2010. június 29., kedd

Nyárból a télbe - Ausztria 2.rész

Első napunk estéjén, épphogy "beestünk" vacsorára a szálláshelyünkön, Raurisban. Sőt, már régen túl is voltak rajta, de nagyon kedvesen fogadtak, és egyből, bejelentkezés után kaptuk is a meleg leveskét és a második fogást.
Éjjel, szokásunk szerint jó sokáig beszélgettünk, mert nem fogynak a szavak :)
Másnap reggel ismét útra keltünk. A napi úticél: Grossglockner Hochalpenstrasse.

Őszintén szólva, amikor elindultunk bele sem gondoltam, hogy ott még ekkora hó lehet, és hogy repkednek a mínuszok. Kicsit furcsa érzés is volt, hogy egy idő után nem tudtam szinte kezelni a fényképezőgépet, mert megfagytak az ujjaim (a kesztyűmet ugyanis jól itthon felejtettem).

Szóval Grossglockner:

Az út fizetős. Napijegyet kell vásárolnia annak, aki fel szeretni menni a "felhők közé". A fizető kapun áthaladva elkezdődtek a kanyarok és brutális emelkedők. A kanyarok még számozva is vannak, de egy pár kacskaringó megtétele után már nem azt néztem, hanem az útra próbáltam koncentrálni. Nem, nem én vezettem, tehát nem ezért meredt előre a tekintetem :) hanem azért, mert olyan köd volt, hogy nem is tudom, valahogy ösztönösen előre kellett figyeltem. Felfelé kapaszkodva a nagyon ködös emelkedőn, még egy mormotával is találkoztunk. Szaladt előttünk egy darabig. :)

Az útról letértünk egy "zsákútra", ami felvezet egészen Edelweisspitze-re. 2571 méter magasban jártunk. Hatalmas hó, köd és rettenetes hideg fogadott bennünket. A hajamra folymatosan ráfagyott a pára, és az ujjaim itt már tényleg teljesen elfagytak. Drága Férjemuram meg is kérdezett egy hölgyet - aki a fent működő ajándékboltból jött ki kérésünkre, hogy készítsen rólunk fotót - hogy júniusban itt mindig ilyen idő van? A hölgy mondta, hogy ez egy nagyon rossz év, nem igen jellemző ez az időjárás ebben a hónapban már. Mi ilyennek láttuk június utolsó hetében Edelweisspitze-t:

Visszaszálltunk az autóba melegedni, és persze folytattuk az utat tovább. Következő "állomásunk" a Kaiser Franz Josefs Höhe (Ferenc József magaslat). Hatalmas parkolóház fogadott bennünket, ami elsőre döbbenetesnek tűnt, de később beláttam, hogy nyilván szükség van ekkorára, hiszen - mint megtudtam - Ausztria három leglátogatottabb helyszínének egyike a magaslat (a Schönbrunni kastély és Hohensalzburg vára mellett).

A látványról itt sem nagyon tudok mást mondani, csak azt, hogy Csodaszép! :) Tényleg sokáig csak álltunk és néztük a nagy magasságokat, mélységeket. Itt már több mormival is találkoztunk, több helyen etették is őket, így még modellt is tudtak állni nekünk egy-két fotó erejéig :)Fogalmam sincs mennyi időt töltöttünk fent a Ferenc József magaslaton, mert az órára, telefonra egyszer sem néztem. Elkápráztatott a látvány, és minden percben, másodpercben, próbáltam a szememmel is "fotózni" a látottakat, hogy ezt ne felejtsem el soha, amíg csak élek :)

Aztán elindultunk visszafelé, de persze útközben itt-ott még muszáj (!) volt megállni :) mert ki hagyna ki egy találkozást egy óriás fa mormotával pl.?

Mai kirándulós napunk

Kicsit félbeszakítom az ausztriai élménybeszámolómat, ugyanis ma nagy kirándulós napunk volt :)

Zsofka az ovisokkal Pestre, az Állatkertbe látogatott, így - hogy Dorkusnak is meglegyen a kirándulás élménye (őt még nem merték vinni) - mi ketten átmentünk Hollókőre/be.

Közel van hozzánk, mégis ritkán, min. évente egyszer látogatunk át. De talán jó is így, így nem múlik el a varázsa. Most sikerült délelőtt még a csendesebb időben menni, sehol nem botlottunk senkibe, miénk volt az egész ófalu. :)

Szép időnk is volt, így Dorkus a szabadban fogyaszthatta el, az előző nap gondosan a táskájába készített elemózsiáját :)

Úgy tudom, hogy Zsofkáékról is lesznek képet, amint hozzájutok, dokumentálom :)

2010. június 28., hétfő

Hármasban Hallstattban :) - Ausztria 1. rész

Hát az úgy volt, hogy .... többféleképpen is kezdhetném.

