Mert ez most csak úgy "kibuggyant"

"A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,

akarsz-e mindig, mindig játszani,

akarsz-e együtt a sötétbe menni,

gyerekszívvel fontosnak látszani,

nagykomolyan az asztalfőre ülni,

borból-vízből mértékkel tölteni,

gyöngyöt dobálni, semminek örülni,

sóhajtva rossz ruhákat ölteni?"

/K.D/

Csak egy "pillanatgondolat"

Nem, ma nem fogok hosszan írni. Maximum annyit érdemes megemlíteni, hogy amit várok nagy-nagy változást ebben az évben, abból talán lesz is valami :)

Tegnap "valahol" :), egy falra kirakva, megpillantottam egy verset. :) Mivel tudtam, hogy mire hazaérek, addigra elfelejtem az író nevét is, így gyorsan feljegyeztem a telefonomba. Hazaérve gyorsan rákerestem, és hát íme. Ide is bemásolom, mert valahogy annyira IGAZ.

Túróczy Zoltán:
Tanács
Ma még Tied körülötted minden,

Adhatsz belőle, adj hát, kinek nincs,
Mert jön egy nap, talán nemsokára
S kihull kezedből minden földi kincs.

És nem lesz tied többé semmi sem.
Tollad, virágos párnád másra vár,
Mit maga köré épített egy élet,
Nem lesz több mint összeomló kártyavár.

Ma szólhatsz még jóságos, meleg szóval
Testvéredhez, ki szenved, szomorú,
Vigaszt hoz szavad zengő muzsikája
S tán rózsát hajt egy töviskoszorú.

Hajolj hát hozzá, amíg beszélsz,
Harmatként hulljon szerető szavad,
Mert jön egy nap, hogy elnémul az ajkad
És soha többé szóra nem fakad.

Ma kezed még erős, a lábad fürge,
Szolgálhatsz szegényt, árvát, beteget,
Ma törölhetsz verejtéket, könnyet:
Óh, most segíts, ha teheted!

Mert jön egy nap, hogy kezed mozdulatlan,
Mindegy, hogy ősz lesz, tél, vagy koranyár,
Mert nincs több időd, s amit meg nem tettél,
Azt nem teszed meg többé soha már.

De ma még Tied körülötted minden,
És adhatsz... Adj hát annak, kinek nincs!
Hisz jön egy nap, talán nemsokára,
S kihull kezedből minden földi kincs.

Csak az lesz Tied, amit odaadtál,
Csak az, mi minden kincsnél többet ér:
A tett, a szó, mit szeretetből adtál,
Veled marad, s örökre elkísér...

Valami elkezdődött :)

"Tavaszi szél vizet áraszt,

Virágom, virágom.

Minden madár társat választ,

Virágom, virágom.

Hát én immár kit válasszak,

Virágom, virágom?

Te engemet, s én tégedet,

Virágom, virágom."

Tavasz, virág. Ma e szavak körül forogtak a gondolataim. Mondjuk másra nem is tudnék koncentrálni sem, mert a ZeneOvi lemezek csak úgy bömbölnek, újra és újra. :) És ez a kis dal Zsofka egyik nagy kedvence. Mindig "kiosztja", hogy éppen ki énekelje.

Ma, így dalolgatva hasznosan töltöttük a délután egy részét.

"Magoztunk".

Jaaa, nem meccset nézve szotyiztunk, vagy ilyesmi. Paprika, paradicsom, tök magokat szórtunk kis poharakba (persze földbe) és kitettük az ablakba, a fényre. Most nagy várakozásban vagyunk. Zsofka nagyon lelkes, mondta is, hogy bizony ezt Ő fogja rendszeresen kezelni, locsolni.

Lassan összeáll, hogy a virágoskertemben milyen virágok lesznek nyáron. Ehhez be is szereztem egy-két magocskát :) Már várom, hogy április legyen, ugyanis a legtöbbet akkor kell elszórni.

