Két betegeskedős hét között ...

... egy kicsit farsangoltunk is:

Kimerültség után... felfelé :)

Nemrég egy ismerősünknek meséltem, hogy milyen jó, hogy a lányokat már kb. másfél éve nem látta orvos.... naaa, túlságosan elbíztam magam. Január végétől szinte már haza jártunk a doktornénink rendelőjébe.... először a szokásos orrfolyós, köhögős... aztán bedurvult.

Dorkus kezdte, aztán Zsofka folytatta.... azt hiszem eddigi anyai létem legnehezebb hetén vagyunk túl (DE TÚL VAGYUNK, és ez a lényeg) :)

A gyerekek egymásnak adták a fürdőszoba kilincsét.... Aztán Dorkusom viszonylag hamar kialudta magából a betegséget. Volt olyan, hogy este 7-től aludt reggel illetve délelőtt 11-ig, aztán délután 1-től 4-ig, és végül ismét este 7-től reggelig :D Hiába no. Mindig mondom, hogy ez a cseppleány kiköpött anyja :D

Zsofkám sajnos nem esett át rajta ilyen könnyen. Napokig nem adtam neki enni, és ötpercenként itattam (szó szerint ötpercenként!). De még mindig fájlalta a hasát és a fejét. Hiába a fájdalomcsillapító, a B6, a Normaflore, neki fájt, és ettől teljesen kipurcantam. Doktornéninket hívtuk, mert kifogytunk az ötletekből. Egymást váltotta bennem a düh, a kétségbeesés és a bizakodás. Teljesen meglepett, amit a doktornő mondott. Szerinte azért fájt Zsofka feje, hasa még mindig, mert keveset ivott!!!! (Jelzem: Ötpercenkénti itatásnál mondta ezt!!! ) Na több sem kellett, másnap "turbó üzemmódra kapcsoltam" :) és Zsofkit kétpercenként kínáltam cukros teával.... ez így ment másfél napig... és a kitartásunknak meglett a gyümölcse..... HURRRÁÁÁÁÁ.

Már jól vannak, van étvágyuk. Dorka három napos koplalása után így jött ki hozzám a konyhába: "Ajuúúú, én szalonnát és kenyeret szeretnék enni" :)

Kell ennél több? :D A héten még itthon vannak, de már mindenki a régi :D

Rövid(ebb)re vágva

Előbb a kép:Aztán a szöveg: :)

Azt hiszem ez is - mint oly sok más dolog - sokkal jobban megviselt engem :)

Már többször szóba került, hogy időszerű lenne egy alapos hajvágás, családunk nőnemű tagjai számára :)

A lányok eddig hallani sem akartak róla, de szombaton délután ők álltak elő az ötlettel, hogy VÁGJUNK EGY KICSIT A VÉGÉBŐL :)

Zsofkával kezdtük. Kb. 3 cm-t vágtunk. Ekkor jött Dorka. Neki próbáltuk körbe vágni, így persze jóval rövidebb lett, mint volt. Ezt látva, Zsofka ismét víz alá vetette a haját és kérte, hogy az övé is legyen olyan rövid, mint Dorkusé.....

.... AranyFérjurammal közösen dolgoztunk a fejükön, és bevallom, amikor Zsofka mellé hullottak a hosszú tincsek..... (15 cm kb.) háááát, elszorult a torkom. Jaj, tudom, hogy nem vagyok normális, hiszen:

- örülnöm kéne, hogy nem akar tovább "Barbie baba" sérót :)

- tényleg időszerű volt megválni a "babahajaktól"

- könnyebben kezelhető a rövid haj, mint a hosszú kunkorok amik reggelre mindig nagyon gubancosak voltak - hacsak be nem fontuk este, alvás előtt

- ÉS, mivel nekem egészen kicsi koromtól "PRAKTIKUS GOMBA FRIZKÓM" volt (amit nem igazán szerettem), így már elég korán eldöntöttem, hogy a saját gyerekeimnek mindig olyan hajuk lesz, amilyet ők szeretnének, na persze emberi keretek között :D /Tehát festésről, extrém tincsekről szó sem lehet. Neeem, nem vagyok beteg. Ilyen is van már az oviban!/

Szóval így állunk.

(Lesz jobb kép is, de este már csak ilyenre futotta) :)

Mert ez most csak úgy "kibuggyant"

"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?"