Pár hónapja Drága Komám kitalálta, hogy el kéne mennünk hármasban egy kicsit kirándulni. Tudom, hogy főleg engem akar az ilyen kirándulásokkal kimozdítani itthonról :) Készültem is nagyon, és úgy gondoltam, három napot kibírok én is, és a gyerekek is nélkülünk.

A helyszínt is már korábban eldöntöttük. Ausztria. Közel is van és gyönyörű :)

Az indulás előtti napokban már kicsit rosszabbul éreztem magam. Kétségek között örlődtem. Jót teszek-e azzal, ha így itthon hagyom őket? Egy anyuka előrébb helyezheti néha a saját "szórakozását"?

Szóval nem volt könnyű, de aztán útra keltünk, és persze tudtam, hogy pestimamával jól meglesznek itthon, és valószínűleg ez is sokkal jobban megvisel engem, mint őket.

...

Első napra Hallstatt-ot céloztuk meg. A hely érdekessége, hogy korábban, amikor még irodában dolgoztam, és napi 8-9 órában a monitort bűvöltem több mint egy éven keresztül ugyanaz a háttérképem volt. (Nálam ez azért is érdekes, és megemlítendő, mert elég gyakran váltogattam azokban az időkben a képet, mégis ez az egy annyira megfogott, hogy öröm volt ránézni nap mint nap.)

Amikor elkezdtem nézelődni, hogy hova is megyünk, döbbentem láttam, hogy a google - képkeresgélés közben - többek között az én háttérképemet is kihozta Hallstatt-ot beírva :) Húúú, hát szuper, nagyon vártam, hogy odaérjünk. És nem csalódtam.

Az idő amúgy végig nagyon kegyes volt velünk. Sokszor esett az eső, de amikor odaértünk egy-egy előre kiszemelt helyszínhez, akkor mindig elállt :)

Így volt ez Hallstattban is. Igazi mesebeli városka. Tisztaság, rend. Ahogy kell :) Azt hiszem egy egész napot el lehetne tölteni ott. Sajnos sok időnk nem volt, mert a hegyekben, egy lezárt útszakasz miatt, több mint két órás kerülőt kellett tennünk. De CSODASZÉP volt. Megbeszéltük, hogy a lányokat is elvisszük legközelebb, mert ezt látniuk kell :)
Hallstattról bővebben:
Hallstatt egy csöppnyi ausztriai barokk kisváros, melynek neve a kelta hagyományok szerint „a só helye”, lakosainak száma 1 000 fő, ami a hely szűke miatt lényegében évek óta nem is változik.
A városka érdekessége, hogy egyetlen főutcából (Seestrasse) áll. Különleges ékszere a festői természeti környezetén kívül az a kis gótikus templom, melynek három különösen szép szárnyasoltára van.
A helyszűkével küzdő kisváros különös és egyben bizarr nevezetessége a templom kertjében található teraszos temető, melyben a halottak maradványait 10 évente kiássák, majd koponyájukat kifehérítik. A koponyákat festett virág- és babérkoszorúkkal ékesítik, majd a fehér „homlokra” gót betűkkel vésik fel a elhunyt nevét. A templom melletti sziklafalba vájt Csontház így őrzi a megboldogult földi maradványait.
A városka a szikla lábához, egymásra épült házak csodálatos sorából áll, a városlakók a már említett helyszűke miatt, a ház falához gyümölcsfákat ültettek és felfuttatták azokat a falon.
/Forrás: wikipedia/

Ki hitte volna?

Én biztos nem.
...
Ha valaki két héttel ezelőtt azt mondja, hogy Dorka június végére elfelejti a pelust, valószínűleg kinevettem volna.
Dorka 2 és fél nap ovi után "szobatisztáVÁltozott" :) (ahogy ő mondaná) :) És élvezi az ovis élet minden percét. Ma már kiválaszthattuk a jelét is. Nálunk, az oviban úgy szokás, hogy ha tesók együtt járnak, akkor igyekeznek minél közelebb szekrényt biztosítani nekik. Így kettőből választhattunk, Zsofka csigabigája közelében: Olló vagy Fenyőfa. Én ez utóbbit választottam, mégiscsak a természet áll hozzánk közelebb, mint az vagdosás :D :)
Így hát elindultunk tényleg egy úton. A babaillat lassan elillan a házból, és az eddig pelustól roskadozó szemetest is üresebben találja keddenként a kukásautó. :)

2010. június 17., csütörtök

A helyzet fokozódik :)