Lesz őszirózsa, estike, bársonyvirág (büdöske), nyári azálea...stb. Szép lesz, és színes. És szagos. NYÁÁÁÁÁÁR :)

Testvérek

Nardai Alexandra Krisztina: Kishúgomnak

Nem tudom, hogy sokat sírtál volna,

De emlékszem baba mosolyodra,

S bár első szavad már nem dalol fejemben,

Közös játékaink soha nem felejtem!



Emlékszem, vártalak nagyon!

Csendes nyári éjen

Kívántam a teliholdtól,

Legyen kistestvérem!



Máskor az ablaknál állva,

Hűvös őszi este

Ugyanezt kívántam

A villámokat lesve.



Emlékszem, a kórházban

Mit sem értve ültem,

De mikor megláttalak,

Szörnyen megörültem.



Hát együtt cseperedtünk,

Nevettünk és sírtunk,

Néha veszekedtünk,

És lett pár közös titkunk.



De én megváltoztam,

S most változol te is.

Minden, ami velem volt,

Megeshet veled is...



Most nem értjük egymást egészen,

Mégis hiába sírok halkan,

Mert te akárhol vagy, mindig megérzed,

S megölelsz, ha baj van.



S minden vigasz és ölelés,

Amit tőled kaptam,

Mint tündérnevetés,

A lelkemet nyugtatta.



Mindet elrejtettem

Mélyen a szívembe,

Hogy visszaölelhessem

Egyszer az életben...



Nem tudom, hogy sokat sírtál volna,

De emlékszem kedves mosolyodra,

S bár első szavad már nem dalol fejemben,

Közös perceinket soha nem felejtem...

Forrás: Poet.hu - versek

Ez a kedves vers ma akadt a "szemembe" :)

Szeretünk verseket, dalokat tanulni, és együtt mondókázni, így folyamatos gyűjtőmunkát végzek, hogy bővítsem Zsofka tudományát :) (frissítsem és/vagy növeljem a sajátomat).

Szeretem a szép verseket. Főleg az ehhez hasonlókat. Ahol megtalálom a saját gondolataimat is. Bár ezt most kifejezetten a lányaimnak tettem be ide ... hogy ha majd 20 év múlva esetleg olvassák soraimat, bennük is indítson el egy nosztalgiázást :), DE írhattam volna a saját tesvéri kapcsolataimra is :) Mert Ketten is vannak.

Nővérem, akivel nagy korkülönbségünk miatt (6 év) a gyeremekkorunkat végigveszekedtünk, vagy egyszerűen észre sem vettük egymást. Amióta viszont felnőttünk, gyermekeink születtek, azóta mondhatom, hogy SZÉP a kapcsolatunk. Igazi bajtársai ;) cinkosai és TESTVÉREI vagyunk egymásnak :)

Öcsikém, akit, szintén a nagy korkülönbség miatt (9 év) mondhatni saját gyermekemként szeretek. És anyai, anyáskodó, féltő /szívvel,/ szemmel :) csendben, távolról figyelem lépteit (immáron a felnőttek világában).

Bár most messze laknak tőlem mindketten. De így felnőttként nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ők a Testvéreim... remélem ezt érzik és tudják. Mégha nem is hangoztatom ezt nap, mint nap :)

Hát ennyi az én nosztalgiázásom mára. Vagy ez nem is nosztalgia, ez a JELEN :)

És hogy mit akarok ebből az egészből kihozni? Magam sem tudom. csak úgy ömlenek a szavak, az érzések, a gondolatok :)

A lányaimmal kapcsolatban azért mégis kívánnék valamit: Legyenek mindig jó testvérei egymásnak. Tudom ez olyan felszínes. Azt kívánom, hogy érezzék azt, már most kisgyermekként, amit én leginkább csak felnőttként vettem észre... :) Legyenek fontosak egymásnak, és legyenek bajtársai, cinkosai, TESTVÉREI egymásnak :)