2010. július 29., csütörtök

A "megérkezés" pillanata

Az utóbbi napokban jól esik fotózni, most úgy van ihlet:
A további gondolatok majd holnap :) Most megyek aludni :)

"Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak"

Valahányszor megfordul kiscsaládom Pesten, a lányok szájtátva, majd ordítva üdvözlik az összes tömegközlekedési eszközt. Itt(hon), vidéken szerencsések vagyunk, autó van a popsink alatt, és nem kell a buszon "nyomorognunk" és a tömegben összetapadnunk idegenekkel. Húúh. Most is hihetetlen, hogy hogyan bírtam életem első 24 évét ott :D A lányoknak viszont nagyon tetszik minden járgány, legfőképp a VILLLLAMOOOOOS!!!! így hazafelé úgy döntöttünk, (míg ők édesdeden alukáltak hátul a kocsiban) hogy megállunk a fővárosban, és csapunk egy BKV-s napot :)

Így is történt. Leparkoltunk (szerencsésen - hiszen elsőre volt hely) a Reáltanoda utcában, elsétáltunk az Astoriához, majd felszálltunk egy villamosra, aztán egy másikra, aztán egy harmadikra, aztán egy buszra, ...... stb. Igazán úgy éreztem magam én is, mint egy túrista, csak gyönyörködtem a látványban ahol csak lehetett. Szerencsére nem volt sehol tömeg, úgy látszik a szombat dél, kora délután épp ideális az ilyen kis "kiruccanásokra" :)

Végül visszatértünk a kocsihoz, felpakoltuk az összes nálunk lévő homokozó játékot és átslattyogtunk a Károlyi kertbe (gyerekkorom egyik kedvenc játszóterére) ahol órákig játszottunk. A lányok hazafelé ájultan aludtak (mint ahogy a kép is mutatja) :) Jó kis nap volt, jó Pesten túristának lenni :D

Vannak hülye dolgaim...

... köztük ez az egyik:

Nem tudom, hogy ez miért van, de nagyon szeretem a gyerekeim lábát (kezét, szemét, fülét) fotózni. Talán így akarom megőrizni (magamnak) felnőttkorukra a pihe-puha tappancsokat, minifüleket, husis kezecskéket???? Nem tudom. Csak gondoltam megmutatom :)

Az első képen Dorka, még a balatoni homokban, a másodikon már Zsofka a budapesti Károlyi kertben (hazafelé tettünk egy kis kitérőt Pesten, de ez megér egy új bejegyzést :)

Az a csodálatos balatoni nyár :)

Félelmetes, hogy mennyire nem vagyok formában, már ami az írást illeti. De igyekszem összeszedni magam, és nem kitörölni ezt a bejegyzést :)

Szóval adott három fiú (férfi) :) majdnem 20 éve tartó barátság. Hozzájuk jött/ment két feleség és egy menyasszony, majd csatlakozott három kislány és egy kisfiú (eddig) :) Ez a kis csapat évről évre összejön valahol, az ország egyik pontján. Idén Balatonalmádiban az egyik család nyaralójára esett a választás. Bevezetésként talán ennyi elég is.

Indulás előtti este (inkább éjjel) bepakoltam. Felkészültem mindenféle szélsőséges időjárásra, így a lányok akkora "puttonnyal" érkeztek a három napos balatoni vakációra, mintha egy hónapra mentünk volna. :) És hát persze, fürdőruhán kívül nem igen volt szükség semmi más ruhára.

Reggel viszonylag korán útra keltünk, hogy elkerüljük a nagy meleget, és mégnagyobb pesti dugót. Jelzem immáron két szobatiszta (!!!!) leánykával vágtunk neki a nagy kalandnak, felszerelkezve bilivel, WC szűkítővel. Az M7-esen odafelé csupán négyszer kellett megállni pisilni, és ebből mind a négy vaklárma volt :D De nem baj..... :)

A sok megállás miatt sikerült 3 1/2 - 4 óra alatt megtennünk az utat, így mire elértünk a Balaton csücskéhez, a lányok már komolyan kezdtek nyöszögni, hogy "Annnnyuuuuúúúúúú mikor érünk már oda???? Apuuuuúúúúúú már a Balatonon vagyunk???????"

A feszültséget oldva dalolásba kezdünk. Természetesen elhangzott a "Pancsoló kislány", de nem maradhatott ki a "Nyár van" Neoton sláger, vagy a "Napolaj" az UFO együttestől ....stb. :) És ez így ment kb. 20 km-en keresztül, szinte rekedtre énekeltem magam, de bejött, a lányok nem nyüszögtek :) és végre megérkeztünk.

