A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Picinyfalum. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Picinyfalum. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. október 13., szerda

Szüreti mulatozás és "egy kis golf"

Minden év szeptemberének utolsó szombatján szüreti felvonulást rendez piciny falum apraja és nagyja :) Ebben az évben azonban egy másik esemény is zajlott ezen a napon, ami szintén érintette a falut. Ez a rendezvény a Gödön megrendezett Golfsztárgála, ahol az árvíz által sújtott általános iskolánkért jótékonysági golflabda-vásárt is tartottak.

Polgármesterünk napokkal korábban kitalálta, hogy ha aznap már amúgy is népviseletben leszünk, miért ne mennénk el ebben a meseszép ruhában, oda, Gödre a helyszínre. Így is volt. Hosszú időt nem töltöttünk ott, (és ennyi éppen elég is volt). Más világ ez a "celeb-világ" és tőlem igen távol is áll. Sok hírességgel találkoztunk, és megállapítottam, hogy sokuk mennyire fent hordja az orrát. Szinte félelmetes, hogy mennyire csak magukkal vannak elfoglalva, na és a saját kis köreikkel... na mindegy. Egyvalaki rendkívül szimpatikusan viselkedett. Pár szót váltottunk Erdei Zsolttal, akiért rendszeresen izgulunk a tévé előtt egy-egy boxmérkőzés közben. Humoros, kedves, nyíltszívű és egyszerűen KEDVES. Pedig az egyik tanárnénink (az általános iskolásaink is képviseltették magukat) meg is jegyezte: "Gyertek gyerekek, lefényképezkedünk a bírkózó bácsival" :). Mire Ő: "na akkor bírkózzunk".

Szóval ilyen élményekben is volt részem, de ennél sokkal jobban esett végre hazaérni, harapni egy pár falatot, majd indulni ki, a falu elejére, hogy elkezdődhessen a szüreti felvonulás. Idén rengetegen voltunk. Megszámolni sem tudnám, hogy mennyien. Jól eső érzés látni, hogy a fiatal házaspároknak és a gyerekeknek mennyire fontos a hagyományőrzés. Na és persze külön köszönet érte a Polgármesterünknek, aki ezt az egészet újra életre hívta.

Nekem pedig külön öröm volt, hogy ismét magamra ölthettem az eredeti Ludányhalászi népviseletet. :D

A képeket anyum készítette.

2010. június 4., péntek

Víz, víz, víz...

... elöntötte piciny falumat is.

Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan emelkedhet a vízszint. De igen, egy délelőtt elég volt ahhoz, hogy egészen az úttestig "felkússzon" és ott elterüljön. Itt-ott fénykép is készült. Drága Jó Férjemuram kértem meg, hogy néha (két homokzsák pakolása között) kattintgasson. Volt olyan hely, ahol nem készült fotó. Ott ahol az emberek már csak homokzsákokon jutnak be a házukba. Abban a házba, ahol akár már bent is áll a víz.

Nagyon elkeserítő, bár mi, itt Pusztaházban nem mondhatunk egy szót sem, mégcsak a pinckénk sem nedvesedik.

A faluban nagy az összetartás, kb. mint épp egy éve, amikor az Egyházmegyei Találkozót szerveztük. Együtt pakolja a homokzsákokat, közmunkás, fiatal, idős, férfi, nő. Még egy "celeb" (bár hú de utálatos egy szó ez) is jelen volt egész nap, és hordta a zsákokat. A réges-régi szerencsekerekes fickó, Klausmann Viktor. Eddig teljesen közömbös volt számomra, de ez mindenképp pozitív dolog, hogy itt, egy ilyen piciny faluban, amihez tudomásom szerint semmi sem köti (és fogalmam sincs, hogy hogyan került ide), fogja magát és elkezd homokzsákokat cuccolni. Egy quadot is hozott magával, és azzal egészen lehetlen helyekre is "bejutott" a zsákokkal. (Ezért mindenképp említést érdemel)

Hát ez a helyzet nálunk, most... így nyár elején.

2009. július 1., szerda

Testileg fáradtan, lelkileg vegyesen

Elmúlt a hétvége és vele együtt végetért egy majd fél éve tartó készülődés, szervezkedés. Bár az eső a Találkozó előtti héten szinte minden nap esett, sőt, a két nap alatt is volt két hatalmas felhőszakadás, mégis azt mondhatom, hogy nagyon jól sikerült. Csak szombaton 5000 ember regisztrálta magát, pénteken valamivel kevesebben.

Pénteken én a gyereksátorban voltam. 9-kor kezdődött a rendezvény, és 9 óra után 5 perccel már tömve volt a 6×6-os sátrunk. Meg is lepődtem egy kicsit, de szerencsére fel voltunk készülve minden féle kézműves foglalkozásra.

