Testvérek

Nardai Alexandra Krisztina: Kishúgomnak

Nem tudom, hogy sokat sírtál volna,

De emlékszem baba mosolyodra,

S bár első szavad már nem dalol fejemben,

Közös játékaink soha nem felejtem!



Emlékszem, vártalak nagyon!

Csendes nyári éjen

Kívántam a teliholdtól,

Legyen kistestvérem!



Máskor az ablaknál állva,

Hűvös őszi este

Ugyanezt kívántam

A villámokat lesve.



Emlékszem, a kórházban

Mit sem értve ültem,

De mikor megláttalak,

Szörnyen megörültem.



Hát együtt cseperedtünk,

Nevettünk és sírtunk,

Néha veszekedtünk,

És lett pár közös titkunk.



De én megváltoztam,

S most változol te is.

Minden, ami velem volt,

Megeshet veled is...



Most nem értjük egymást egészen,

Mégis hiába sírok halkan,

Mert te akárhol vagy, mindig megérzed,

S megölelsz, ha baj van.



S minden vigasz és ölelés,

Amit tőled kaptam,

Mint tündérnevetés,

A lelkemet nyugtatta.



Mindet elrejtettem

Mélyen a szívembe,

Hogy visszaölelhessem

Egyszer az életben...



Nem tudom, hogy sokat sírtál volna,

De emlékszem kedves mosolyodra,

S bár első szavad már nem dalol fejemben,

Közös perceinket soha nem felejtem...

Forrás: Poet.hu - versek

Ez a kedves vers ma akadt a "szemembe" :)

Szeretünk verseket, dalokat tanulni, és együtt mondókázni, így folyamatos gyűjtőmunkát végzek, hogy bővítsem Zsofka tudományát :) (frissítsem és/vagy növeljem a sajátomat).

Szeretem a szép verseket. Főleg az ehhez hasonlókat. Ahol megtalálom a saját gondolataimat is. Bár ezt most kifejezetten a lányaimnak tettem be ide ... hogy ha majd 20 év múlva esetleg olvassák soraimat, bennük is indítson el egy nosztalgiázást :), DE írhattam volna a saját tesvéri kapcsolataimra is :) Mert Ketten is vannak.

Nővérem, akivel nagy korkülönbségünk miatt (6 év) a gyeremekkorunkat végigveszekedtünk, vagy egyszerűen észre sem vettük egymást. Amióta viszont felnőttünk, gyermekeink születtek, azóta mondhatom, hogy SZÉP a kapcsolatunk. Igazi bajtársai ;) cinkosai és TESTVÉREI vagyunk egymásnak :)

Öcsikém, akit, szintén a nagy korkülönbség miatt (9 év) mondhatni saját gyermekemként szeretek. És anyai, anyáskodó, féltő /szívvel,/ szemmel :) csendben, távolról figyelem lépteit (immáron a felnőttek világában).

Bár most messze laknak tőlem mindketten. De így felnőttként nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy ők a Testvéreim... remélem ezt érzik és tudják. Mégha nem is hangoztatom ezt nap, mint nap :)

Hát ennyi az én nosztalgiázásom mára. Vagy ez nem is nosztalgia, ez a JELEN :)

És hogy mit akarok ebből az egészből kihozni? Magam sem tudom. csak úgy ömlenek a szavak, az érzések, a gondolatok :)

A lányaimmal kapcsolatban azért mégis kívánnék valamit: Legyenek mindig jó testvérei egymásnak. Tudom ez olyan felszínes. Azt kívánom, hogy érezzék azt, már most kisgyermekként, amit én leginkább csak felnőttként vettem észre... :) Legyenek fontosak egymásnak, és legyenek bajtársai, cinkosai, TESTVÉREI egymásnak :)