/K.D/

A "megérkezés" pillanata

Az utóbbi napokban jól esik fotózni, most úgy van ihlet:

A további gondolatok majd holnap :) Most megyek aludni :)

Amikor Pusztáék kiköltöznek a kertbe :)

Végre! Elérkezett ez a nap is. Ma reggeltől estig kint voltunk a kertben. :) (Persze azt csak így zárójelben merem megjegyezni, hogy mekkora halom vasalni-hajtogatni való ruha, mosatlan edény, poros polc vár még rám....)

Viszont a gyerekeknek szép lett a színe :) kellemesen elfáradtak :) és így talán emberi időben jut időnk esetleg egy kis filmnézésre, vagy "csak" beszélgetésre, anélkül, hogy bárki közbevágna :) .... de nem panaszkodom. Inkább megyek, vasalok, hajtogatok, port törlök :)

A Farsangi BÁL :)

Ma végre elérkezett a várva várt BÁL.

Egy kedves ismerősünk - akik egy ügyeskezű háromgyermekes édesanya - pár hete említette, hogy ő minden évben varr jelmezeket farsangra a gyermekeinek, és ha érdekel a dolog, menjünk el egyik este, és válogassunk.

Hát mi el is mentünk, és válogattunk is. Egy hatalmas bűrönd volt tele különböző jelmezekkel, és egyéb farsangi kellékekkel. Zsofka gyorsan ki is választott egy jelmezt magának. Úgy döntött, hogy idén Jázmin hercegnő bőrébe bújik. Kaptunk nagyon csajos "cicifixet" :), buggyos nadrágot, láncot.

Dorkuskám még nem tudott nyilatkozni, így helyette én döntöttem. :) Ahogy a bőröndben pakoltunk egyből beleszerettem a báránykás jelmezbe, és Dorkára ráadva.... hááát annyira zabálnivaló volt benne (szerintem).

Zsofka jelmezéhez még biztos, ami biztos alapon tegnap éjjel készítettem egy stólát is, amit körben flitterekkel díszítettem. Ahogy tettem-vettem, észre sem vettem, hogy hogy elrepült az idő. Mire készen lettem fél hármat mutatott az óra. :) De megérte. :)

A bál délután 4 órakor kezdődött. Volt idén is zene-móka-kacagás, az óvónénik is igazán kitettek magukért. Dorkus eleinte kicsit meg volt szeppenve, de amikor a zsákbamacskára került sor, már ő is felbátorodott, és nyomta a táncitáncit :)

Ja igen, ha Dorka. Az arcocskája már szebb. Most zöldes-sárgás színben pompázik. Talán több szín nem lesz. Most már csak várjuk, hogy a duzzanat is teljesen lelohadjon.

A farsangi mulatozásnak este 7-kor lett vége, mert utána a fánksütő verseny következett, amit mi már nem vártunk meg. Két sugárzóan boldog, de ugyanakkor fáradt lánykámmal hazajöttünk egyik kedves óvónénink segítségével (aZuram eközben fellépett a kiscsapattal, így sajna nem tudott eljönni).

Jó volt nagyon :) Köszönjük :)

Egy motor rövid élete

Volt nekünk egy kismotorunk. Zsofka kapta a keresztszüleitől még az első születésnapjára. Nagyon szeretett mindig is motorozni. Aztán Dorka megszületett és ő is vad motorossá cseperedett, így egyszer Drága Férjemuram hazaállított egy Zsofkáéhoz megszólalásig hasonlító kismotorral. (Csak az elejének a színe tért el). Dorka megörökölte Zsofka régi motorját, Zsofka pedig megkapta az újat. Néha cseréltek.

Így esett meg - hogy pénteken, amíg én nem voltam itthon - elmentek sétálni. Zsofka inkább gyalog ment volna, Dorka viszont motorral, az újabbal. (Ezt én akkor nem tudtam)

Amikor jöttem haza este, az "öregtó" felől szaladtak(!!) elém a lányok, utánuk pedig AranyUram :) Én akkor azt hittem, hogy csak "szimpla" sétán voltak.

Eltelt két nap. A lányok ismét kikívánkoztak a kertbe, motorozni. A "motorgarázsban" viszont csak egy motor állt. A régi. Én, akkor még mit sem sejtve, előbb elkezdtem keresni a kertben, ott ahol még esetleg állni szokott a csodajárgány. De semmi, sehol. Ekkor kérdeztem a többieket, hogy nem tudnak-e róla valamit, és ekkor mondta aZuram, hogy "Jaaa, hát akkor azt elhagytuk pénteken".