Szombaton eredeti ludányhalászi népviseletbe öltöztem, igazi "féketővel" :) Óriási élmény volt, több ismeretlen néni, bácsi megjegyezte, hogy nekem mindig ilyenben kéne járnom. Jól is esett, meg tényleg jól éreztem magam a sokszoknyában :)

Képek
itt láthatóak. Ezen épp rajta van Férjemuram is (népviseletben) és én is (pirosban).
Szóval jó volt nagyon. Lelkileg feltőltődtem a miséken. Csak aztán itthon sorra jöttek a rosszak. Elromlott a sütőm (az alsó részen nem süt), elromlott a számítógépem, a gyerekek megbetegedtek, először Zsofka akart éjjelente megfulladni, aztán csatlakozott Dorka is. Ez így jött sorban. Most picit még fáradt vagyok, de ez majd elmúlik, a sok kedves élmény viszont megmarad. Olyan emberekkel voltam összezárva, akikkel azelőtt talán még csak köszönni sem köszöntünk egymásnak. Ezért már mindenképp megérte.

2009. június 18., csütörtök

Visszaszámlálás indul...

... Holnaphoz egy hétre megkezdődik piciny falum, nagy rendezvénye: az V. Váci Egyházmegyei Találkozó /+ Falunap/

Nagyon izgatott vagyok. A gyerekprogramok rendezőjeként boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy sikerült elég színvonalas programokat összeállítanunk a Találkozó legkisebbjei számára.

Lesz Bábelőadás, ügyességi verseny, kézműves foglalkozások, kvíz játékok.

Az is boldogsággal tölt el, hogy az egész falu megmozdult. A közmunkások rendezik a falu képét, rendbeteszik a középületeket, kerítéseket, parkokat (mert hiába pici a falu, rengeteg virágot kell napról napra locsolniuk) :) Az óvónők, anyukák készülnek a gyerekek fogadására. Az idős asszonyok sütik az igazi, hamisíthatatlan "nagyi sütiket". Holnaputántól elkezdődik a sátrak építése, és "több10" sátor alatt a főzés.

200 ember szervezi a rendezvényt. Ez a 200 ember a magja, ebbe nem számoltuk bele azokat, akik az általam kihelyezett gyűjtőládákba beletettek színes lapokat, ceruzákat, egyéb kreatív kellékeket (így ezekre már nem kell pénzt költenünk, mert annyi összejött). Vagy azokat, akik sütnek. Vagy azokat, akik különböző hozzájárulással segítik a Találkozót. És itt nem feltétlenül anyagi hozzájárulásról van szó. Vannak akik több zsáknyi krumplit felajánlottak, vagy rengeteg húst, vagy annyi savanyúságot, amennyi az egész rendezvényre elegendő..... nagyon jó érzés.

Ma pl. beszéltem egy bábelőadó hölggyel, aki Vácról fog érkezni társaival. Amikor kérdezte, hogy hogy állunk, könnybe lábadt szemekkel mondtam, hogy jól, hiszen összefogtunk, és tényleg mindenki megmozdult.

Más feladatot is kaptam. Igazi ludányi népviseletbe kell öltöznöm, Férjemurammal, és még egy-két párral. Mi fogjuk fogadni szombaton a meghívott vendégeket. Nagyon szeretem ezeket a ruhákat, és most még különösebbé teszi, hogy speciálisan ránk készített, vadiúj ruhák készülnek. És ami felteszi a koronát az egészre az az, hogy a fejemen ludányi főkötő lesz (vagy ahogy itt mondják "farkas fékető"). Ennek a főkötőnek van egy kedves története is. Amikor Petőfi Sándor piciny falunkban járt, annyira megtetszett neki, hogy eldöntötte, ha egyszer megnősül, innen fog a feleségének főkötőt vitetni.)

És mégegy szívemhez közel álló dolog: elkészült a Találkozó Programfüzete. Ez már magában is csodálatos, hogy végre a kezünkben tartjuk azt, amit több hónapja (fél éve) szervezünk. DE a címlapon két általam készített fénykép szerepel :)

Nem maradt más hátra, mint a MEGHÍVÁS:
Aki szeretne egy gyönyörű vidékre kirándulni, vagy gyakorló katolikus, vagy nincs még programja 2009. június 26-27-én, VÁRJUK SOK SZERETETTEL, (és egy tál melegétellel, kedves vendéglátókkal :) ;) ) az V. Váci Egyházmegyei Találkozóra, Ludányhalásziba :)

2009. május 31., vasárnap

Tegnap esti "villámscrap"

Pár napja elhoztuk Dédi házából a régi fotókat. Nagyon szeretem az ilyen régi képeket. Szerencsére a családomról is elég sok megmaradt, és az állapotuk is tökéletes.

Dédi képei között az egyik templomunkról (mert bár piciny faluban élünk, mégis 2 templomunk is van :) ) egy 1937-ben készült képet.

Mivel idén nálunk kerül megrendezésre az V. Váci Egyházmegyei Találkozó, ebből az alkalomból rengeteg fotót készíthettem mindkét templomunkról. A képeket
itt megtekinthetőek. Azt, hogy miért fotóztam ennyit, arról, majd később mesélek ;)
Kisebb templomunk:

Nagyobb templomunk:

Ez pedig csak egy kis játék az idővel: