"Szeressük egymást gyerekek...."

Ma hajnalban elaludt örökre DÉDI. Épp hétvégén ünnepeltünk a 91. születésnapját.

11 éve (amióta megismerkedtem KedvesFérjemmel, az Ő unokájával), nagymamám helyett nagymamám volt. Olyan Igazi, Kedves, Szeretetreméltó. Családunk BÁZISA. Köszönjük a JóIstennek, hogy ilyen szép kort élhetett, és köszönöm, hogy megismerhettem. Nagyon fog hiányozni, illetve már most is hiányzik.

Hiányozni fognak a telefonhívásai, a közös sütizések, a történetei, a jósága, szeretete, összetartó ereje, mindene.

Hiányozni fog a gyerekeknek is - akiknek még nem tudom, hogy hogyan fogom elmesélni. Sokszor volt olyan, hogy Zsofka kitalálta pl. ovi után, hogy menjünk Dédihez. Most mit is mondok majd neki, miért nem mehetünk.

Sokat megélt, sokat mesélt. Hiányzik.

Most elköltözött az angyalokhoz. Szépen csendben, ahogy kívánta, elaludt. Sosem volt úgy igazán beteg, még most is jött-ment.

A JóIsten vigyázzon rá. Ő pedig ránk, odafentről...

Ezt a dalt sokszor elénekelte nekünk, amikor mesélt...

"Seress Rezső : Szeressük egymást gyerekek - dalszöveg

Az élet egy színes álmodás, Mely egyszer véget ér.

A sír lesz majd a végállomás A szív pihenni tér.

Álmodjunk mindig szépeket, Hisz úgysem- tart soká.

A gyorsan elszálló éveket Tegyük, mi boldoggá!

Refr.:Szeressük egymást gyerekek, A szív a legszebb kincs.

Ennél szebb szó, hogy szeretet A nagyvilágon nincs.

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!

Az élet egy színes álmodás. És nincs felébredés.

Ha elszáll a színes látomás A sír megásva kész.

Kacagjuk át az életet Mert úgysem tart soká

A gyorsan elszálló éveket Tegyük mi boldoggá.

Refr.:Szeressük egymást gyerekek, A szív a legszebb kincs.

Ennél szebb szó, hogy szeretet A nagyvilágon nincs.

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!"

KÖSZÖNÖM DÉDI!!!

Az első szó

Végre valahára Dorka is megszólalt. Persze eddig is gagyorászott, meg talán Aja-ként hívott, de ez a szó, amit most kimondott, ez már teljesen egyértelmű.

16 hónapos. Zsofka ilyenkor már kis tőmondatokban beszélt, viszont csak ekkor kellett neki cipőt venni. Dorka már 10 hónapos korában megkapta első cipellőjét, viszont csak most szólalt meg :) Mennyire mások, pedig minden ugyanúgy történik most is, mint két évvel korábban. Ugyanannyi mese, ugyanannyi éneklés.

Zsofka első szava a TATTO volt, ami nem más, mint a traktor. Az egyik mesekönyvében rengeteg traktor szerepelt, és ez volt az első ami ennyire megragadt, hogy meg is osztotta velünk.

Dorka első szava pedig a HI-TTA :D ezt így, kicsi szünetet hagyva a két szótag között. Na és hogy mi is ez? Hát nem más, mint a hinta. Nagyon sokat hintázunk, és persze éneklünk: "Hinta, palinta, régi dunna, kis katona, ugorj az .... Ipolyba, Zsupsz" :D csak hogy stílusosak legyünk, és hazabeszéljünk :)

Hát itt tartunk most, végre :D Lassan majd szóhoz sem jutok :D

Húsvéti érzéseim

Az egészre úgy készültem, mint máskor. Mármint, ami a locsolkodást illeti. Nem szeretem, sosem szerettem, gyermekként sem emlékszem semmi jó érzésre ezzel a szokással kapcsolatban, illetve egyre talán mégis. Amikor rengetegen érkeztek hozzánk egyszerre (kb. 15-20 fiú - ekkor kb. 18 éves lehettem), és én mit sem sejtve kimentem nyitni nekik az ajtót, ekkor előkerültek a szódásszifonok, vödrök, locsolókannák, és a belváros szívében, a harmadik emelet úszni kezdett, na meg én is, ruhástól... na ez jó móka volt.

Szóval így készülődtem, sütöttem azért ezt-azt, biztos, ami biztos. Aztán délelőtt megérkezett elsőként Kedves Komám :), utána nem sokkal később Drága Férjecském unokatestvére és kisfia. Beindult a kölniáradat, sütievés. És valahogy én is úgy leengedtem, és hagytam magam sodródni az eseményekkel. Talán az is segített, hogy Zsofka csillogó szemét láttam, amikor a "Zöld erdőben jártam ..... Szabad - e locsolni" versikére IGEN-nel válaszolt, és már mutatta is a haját, hogy hova mehet a pacsuli :)

Jöttek sorra a Rokonok, és a nap végén azt vettem észre, hogy nagyon jól érzem magam. Mindenkivel jó volt beszélgetni, nevetgélni, háziasszonykodni (azt hiszem lassan felnövök :D ). Olyanok is eljöttek, akik egész évben nem jutnak el, vagy akikkel csak élünk egymás mellett, észre nem véve egymást.

Mikor mindenki elment, és a ház elcsendesedett, végre végig tudtam gondolni az egész napomat. Csodálatos volt. Tényleg. Úgy éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről, igazi lélekmelengető ünnepnap volt.

Kirándulás, babaúszás Puszta módra

Tartottam egy kis tavaszi szünetet - na de csak az írásban, az élet közben zajlott azért.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Múlt héten kirándulást tettünk Eger városában. Kedves Férjecskémnek volt ott munkahelyi elfoglaltsága, mi pedig elkísértük. És milyen jól tettük. Az idő is nekünk kedvezett, igazi kiránduló idő volt. Egyetlen hátránya volt csak az utazásnak, hogy tőlünk az út Egerig eléggé kanyargós, így a lányok már nehezen viselték. Főleg szegény Dorka, ki is adta a reggelijének egy részét.

Amikor megérkeztünk, a lányokkal mi elmentünk sétálni a Dobó tér felé, és környékére. Nagyon hangulatos Eger, de valamiért élni nem tudnék ott, úgy érzem. Lett volna lehetőségünk, mert Drága Férjemuram dolgozott ott több hónapon át. Akkor még nem voltak gyermekeink, nyitott volt a kérdés, hogy HOL? éljünk. Sőt, attól tettük függővé a letelepedésünk helyét, hogy Gergőm hol talál állást, mert úgy gondoltam, hogy én mérlegképes könyvelőként könnyebben elhelyezkedek bárhol, mint Ő a szakmájában. Tehát lehettünk volna akár egri lakosok is, de valamiért én nem szerettem volna..... így kerültünk ide, (ahol élünk), gyermekkori álmaim helyszínére :) ... na de erről majd egyszer bővebben :)

Szóval Egerben a Dobó téren kezdtünk, amíg Gergőm dolgozott. Utána csatlakozott hozzánk, és együtt elmentünk a Székesegyházba, ahol olyan hideg volt, hogy csak végig"szaladtunk". Gyönyörű, hatalmas, szívesen ültem volna még ott.

Végül a városi uszodát céloztuk meg, ahol megkapták a lányok, életük első uszósapkáját :) és már mentünk is csobbanni. A kiscsajszik annyira élvezték. Főleg Dorka, ő egyből felfeküdt a vízre, Zsofka azért már óvatosabb volt, de látszott, hogy vele sem lesz gond, ha majd úszás tanulásra kerül sor. Én igazi hableány vagyok :D ja nem, nem azért mert olyan sellőalakom lenne, sajnos olyan nincs. De úszni, pancsolni, áztatni hab(na innen a kifejezés) testemet... ha tehetném állandóan vízben lennék , na jó, azért ez így túlzás, nem mindig, de SOKSZOR :) és SOKÁIG :)

Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit

Tegnap reggel 8-kor tudtam meg, hogy Állatkertbe megyünk. Juhhhéj, ilyenkor mindig előbújik belőlem a még nem is olyan mélyen rejlő gyermek. Gyorsan összeszedtem magunkat, csomagoltam elemózsiát :) innivalót....

.... kb. 4 órán keresztül bandukoltunk ott. Fotóztam, nézelődtem, csodálkoztam :) mint mindig.