Jaaaa?!?! Egy motort??? :) Ez nem egy kesztyű, vagy egy papírzsepi. Hogy lehet elhagyni egy motort? :)

Húú, az ilyen dolgok annyira megviselnek. Én olyan vagyok, hogy elteszek mindent. Tényleg mindent, és minden kis fecnire, csetreszre úgy vigyázok, mintha az életem múlna rajta. Erre Ők elhagynak egy motort :)

Szerencsére nagy hiszti nem lett a dologból, mert Zsofka már eléggé kinőtte (bár még így is imádott rajta motorozni, hogy a térde szinte a földet érte :) ) Most ő megkapta a "nagy"bicót, Dorkáé pedig maradt, a mostmár egyke kismoci :)

Rend(etlenség) és tanács(talanság)

Megtorpantam. Nem tudom, hogy mi a jó megoldás. Nem tudom, hogy mi a hatásos, és mi az amivel csak árthatok.... teljes tanácstalanság.

Amíg Dorka kisebb volt, addig semmi probléma nem volt a rendrakással. Zsofka álom gyermekként összepakolta mindig maga után az épp előpakolt játékokat. Az utóbbi időben viszont - amióta Dorka is "felnőtt" :) - ez már nincs így. Dorka ugyanis kijelenti rendszeren, hogy ő "neeeeem" pakol, és kész. Zsofka meg - hiába, hogy ő a nagyobb - jó testvér módjára, és utánozva, odaáll mellé, hogy akkor ő sem.

Na és akkor itt a nagy kérdés. Mi a jobb megoldás? Hagyjam, hogy a szobájukba lassan lépni se lehessen? Vagy pakoljam el helyettük, hogy lássák, így kell? Veszekedni fölösleges. Kiabálni meg méginkább.

Pedig már úgy érzem megpróbáltam sokmindent. Eleinte együtt pakoltuk el, hogy megtanulják, mit - és hova. Aztán kevés lett a játéktartó doboz, hát kaptak még. Meg kaptak fogasokat is, külön az előszobában, külön az ő magasságukban..... és mégis sokszor rálépek egy fakockára, ami ugye nem kellemes; és mégis sokszor a földről szedek össze kabátot.

Netán korai még? Tudom, még csak 2 és 4 évesek. De mikortól MÉG korán, és mikoról MÁR késő?

Nem vagyok én sem egy hűdee rendes és rendmániás, de igyekszem azért. Na meg nagy álom az, hogy az ember azt szeretné, hogy a gyermeke nála sokkal, de sokkal jobb emberré váljon??

Mostanában gyakran megkérdőjelezem a saját alkalmasságomat erre a feladatra - mármint az anyaságra. Ha anno, gyermekvállalás előtt valami teszt döntött volna, hogy kinek adatik meg a gyermekek világrajövetele, hát azt hiszem csúfosan elbuktam volna.... :).

Tényleg sokszor nem tudom, hogy mi a jó? Mivel segítek, mivel rontok, mivel erősítek, mivel gyengítek? Jó, nyílván függ a lányok személyiségétől is. Mindkettőjük egészen más, és ezért másként is kell dícsérni, és a bünti is másként hat.

Szóval így telnek a napok néha ..... tanácstalanul.

"Remek a hangulatom...

...ma van a szülinpom"

Énekeltük vasárnap már reggeltől :)

Íme a szülinapi ebéd, most (idő hiányában) még csak képekben:

Egy kellemes meglepetés...

... ért még tegnap előtt. :)

Múlt héten szerdán az okmányirodában jártunk. Nemrég ugyanis olvastam, hogy ha egy kisgyermeknek nincs érvényes útlevele (illetve még nem is volt soha), az első személyi igazolványát ingyen elkészítik. Mivel itt élünk a határ mentén, igencsak kellemetlen volt, hogy eddig nem volt fényképes igazolványuk. Útlevelet eddig nem csináltattunk, mert annyit nem is utaznánk, és az is elévül nagyon rövid idő alatt. Így maradt az ingyenes személyi, ami pénzbe sem került és ugyanannyi idő alatt évül el kb.

Ja igen, MOST MÁR! Mert szerdán ott voltunk az okmányirodában és hétfőn már itt is volt a két személyi. EJHA :) hát szerintem ez nemsemmi. Vagy lehet, hogy én már régen csináltattam a hivatalos okirataimat? 6 éve, a házasságkötésünk után kész lidérc volt mire végig ültem és álltam minden sort. (komolyan elgondolkodtam azon, hogy hagyom a fenébe a névváltoztatás, inkább maradok a leánykori nevemnél :D ) Minden olyan lassan és nehézkesen ment. Mint ahogy általában az élet minden területén. Az ember akkor lepődik meg, ha valami simán és gördülékenyen működik :)

DE EZ JÓÓ, és ezért is írtam le, mert az ember hajlamos az ilyen jódolgokon csak úgy túllépni :)

Amikor az ember lánya először lát életében valamit...

... akkor aztán van csodálkozás :)

Nagymama lettem :) ...

... és anyós is :) mindezt egy szempillantás alatt.

Zsofka és Dorka már jó ideje azt szeretik a legjobban játszani, hogy Zsofka az anyuka, Dorka pedig a kislánya. Etetgeti, itatgatja, fürdeti, és szemmel láthatóan ebben a mókában Dorka is szívesen benne van.

Ma reggel azonban bővült a család. Zsofka először velem közölte, hogy én vagyok mától a nagymama. Majd nem sokkal ezután odaállt Férjemuram elé, és megkérte, hogy "esküvőzzenek".

Gyanítom, hogy ez az esküvős-menyasszonyos téma most azért ennyire érdekes, mert a következő hetekben három lakodalomba is hivatalosak vagyunk.

Így hát megöregedtem, mától :)

És lett egy kedves vejem, egy házias lányom :) és egy komisz unokám :D

Első kiállítás :)

Nem, nem, semmi komoly, egyszerűen csak kitaláltam, hogy a lányok által készített műveket kiteszem egy jól látható helyre (természetesen lakáson belül - most épp az étkezőnkben) :), ők pedig bezsebelhetik a dícséreteket , kritikákat :)

Persze egy idő után így tele lenne a lakás, szóval mindig csak friss kreálmányok kerülnek majd ki :) a többit meg eltesszük egy nagy dobozba, hogy meglegyenek. Olyan jó visszanézni Zsofka első rajzos próbálkozásait, én aztán őrzöm még a legkisebb salátapapírt is.

Olvastam valamikor egy olyan falfestékről, ami megszáradva mágnesessé válik. Nagyon gondolkodom rajta, hogy a gyerekszobában egy nagyobb felületet befestünk ilyen módon, mert ott aztán lenne hely :)

Most a kezükkel festettek a lányok. Dorka többnyire a ruháját és a szája körüli területet célozta meg. Zsofka viszont már ügyesen próbálkozott virágokkal, lepkével, elefánttal, tengerrel, halakkal, és persze most is készült kézlenyomat a nagyiknak, mint minden alkalommal, amikor festünk :D ez már ehhez tartozó műveletté vált.

Íme tehát első kiállításunk a Pusztaházban :) ha bárki erre jár, várjuk szeretettel :)

Vissza a régi kerékvágásba

Picit furcsa, hogy végetért a felkészülés, olyan hirtelen vége lett. Mindenesetre igyekszem visszarázódni a "sima, szürke" hétköznapokba. Az utóbbi időben nem is írtam a gyerekekről sem, pedig ugye eredetileg ez a blog NEKIK készül.

Épp nyári szünet van az oviban. Zsofka is itthon tengődik. Szó szerint, nem igazán tud mit kezdeni magával. Már kitaláltam, hogy elhívjuk a barátnőit, és akkor minden szép és jó lesz. Ma tervezek délután beszélni egy-két anyukával. Engem személy szerint feltölt, ha gyerekzsivalytól hangos a ház, szóval én is csak örülnék neki. Remélem az anyukáknak is tetszeni fog az ötlet :)

Dorka változatlanul rosszalkodik, igazi szurtosmarcsa. Amint kimegy a kertbe, egy perc után már felismerhetetlenségig maszatolja magát :) Most már köszön: SZI-A, és mondja olvadozva, hogy A-PUUU :)

Ilyenkor nyáron méginkább szeretek itt élni. Az illatok, a levegő... mind, mind gyerekkori nyaralásaimra emlékeztetnek :) szinte olyan érzésem van, mintha most is nyaralnék (pedig már itt élek lassan 4 éve :)

Mostanában gyakran ábrándozok arról a bizonyos harmadikról. Jaa, neem, nem úgy, hanem egy harmadik gyermekről.... nagyon szeretnénk, csak jó lenne látni az anyagi (nehézség) alagút végét, és azt, hogy az ország nem lefelé, hanem felfelé halad....

... hát így telnek a napjaink. Gondolkodva, tervezgetve, nézelődve, illatolva :D

Amíg, mi készülődtünk, a kertünk kivirágzott. Öröm kimenni a kertbe (most méginkább, hogy minden olyan színes és illatos) :)

Ovis Gyereknap, és egy kis elmélkedés :)

Most csak képekben (idő hiányában - élménybeszámoló majd később, mert élmény az volt bőven)...

... végre van időm, így gyorsan lejegyzem, hogy mi mindent láttam, tapasztaltam az első ovis gyereknapi dinomdánomon.

Először is az a legfontosabb, hogy (bár egy piciny falu, piciny ovijáról beszélek) csodálatos volt látni, hogy a gyerekekből mi mindent ki tudnak hozni az óvónénik és dadusok; hogy mi mindent megtesznek azért, hogy "haladjanak a korral" és lépést tartsanak esetleg egy városi ovival; hogy igyekeznek a szülőket is bevonni a foglalkozásokba... stb. Tényleg sorolhatnám, mert rengeteg pozitív tapasztalatom van.

Jaj, pedig ha visszagondolok arra, hogy mennyit tanakodtunk, hogy hova adjuk majd a lányokat oviba. (Én semmiképpen nem akartam ide beadni - hogy miért??? Azt hiszem, hogy az volt a legfőbb oka, hogy azt gondoltam, nem lehet elég jó. Sajnos saját magamból indultam ki. A Vörösmarty téren volt az ovim. Úgy gondolom, hogy abban az időszakban hiperszupernek számított... tehát nekem ez volt az alap, és ugye az ember a gyerekének jót akar, jobbat, akár a saját maga tapasztalatainál is.

Mára teljesen átértékeltem az egészet. Nem az a lényeg, hogy hol van az az ovi, és nem is a játékok mennyisége vagy minősége a fontos. Az a legelső, hogy egy gyerkőc jól érezze magát. (Reggelente így is szoktam elköszönni Zsofkától, mielőtt berohan a csoportjukba: "érezd jól magad!")

Tavaly nyáron (amikor még Zsofka nem járt oviba) a vezető óvónő meghívott minket, hogy délelőttönként járjunk fel, hogy mégis gyerekek között legyen Zsofka és Dorka.... mi feljártunk, és ott el is dőlt a sorsunk.

Nagyon örülök, hogy Zsofka ide jár, és hogy tényleg szeret menni.

Húú, jól elkanyarodtam a gyereknaptól :)

Pedig program volt bőven:
- zenés, táncos előadás

- ügyességi versenyek sora

- jutalmak

- közös tánci

- bográcsban főtt paprikáskrumpli jó sok virslivel (nagyon fincsi volt)

- este békésen, fáradtan, gyorsan elalvó gyerekek :)

Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük az óvónéniknek!!!

"Jajjjj úgy élvezem én a strandot...

... ottan annyira szép és jó..."

Ezt a slágert már gyerekként is annyira szerettem. Bakelit lemezen volt meg (aminek a borítóján maga Moncsicsi volt személyesen :) )

Hirtelen jött ez a nyár. Pár hónapja még a mínuszok miatt szomorkodtam, most meg már itt tartunk.... Szeretünk pancsolni. Mindannyian :) Na ebben végre el is férünk, mindannyian :D

Most belegondolva, elég viccesen nézhetünk ki, amikor mind a négyen, benne dagonyázunk, és hangosan énekelünk, kacagunk, fröcskölünk, sikítunk....

Rend-Kert

Zsofka a héten itthon van. Vasárnap begyulladt a szeme, így arra jutottunk, hogy nem megy, mert ez még akármi is lehet. Hétfőn délután a doktornénink is megerősítette, így egész héten itthon kell őt kellőképpen elfoglalnom.

Szerencsére a konyhában nagyon szeret sertepeltélni, így az már egy elfoglaltság. Ma viszont a nagy kánikula alatt, a veszélyes időszakban a gyerekszoba felé vettül az irányt, és megejtettük azt, amit kb. 3-4 havonta szoktunk. Az összes játékot a szoba közepére öntöttük, és mindent a helyére rendszereztünk. Zsofkát már viszonylag kicsi kora óta arra nevelünk (bár ez erre hülye szó, inkább iránymutatásnak mondanám), hogy amivel már nem játszik, azt pakolja el, mert ha nem teszi, akkor a nap végére a játékoktól már mozdulni sem tudnánk. Ő ezt általában komolyan is veszi, és elpakol, ezzel példátmutatva Dorkának, aki utánozza őt rendületlenül. Ez így mind szép és jó, csak így van, hogy valamelyik doboz már be sem tud csukódni egy idő után, valamelyik meg üresen tátong :) Na ilyenkor lép közbe a rendkommandó :D vagyis MI mindannyian, és mindent a helyére teszünk. A lányok nagyon élvezik, hiszen ilyenkor tényleg úszni lehet a játékokban, egy ideig :)