Almádiban fent a hegyen laktunk, csodálatos balatoni kilátással. Picit féltem is, hogy hogyan lesz, mivel a lányokat mindenképpen le akartam fektetni ebéd után, de nem gondoltam, hogy két, Balatoni érzésektől felturbózott lánykám mindenféle küzdelem nélkül ezt meg is teszi nekem, de megtették, így ébredés után az egész csapat felpakolt és le"költöztünk" a partra. /A strand fizetős, felnőtteknek 500 Ft (550 ft a bejárós jegy), gyerekeknek ingyenes./ Egyáltalán nem tartottam drágának ezt az összeget, mivel a strand nagyon rendezett.

Amíg a parokolótól bandukoltunk a bejárathoz, azon mosolyogtam, hogy régen, míg csak ketten voltunk, elég volt a strandoláshoz két fürdőlepedő. Most két autóval érkeztünk, összesen 6 felnőtt és 4 gyerek. A felnőtteknél mindenkinel egy-egy hátizsák, két hűtőtáska, napozósátor (vagy hogy is hívják azt a félsátrat :D), bili és két hatalmas pokróc. Ja és persze a karunkra akasztott előre felfújt úszógumikról nem is beszélve :D Kifelé menet is hasonló képet mutattunk, csak akkor minden fiú nyakában minimum egy gyerek is lógott :D

Esténként az elalvással nem volt gond, a nagy játszóterezések, és a mégnagyobb pancsizások megtették a hatásukat. :)

Ha jól számolom, legalább 10 éve nem jártam a Balatonnál, DE valahogy nem is hiányzott. Most viszont, mióta hazajöttünk, gyakran eszembe jut.......... Máris hiányzik. :D

Na ahhoz képest, hogy nem vagyok formában, szép hosszú bejegyzést kerekítettem :) Ennél részletesebb beszámolóra most képtelen vagyok, de lehet, hogy lesz részletesebb is (de az is lehet, hogy nem) :D

2010. július 17., szombat

...

Melegem van!!!!
Elkezdtem írni egy bejegyzést,
...de kitöröltem. Nem megy az írás. MELEGEM VAN!!!

2010. július 9., péntek

Négy lábbal többen

A hét egyik napján dolgozni mentem, eközben Drágam Férjemuram volt itthon a lányokkal. Délután elmentek kedves rokonainkhoz "állatokat nézni" és - tudtomon kívül - "leüzleteltek" egy kiscicát. :)

A lányok már régóta rágták a fülünket, hogy nekik a két kutyusunk, Manci és Rozi mellé jó lenne egy kiscica is, de eddig (sikeresen) ellenálltunk. Hát most aZuram egyedül "kevésnek" bizonyult az ellenállásban :)

Így munkából hazajövet, egyenesen értük mentem, és már hoztuk is Negrót :)

A kutyákkal egyelőre ismerkedik, a lányok dögönyözését jól viseli :)
Ja, és amit majnem elfelejtettem, pedig ide kapcsolódik. Zsofka aznap este, lefekvés előtt nyugtázta, hogy már Rozi, Manci és Negró is alszik, és hogy most már csak egy valami hiányzik a boldogságához. Az pedig nem más, mint egy ló, egy IGAZI LOVACSKA!!! :)
Na Bumm! :) Mondtam neki, hogy egy lovacskának nagy hely kell. Persze kapásból jött is tőle a válasz: "Majd Apuci épít neki istállót"....
... hát igen, mi sem egyszerűbb. :)

2010. július 6., kedd

Hogy én micsoda csodát láttam!!! :)

Bár már többször láttam (természetesen) életemben szivárványt, mégis mindig gyermekien rácsodálkozom. Amit azonban most láttam, olyat azelőtt még sohasem.... dupla szivárvány piciny falum égboltján :)

2010. július 5., hétfő

Sasfészek :) - Ausztria 4. rész

Utazásunk harmadik reggelén egy kiadós reggeli után, elköszöntünk vendéglátóinktól, a Gasthof Alpenrose "anyjától", Nagl asszonytól - akin látszott, hogy kora ellenére ott van minden folyamatnál, a konyhában, a recepción és ami nekem külön tetszett, itt-ott az étkezőben Őt véltem felfedezni egy-két festményen is :) Az is nagyon szimpatikus volt, hogy a falakon sok oklevél, elismerés is helyet kapott. Többek között egy születésnapi díszlap, amit Nagl asszony (néni) tavaly kapott Rauris polgármesterétől 70. születésnapjára. Szerintem lenyűgöző ez a figyelmesség. (Itt is megjegyzem, van még mit tanulnunk!)


Harmadik napunkon uticélul a "Sasfészket" tűztük ki. Így, nem is olyan sok autózás után, már át is léptünk a osztrák-német határon, és meg sem álltunk Kehlsteinhaus-ig.