Ma - a délelőtti "nemtalálomahelyemet" után - délben elindultam az oviba, hogy elhozzam másodszülöttemet. Az az igazság, hogy amíg itthon voltam (délelőtt) egyedül, már kezdtem teljesen "megkattanni". Ha valamit leejtettem, vagy valamivel csörömpöltem a konyhában, rögtön azt gondoltam, hogy ejjejj csendesebben, mert felébresztem Dorkát.... miközben ő vígan játszott az oviban. Azt hiszem ez már-már kóros :) De lesz jobb is, ugyi??? :)
Szóval elmentem érte. Mire odaértem, az egyik óvónő jött ki elém, és közölte, hogy nyugodtan menjek haza, mert Dorkus lefeküdt a többiekkel.... (Rongyibongyi nélkül, mert hogy azt nem is vittem el neki reggel).....
Így szépen hazakullogtam. Egyedül. És vártam a délután 3 órát, amikor ismét mehettem értük :) Pelus téren is jól állunk, ma egy sem fogyott :D

2010. június 16., szerda

A legkisebb ovis

Megint eltelt jó sok nap, hogy nem írtam. Pedig zajlik az élet. A víz szépen visszahúzódott, és túl vagyunk egy falunapon is.

De ami a legfontosabb: mától Dorkus is ovis lett. Igaz még csak délelőttönként, mert ebéd után hazahozom (ugyanis még kissé hadilábon áll a szobatisztasággal, de megnyugtattak, hogy az oviban pillanatok alatt át fog szokni a pelusról, ahogy látja majd a többieket. Hát úgy legyen).

Furcsa érzés. Ma délelőtt, miután hazaértem az oviból EGYEDÜL, olyan furán éreztem magam. Nem találtam a helymet sehol, csak tébláboltam itt, tébláboltam ott, és közben még a cipőmet sem mertem levenni, mert mi van, ha jön a telefon, hogy mennem kell Dorkáért valami miatt. De a telefon csak nem jött (hála Istennek) :) így ebéd után mentem a lányokért. Az már most látszik, hogy Dorka ovisként is másként fog "működni", mint Zsofka. Már ma, fél nap után is többet mesélt az aktuális (ovis) történésekről, mint Zsofka eddig valaha :) De nem baj, ettől szép, hogy ennyire különböznek :) :D

Kavarog minden a szívemben. Persze vártam már nagyon ezt az időszakot is, hogy többet tudjak dolgozni, hiszen most van lehetőségem, ölembe pottyant lehetőségek sokasága, amivel élnem kell, hiszen látom a környezetemben, hogy sokaknak milyen nehéz a helyzete munka terén. Mégis rossz, hogy Dorkust, akit még most is sokszor szinte babának látok, és még babaillata van :) ki kellett adnom a kezemből, még olyan kicsike. Tudom, hogy ez az élet rendje, de mégis.....

Természetesen tartom magam, nem bömbölök az ovi előtt vagy ilyesmi :) csak úgy belül most nagyon rossz.

2010. június 4., péntek

Víz, víz, víz...

... elöntötte piciny falumat is.

Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan emelkedhet a vízszint. De igen, egy délelőtt elég volt ahhoz, hogy egészen az úttestig "felkússzon" és ott elterüljön. Itt-ott fénykép is készült. Drága Jó Férjemuram kértem meg, hogy néha (két homokzsák pakolása között) kattintgasson. Volt olyan hely, ahol nem készült fotó. Ott ahol az emberek már csak homokzsákokon jutnak be a házukba. Abban a házba, ahol akár már bent is áll a víz.

Nagyon elkeserítő, bár mi, itt Pusztaházban nem mondhatunk egy szót sem, mégcsak a pinckénk sem nedvesedik.

A faluban nagy az összetartás, kb. mint épp egy éve, amikor az Egyházmegyei Találkozót szerveztük. Együtt pakolja a homokzsákokat, közmunkás, fiatal, idős, férfi, nő. Még egy "celeb" (bár hú de utálatos egy szó ez) is jelen volt egész nap, és hordta a zsákokat. A réges-régi szerencsekerekes fickó, Klausmann Viktor. Eddig teljesen közömbös volt számomra, de ez mindenképp pozitív dolog, hogy itt, egy ilyen piciny faluban, amihez tudomásom szerint semmi sem köti (és fogalmam sincs, hogy hogyan került ide), fogja magát és elkezd homokzsákokat cuccolni. Egy quadot is hozott magával, és azzal egészen lehetlen helyekre is "bejutott" a zsákokkal. (Ezért mindenképp említést érdemel)

Hát ez a helyzet nálunk, most... így nyár elején.

2010. június 3., csütörtök

Unom...

... az esőt,
- mert minden csupa sár,
- mert az autó csupa kosz, kívül-belül
- mert a lányok be vannak "zárva", és igazán nehezen viselik a kertnélküliséget
- mert a földeken áll a víz, alatta a vetéssel
- mert a kimosott ruhák nem száradnak meg napok óta, és így csak tornyosul a szennyes
- mert a szépséges virágaim lassan kirohadnak
- mert semmi kedvem semmihez
- mert MOST IS ESIK :(