Aztán a munka után jöhetett a jól megérdemelt pihenés is. Kicuccoltunk a kertbe: pléd, sátor, konyha - mert ugye enni is kell - napernyő, székek, asztal, motorok.... itóka. És itt vártuk, hogy ránk esteledjen. Ilyenkor nyáron szinte tényleg csak aludni járunk be a kertből, de ez annyira jó, fogalmam sincs, hogy hogy tudtam oly sok éven, évtizeden át egy belvárosi lakásban élni... olyan távoli emlék :)

Tekerem a biciklit, tekerem a biciklit, tekerem a...

Amikor Zsofka még kisbaba volt, sokat tornáztunk együtt. Kötött volt a csipője, ezért is, meg úgy jó is volt együtt mókázni. Sokszor csináltuk azt, hogy hanyatt fektettem a földön, és tekertük a biciklit. Akkor még olyan távolinak tűnt, hogy ő majd egyszer rendes nagy biciklin is tekerni fog.

Hát most itt tartunk. KedvesFérjem gyermekkori bringáját a papa kicsit kipofozta, hogy az első unoka tanulhasson rajta. Ő meg megtanult. Egyik pillanatról a másikra. Persze még vannak kis segédkerekei, de ahogy elnézem nem sokáig lesz rá szüksége.

Közben azért biztos ami biztos, Dorka is kapott egy kismotort, így már kettő parkol az előtető alatt :)

Van hogy cserélnek :)

Ezt nem tekerik, mégis száguld: :)

Minek ez a cirkusz?...

... Ma a kertben ülve ez a réges-régi Neoton sláger jutott eszembe. Zsofka ugyanis cirkuszosat játszott. Mi pedig lelkes nézői voltunk :)

Elővette a kis kerti asztalt, székeket. Ez volt a színpad, és a kellékek :) Aztán táncolt, énekelt, akrobatikus elemeket is bemutatott, végül meghajolt, és fáradtan "hazament", és aztán kezdődött újra a cirkuszi fellépés.

Annyira jó volt. Zsofkának is tetszett, hogy tapsolunk. Mert tapsoltunk, úgy, hogy még az utcán is hallhatták :)

Négylábúink csak néztek, hogy mi bajunk lehet. Tényleg, róluk még nem is beszéltem, pedig ez a két kis szakállas eb is családunk része. Mancit egy végtelenül kedves tenyésztőtől, az Idesüss kennelből hoztuk. Rozit pedig nem sokkal később a Futrinka Egyesülettől fogadtuk örökbe. Manci igazi bújós, nem bánná, ha valaki egész nap a hasát vakargatná. Rozi ezzel szemben sokkal harciasabb, de ugyanakkor puszikirálynőnek is hívom, mert állandóan puszilkodna.

Azelőtt sosem volt kutyám. Pest, Belváros... bár nagyon szerettem volna, de így utólag belátom, hogy akkor, ott, tényleg nem lett volna jó. Azt viszont már vidékre költözésemkor eldöntöttem, hogy a gyermekeimet mindenképpen szeretném az állatszeretetre "nevelni", bár ez nem is nevelés, inkább csak érzés. Felelősség, kedvesség.

Nagyon érdekes, ahogy a gyerekek is húznak a kutyák felé. Zsofka már nagyon régen Rozit nevezte meg, mint saját kutyát. Így Dorkának "maradt" Manci. Azért is érdekes ez, mert Zsofka egy kevésbé akaratos, nem harcoló, inkább nyugis gyerkőc. Ehhez választott magának egy "harcost". Dorka viszont folyamatosan harcol velünk, és ehhez jön Manci nyugis természete. Szóval így négyen nagyokat tudnak alkotni a kertben :) Öröm nézni őket.

Jó hosszú lett ez a bejegyzésem, most már beszéljenek a képek:

A cirkuszban:

A nézők: :)

Végül Dorka is beállt:

Dorka horgászik épp: :)

Manci mosoly:

Rozi portré: