Jól el vagyok maradva kisnaplóm írásával. Most is legalább ötféle téma forog a fejemben. Az első és legfontosabb, a múlt héten tartott ovis ballagás. Ahol nagy keresztlányom, Viki elbúcsúzott a játékos, ovis évektől és elindult az iskola felé. És ahol Zsofka örömmel, táncolva és énekelve fellépett a barátnőivel, kiscsoportosaival (mert ő csak így hívja őket, a csoporttársait). Ez a fellépés egészen más volt, mint az anyák napi. Itt nyoma nem volt a lámpaláznak, félénkségnek. Hiába no, tényleg az én lányom. Ha beszélni kell színpadon, én is majdhogynem megkukulok. De táncolni, mókázni??? Na abban én is benne vagyok. Édesek voltak a lányok az egyforma szoknyákban. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat ebben a "szerepben".
Ami viszont meglepett, az az, hogy az ovis ballagás már majdnem olyan "cécó" mint egy ált.isis, vagy egy középiskolás. Virágcsokor hegyek, boríték hegyek, otthon nagy eszem-iszom. Valahogy az én időmben (júúj öregszem, hogy már én is így mondom)... szóval kb. huszon éve kaptunk egy batyut, benne sót, pogit és egy emléklapot. És ezt a kis tarisznyát mindig is nagy becsben őriztem. Mai napig megvan. Megvolt a varázsa. Nem értem, hogy miért kell már ezt is elrontani a formaságokkal. Vagy csak én vagyok ilyen?????
Természetesen nem a gyerekektől sajnálom az ajándékot, inkább csak azt gondolom, hogy ők ezt még igazán nem is érzik. Vagy igen?!
Egy szó, mint száz, a ballagási műsor nagyon tetszett, sokat kacagtunk, mert a nagycsoportosok előadták a Rátóti csikótojás történetét is. :) Sokat készültek. Ismét sok köszönet az óvónéniknek.
A képek minősége sajnos botrányos. A műv.házban még a sötétítők is be voltak húzva :(