/A Sasfészekről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy Hitler egyik kedvenc üdülőhelye volt, bár nem tisztázott, hogy hányszor is pihent ott valójában. /
Autóval nem lehet felmenni az épület közelébe sem. Egy hatalmas parkoló mellett, egy szintén elég nagy buszmegállóból 30 percenként indul 4 busz egyszerre felfelé, eközben 4 fentről lefelé jön, és félúton találkozva elengedik egymást, az út ugyanis olyan keskeny, hogy két busz nem is férne el rajta egymás mellett. (Érdemes megemlíteni azt is, hogy nem csak busszal, hanem gyalogosan (!!!) is fel lehet túrázni a Sasfészek bejáratához. Hááááát, minden elismerésem annak, aki ezt meg is teszi :) )
Ahogy kapaszkodtunk fel az úton, azon töprengtem, - vagy talán ki is mondtam a fiúknak, már nem emlékszem - hogy ilyen magasságban már nincs félelemérzetem sem, mert ez már felfoghatatlan :) Míg egy-egy hídon állva, letekintve, néha megremeg a lábam, addig itt semmi ilyet nem éreztem, pedig nagyon-nagyon magasan jártunk, és nagyon-nagyokat kellett a busznak kanyarodnia. :)
Útközben csendesen nézelődtem. Tényleg volt valami a levegőben. A hatalmas fákat néztem, az út mentén a köveket, szikladarabokat, és közben azon gondolkodtam, hogy ezeket vajon ő is látta? Hitler is ezek között a fák között autózott felfelé? Drága Jó Férjemuram meg is jegyezte, hogy itt bizony vannak olyan idős fák, amik már akkor is itt lehettek. Én hittem neki, így az egész környezet méginkább elcsendesített....
Megérkeztünk a bejárathoz. Egy nagyon hideg és nedves alagúton átgyalogva elérkeztünk a lifthez, ami felvitt bennünket magához az épülethez. A lift is érdekes volt, minden eredeti benne, még egy réges régi fekete "tekerős" telefont is felfedeztem a liftajtó mellett.
Hát felérkeztünk. Szép tiszta, napocskás időben, így minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Mesés volt, tényleg. Lánykáim már nagyon hiányoztak. Biztos vagyok benne, hogy oda, egy ilyen "körútra" el kell mennünk velük is. Mindenképpen.
Fent az épületen, épületben egyébként szinte semmi sem utal már arra, hogy egykor kié is volt a "házikó". Ma már étteremként funkcionál. Olvastam, hogy 1945-ben lebombázták az épületet, mert azt gondolták, hogy ott bújkál Hitler, és más vezetők. Ezután az amerikai hadsereg pihenőhelyévé vált, majd 1960-ban visszakerült Bajorországhoz, és azóta több felújítást végeztek rajta. Ottjártunkkor is fel volt állványozva éppen.
Végül hazaindultunk....
Drága Egyetlen Komám! :)
Ha véletlenül erre jársz. Köszönjük. KÖSZÖNÖM!!!!! MINDENT! Tudod! :)

2010. július 2., péntek

Édes álmok Raurisban - Ausztria 3.rész

Megjárva a nagy csúcsokat Kedves Komám kellőképpen elfáradt, így ő már a vacsora után lepihent.

Drága Férjemurammal mi még bírtuk az ébrenlétet - bár gyanítom, ha akkor, este 7-kor ledőltünk volna, mi sem keltünk volna fel reggelig. Kitaláltuk, hogy elmegyünk sétálni, megnézzük Raurist.

Jó sokat gyalogoltunk, mire elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan jól be lehetett látni az egész kis városkát. Találtunk ott egy padot, és leültünk kicsit. Sokáig csak csendben nézelődtünk, gyönyörködve a tájban, és közben az itthon maradt "két kis oroszlánra" gondoltunk :) ...

Raurisban járva, és persze végig utunk során, sokszor az jutott eszünkbe, hogy hogy lehet, hogy így is tudnak élni emberek? Rendben, tisztaságban, kerítések nélkül, barátságosan. Az embernek nem kell ahhoz semmit tennie, hogy megszólítsák a boltban, hogy ráköszönjenek az utcán.

Pl. indulásunk reggelén Drága Férjecskémmel elindultunk a helyi Spar-ba, hogy az útra csomagoljunk egy kis elemózsiát. 7:05-kor értünk, a 7:00-kor nyitó üzlethez. Beléptünk a bejáraton - gyanítom, aznap elsőként - és egyből mosolygós eladók, péntárosok között találtuk magunkat. Hangosan köszöntek, és nem löktek fel a takarítógépükkel sem... azért ez tiszta hülyeség, hogy ilyen apróságokat észreveszek, de nyilván nem véletlenül....

Na de elkanyarodtam az eredeti bejegyzésem témájától. Gondolom az utazástól is, gondolom a friss levegőtől is, de mindhárman olyan jókat aludtunk Raurisban. :) /És közben álmodtunk, még ébren is :)/