A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Húsvét. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. április 17., péntek

Húsvéti érzéseim

Az egészre úgy készültem, mint máskor. Mármint, ami a locsolkodást illeti. Nem szeretem, sosem szerettem, gyermekként sem emlékszem semmi jó érzésre ezzel a szokással kapcsolatban, illetve egyre talán mégis. Amikor rengetegen érkeztek hozzánk egyszerre (kb. 15-20 fiú - ekkor kb. 18 éves lehettem), és én mit sem sejtve kimentem nyitni nekik az ajtót, ekkor előkerültek a szódásszifonok, vödrök, locsolókannák, és a belváros szívében, a harmadik emelet úszni kezdett, na meg én is, ruhástól... na ez jó móka volt.
Szóval így készülődtem, sütöttem azért ezt-azt, biztos, ami biztos. Aztán délelőtt megérkezett elsőként Kedves Komám :), utána nem sokkal később Drága Férjecském unokatestvére és kisfia. Beindult a kölniáradat, sütievés. És valahogy én is úgy leengedtem, és hagytam magam sodródni az eseményekkel. Talán az is segített, hogy Zsofka csillogó szemét láttam, amikor a "Zöld erdőben jártam ..... Szabad - e locsolni" versikére IGEN-nel válaszolt, és már mutatta is a haját, hogy hova mehet a pacsuli :)
Jöttek sorra a Rokonok, és a nap végén azt vettem észre, hogy nagyon jól érzem magam. Mindenkivel jó volt beszélgetni, nevetgélni, háziasszonykodni (azt hiszem lassan felnövök :D ). Olyanok is eljöttek, akik egész évben nem jutnak el, vagy akikkel csak élünk egymás mellett, észre nem véve egymást.
Mikor mindenki elment, és a ház elcsendesedett, végre végig tudtam gondolni az egész napomat. Csodálatos volt. Tényleg. Úgy éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről, igazi lélekmelengető ünnepnap volt.

2009. április 5., vasárnap

Virágvasárnap - barkaszentelés - palóc sajátosságok

Húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, amit az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére rendelt el.

A 7. sz.-i bobbiói misszálé szerint a pálmaszentelés már ismert volt, körmeneteket e napon pedig már a 6. sz.-ban is tartottak. A gallikán liturgiában mind a körmenet, mind a pálmaszentelés szerepel. A római liturgiában a 10. sz.-ban találkozunk a pálmaszentelés és a körmenet rendjével. Sebastian Franck tudósítása szerint ezen a napon a hivők telehordták a templomot pálmafákkal és összekötött ágakkal, ezeket megszentelték, s a zivatar, a villámcsapás és tűz ellen használták. Jézus szamáron ülő alakját körülvezették a városon, miközben énekeltek, a szamarat megdobálták pálmaágakkal, amiket aztán mindenféle varázslás űzésére használtak.

A 15. sz.-i pozsonyi misszaléból kitűnik, hogy a körmenet a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Bod Péter írja e napról, hogy „... valami berkeket vagy zöld ágakat szednek; melyeket az után egy ’s más babonára vissza élnek”.

Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött, s ezek változatait Európa-szerte megtaláljuk. Nálunk a hivők maguk vitték a templomba a barkát. Göcsejben az iskolás gyermekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre. Az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították. Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad bevinni a szobába, mert akkor sok lesz a légy. Egercsehiben az istállóban a gerenda fölé tették, s amikor zörgött az ég, bedobták a tűzbe, és elégették. Hontban, Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől. A szobába itt se vitték be, nehogy sok légy, rovar legyen a házban és a tojások „befulladjanak”. Gömörben a szentelt barkát a dögvész ellen használták, máshol a lovaknak adták, hogy jól menjenek. Szegeden egy-egy barkaszemet lenyeltek a hideglelés ellen. Baranyában a szentelt barkát kivitték a mezőre, s a föld négy sarkába egy-egy szálat tűztek, hogy az Isten oltalmazza meg a termést. Néhol a rokonok, jóbarátok sírjára is tűztek egy-egy barkaágat.

Kiszehajtás:
virágvasárnap (Dominica in Palmis) a lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokás Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismeretes, századunk első évtizedeiben még gyakorolták. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A menyhei lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhezment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a kertek mögötti patakhoz:
Kicevice, villő!
Maj’ kiviszük kicevicét, villő!
Maj’ behozuk a ződ ágat, villő!
A lányokrë jó szerencsét, villő!

Ott a bábut levetkőztették, a csupasz zsúpkévét, amelyből a bábu alakját formálták, széjjelszedték. Mindegyik lány markolt belőle egy csomót és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre úszik. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik. A kicebábu kihordása után következett a → villőzés. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a kiszebábu kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek:
Haj kisze, kiszéce,
gyöjj be sódar, gömböce.
Szabó Marisnak nincs ruhája,
üres a ládája.
Haj kisze ...
Geci Rozi ládája
üresen van bezárva.
Ha üresen nem volna,
a kiszére adott volna.
Hej ki kisze ...

Majd azokat a menyecskéket is „kiénekelték” (→ kiéneklő), akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták. A levetkőztetett bábut az Ipolyba dobták. Itt a vizes szalmával arcukat is megdörzsölték, ill. az Ipoly vizével mosták, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol folyóvíz nem volt, a bábu szalmáját elégették.

Az Ipoly, a Galga, a Zagyva menti szövegek egyformán a régi → nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behívásáról szólnak. A magyarázatok szerint az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek, továbbá hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget.

Az ötlet Palócprovence-től származik, (mivel a blog elsősorban Lányaimnak íródik, mindenképpen szeretném, ha legalább így, ilyen formában megismerkedhetnének lakhelyünk, régiónk, PALÓCFÖLDÜNK kultúrájával, népszokásaival, történelmével. Az információk a Magyar Néprajzi Lexikonból lettek összeollózva.

Itt pedig a mi megszentelt barkáink, kicsit már tavaszi"ba" öltöztetve :)


Remélem, pár nap múlva már Nárcisz és Tulipán is kerül a vázába, egyenesen a virágoskertemből :)