Amikor este hazajöttünk, Férjecském megnézte a képeket, majd közölte: "Most már látom, hogy melyik a kedvenc állatod". Nem értettem, hogy ezt miért mondja, de aztán nem váratott sokáig a "megoldással". Kiderült, hogy csak a vízilovakról több, mint 20 képet csináltam :D

Na igen, gyermekkorom egyik kedvenc meséje a Hugó a víziló :) És tényleg valami vonzalom van köztem és köztük. Bár, ha jobban belegondolok, ez csak plátói, mert ők tegnap rám sem bagóztak, csak úsztak ide-oda :) mondjuk abban a nagy melegben nem is csoda.

Szóval igen:

"Bár kissé molett és pocakos

Ám mégis oly bájos aranyos

Nagyon-nagyon szeretem a vízipacit"

Virágvasárnap - barkaszentelés - palóc sajátosságok

Húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, amit az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére rendelt el.

A 7. sz.-i bobbiói misszálé szerint a pálmaszentelés már ismert volt, körmeneteket e napon pedig már a 6. sz.-ban is tartottak. A gallikán liturgiában mind a körmenet, mind a pálmaszentelés szerepel. A római liturgiában a 10. sz.-ban találkozunk a pálmaszentelés és a körmenet rendjével. Sebastian Franck tudósítása szerint ezen a napon a hivők telehordták a templomot pálmafákkal és összekötött ágakkal, ezeket megszentelték, s a zivatar, a villámcsapás és tűz ellen használták. Jézus szamáron ülő alakját körülvezették a városon, miközben énekeltek, a szamarat megdobálták pálmaágakkal, amiket aztán mindenféle varázslás űzésére használtak.

A 15. sz.-i pozsonyi misszaléból kitűnik, hogy a körmenet a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Bod Péter írja e napról, hogy „... valami berkeket vagy zöld ágakat szednek; melyeket az után egy ’s más babonára vissza élnek”.

Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött, s ezek változatait Európa-szerte megtaláljuk. Nálunk a hivők maguk vitték a templomba a barkát. Göcsejben az iskolás gyermekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre. Az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították. Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad bevinni a szobába, mert akkor sok lesz a légy. Egercsehiben az istállóban a gerenda fölé tették, s amikor zörgött az ég, bedobták a tűzbe, és elégették. Hontban, Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől. A szobába itt se vitték be, nehogy sok légy, rovar legyen a házban és a tojások „befulladjanak”. Gömörben a szentelt barkát a dögvész ellen használták, máshol a lovaknak adták, hogy jól menjenek. Szegeden egy-egy barkaszemet lenyeltek a hideglelés ellen. Baranyában a szentelt barkát kivitték a mezőre, s a föld négy sarkába egy-egy szálat tűztek, hogy az Isten oltalmazza meg a termést. Néhol a rokonok, jóbarátok sírjára is tűztek egy-egy barkaágat.

Kiszehajtás:
→ virágvasárnap (Dominica in Palmis) a lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokás Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismeretes, századunk első évtizedeiben még gyakorolták. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A menyhei lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhezment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a kertek mögötti patakhoz:
Kicevice, villő!
Maj’ kiviszük kicevicét, villő!
Maj’ behozuk a ződ ágat, villő!
A lányokrë jó szerencsét, villő!

Ott a bábut levetkőztették, a csupasz zsúpkévét, amelyből a bábu alakját formálták, széjjelszedték. Mindegyik lány markolt belőle egy csomót és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre úszik. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik. A kicebábu kihordása után következett a → villőzés. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a kiszebábu kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek:
Haj kisze, kiszéce,
gyöjj be sódar, gömböce.
Szabó Marisnak nincs ruhája,
üres a ládája.
Haj kisze ...
Geci Rozi ládája
üresen van bezárva.
Ha üresen nem volna,
a kiszére adott volna.
Hej ki kisze ...

Majd azokat a menyecskéket is „kiénekelték” (→ kiéneklő), akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták. A levetkőztetett bábut az Ipolyba dobták. Itt a vizes szalmával arcukat is megdörzsölték, ill. az Ipoly vizével mosták, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol folyóvíz nem volt, a bábu szalmáját elégették.

Az Ipoly, a Galga, a Zagyva menti szövegek egyformán a régi → nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behívásáról szólnak. A magyarázatok szerint az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek, továbbá hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget.

Az ötlet Palócprovence-től származik, (mivel a blog elsősorban Lányaimnak íródik, mindenképpen szeretném, ha legalább így, ilyen formában megismerkedhetnének lakhelyünk, régiónk, PALÓCFÖLDÜNK kultúrájával, népszokásaival, történelmével. Az információk a Magyar Néprajzi Lexikonból lettek összeollózva.

Itt pedig a mi megszentelt barkáink, kicsit már tavaszi"ba" öltöztetve :)

Remélem, pár nap múlva már Nárcisz és Tulipán is kerül a vázába, egyenesen a virágoskertemből :)

Nap, Kert, és egy kis szomorkodás is

Megint jó régen írtam... már nem is mentegetőzöm :)

Történt sok minden az elmúlt napokban. Kezdem a szomorkásabb történésekkel. Múlt héten felcuccoltam a családomat a fővárosba. Nagymamám temetésére készültünk. Bár (sajnos) nem álltunk túl közel egymáshoz, mindenképpen szerettem volna ott lenni, és elbúcsúzni. Most felnőttként jöttem rá, hogy szeretek temetésre menni. Na jó, ez így elég "perverz". Szeretek elbúcsúzni, szeretem helyretenni a lelkemben a dolgokat.

A lényeg, felmentünk Pestre, belváros, természetesen egy gyufaszálnyi parkolóhelyet sem találtunk, így beálltunk oda, ahova máskor is. A Reáltanoda utcai automata garázsba. Sok volt a csomag (váltóruha, játékok, egy kis nasi), így Férjem és én a kabátunkat a kocsiban hagytuk.

Pár órával később, indultunk volna a temetésre (gyerekek maradtak pestimamánál addig). Megyünk a parkolóházba. Mondják, van egy kis gond, a négy garázsból az egyik elromlott. Az 1-es, a miénk. Dolgoznak rajta. A garázs egyébként úgy működik, hogy be kell állni egy kis garázsba, kipakolni, kijönni és innentől a gépekre van bízva az autó. Kapu bezár, lift felvisz, pörget ide-oda, elhelyez..... na itt várakoztunk, két órán keresztül.... temetés lekésve, szemem kisírva.... felírták az adatainkat, kárpótolni fognak.... egyébként rendkívül kedvesek voltak az ott dolgozók, és igazából nem az ő hibájuk..... Szóval így jártunk :) Mehettünk volna tömegközlekedve is, de kabát nélkül már nem mertem elindulni, mivel csak egy póló volt rajtam.

Aztán: múlt héten történt, hogy kétszer is elestem, mindkétszer lépcsőn botlottam meg, szanaszét zúztam a térdeim, a tenyerem :) tiszta lila mindenem. Illetve most már sárgás :)

Nézzük csak, azt hiszem ennyi rossz elég is, meg talán más nem is nagyon történt. Nátha még van, de kibírható mértékben :)

Jöhet a szebbik rész. TAVASZ VAN. Igen, ez mostmár biztos :) Veteményeskertben sóska, spenót, borsó, zöldség - egyelőre ennyi. Virágmagok is szétszórva itt-ott. Annyira vártam ezt az időt, hogy azt elmondani nem tudom, most úgy érzem, hogy mosolyog még a lelkem is :) Hosszú volt a tél, itt piciny falunkban ez rendszerint rettentő hideggel párosult... szóval már kellett nagyon.

Ibolyák azóta leszedve, és kandírozva - de erről majd a másik blogban :)

Még mindig csak három éve élek itt. De úgy érzem, évről évre egyre jobban meglátom, megérzem a természet szépségeit. Azt, ahogy megjelennek a madarak, és csicseregnek, ahogy kibújnak a kis növények, illatoznak. Kis konyhakertünkben növekednek a zöldségek..... SZÉP. Milyen jó madárcsicsergést hallgatva ebédet főzni, napsütésben olvasni, miközben a gyerekek homokoznak. Igen, mert épp olvasok - mert most a gyerekek ezt is engedik Napközben :) két könyvet is egyszerre. Az egyik A kis herceg, a másik pedig a Tanár Úr kérem :)

Pesten járva ismét megállapítottam, hogy képtelen lennék visszatérni. Annyira idegen, és sűrű, és zajos, és idegbajos (legalábbis nekem). Itt jó, ahol vagyok!!!! KÖSZÖNÖM :) Hogy ez az álmom valóra válhatott :)

Gyerekszobai virágaink az utca irányából: (És persze Anyamanya pillangói) :)