Kimerültség után... felfelé :)

Nemrég egy ismerősünknek meséltem, hogy milyen jó, hogy a lányokat már kb. másfél éve nem látta orvos.... naaa, túlságosan elbíztam magam. Január végétől szinte már haza jártunk a doktornénink rendelőjébe.... először a szokásos orrfolyós, köhögős... aztán bedurvult.

Dorkus kezdte, aztán Zsofka folytatta.... azt hiszem eddigi anyai létem legnehezebb hetén vagyunk túl (DE TÚL VAGYUNK, és ez a lényeg) :)

A gyerekek egymásnak adták a fürdőszoba kilincsét.... Aztán Dorkusom viszonylag hamar kialudta magából a betegséget. Volt olyan, hogy este 7-től aludt reggel illetve délelőtt 11-ig, aztán délután 1-től 4-ig, és végül ismét este 7-től reggelig :D Hiába no. Mindig mondom, hogy ez a cseppleány kiköpött anyja :D

Zsofkám sajnos nem esett át rajta ilyen könnyen. Napokig nem adtam neki enni, és ötpercenként itattam (szó szerint ötpercenként!). De még mindig fájlalta a hasát és a fejét. Hiába a fájdalomcsillapító, a B6, a Normaflore, neki fájt, és ettől teljesen kipurcantam. Doktornéninket hívtuk, mert kifogytunk az ötletekből. Egymást váltotta bennem a düh, a kétségbeesés és a bizakodás. Teljesen meglepett, amit a doktornő mondott. Szerinte azért fájt Zsofka feje, hasa még mindig, mert keveset ivott!!!! (Jelzem: Ötpercenkénti itatásnál mondta ezt!!! ) Na több sem kellett, másnap "turbó üzemmódra kapcsoltam" :) és Zsofkit kétpercenként kínáltam cukros teával.... ez így ment másfél napig... és a kitartásunknak meglett a gyümölcse..... HURRRÁÁÁÁÁ.

Már jól vannak, van étvágyuk. Dorka három napos koplalása után így jött ki hozzám a konyhába: "Ajuúúú, én szalonnát és kenyeret szeretnék enni" :)

Kell ennél több? :D A héten még itthon vannak, de már mindenki a régi :D

Egy "kis para"

Tegnap este - még a lányok fürdése előtt - szokásos "wellness perceimet" töltöttem a fürdőszobában. Ilyen ritkán van, hogy ÉN előttük fürdök, egy jókora habos-forró kádban.

A nappaliból beszűrődtek a szokásos esti hangok. Zene, ének, tánc. Hallottam, hogy Kedves Férjem néha-néha rájuk is szólt: "vigyázz, el fogsz szédülni". Egyszercsak hatalmas csattanás, majd egy-két másodperc szünet.

Füleltem, hogy melyik lánykám kezd majd üvölteni. Aztán aZuram megjelent a fürdőajtóban egy vérzőorrú Dorkával. (Lefejelte a tv-állványt) Nagy riadalom. Egy-két perc sírás, majd megnyugvás. Gyors fürdés, és alvás. Mivel a vérzés szinte abban a pillanatban el is állt, ahogy letöröltük, így annyira nem idegeskedtem. Az éjszakánk nyugodtan telt.

A reggeli látvány viszont cseppet sem volt megnyugtató. Dorka orrnyerge és az orra fölött a homloka hatalmasra duzzadt. Gyorsan lerendeztem Zsofkát, aztán hívtam a doktornéninket, hogy hol kezdjem. Nála, vagy egyből a balesetin.

A telefonban nem nyugtatott meg. Mondta, hogyha törés van, akkor is lehet Dorka nyugodt, és vidám, és jó étvágyú, és ha esetleg a koponyája is sérült, akkor minimum egy hetes kórházi megfigyelés is "jár" nekünk :(

Letettem a telefont, és jól kipityeregtem magam. Eközben Dorka mit sem sejtve és tényleg jókedvűen Pilóta kekszet majszolgatott, vígan Barbie-zgatott.

10-re bementünk a dokinénihez, megkaptuk a beutalót a röntgenre és a balesetire is.

Aztán következett a kórház. A gyomrom a torkomban, a szívem úgyszintén. A röntgenen Dorka úgy viselkedett, mint egy komoly, érett, felnőtt hölgy. Úgy feküdt, úgy fordult, ahogy mondták neki. Szerencsére sikerültek a felvételek, így csak pár percet kellett várnunk az eredményre. Mondjuk ezalatt a pár perc alatt, azt hiszem 20 évet minimum öregedtem.

Aztán megkaptuk a papírt. Nem találtak sehol törést, repedést. Huuuh, hála Istennek.

Így hazajöttünk.

Szegény Dorkám arca már kezd lilulni, és tényleg elég ijesztő. Bár nem láttam a mozikban az Avatart, de egyből a benne szereplő furcsa arcú valakik jutottak eszembe róla. Egy az egyben olyan az orra körüli terület, és gyanítom, hogy előbb utóbb a színe is elkezd rájuk hasonlítani.

Pénteken farsangi bál lesz. Ezek után gondolkodhatok, hogy mi legyen Dorkuskám, mert elég "mókás" lenne rózsaszín habos babos ruciban.

De végülis ez nem is lényeges. Az a fontos, hogy JÓL van. Eszik, iszik, alszik, nevet, táncol.

Jó, hogy vége ennek a napnak.

Diagnózis: kezdődő tüdőgyulladás

Mérges vagyok. Szomorú vagyok. Aggódom.

Nem is tudom, hogy erre most mi lenne a jó szó, ami kavarog a fejemben. Tegnap KedverFérjem elvitte Zsofkát a doktornéninkhez, mert nem akart múlni ez a fránya köhögés. (Egyéb tünet, mint pl. láz, orrfolyás, ilyesmi... semmi nem jelentkezett). A doktornénink közölte, hogy háát ez bizony nagyon-nagyon kezdeti tüdőgyulladás... MICSODA???? Hát ilyenkor elfog a méreg. Amíg Zsofka nem volt ovis, a gyógyszereket nem kellett zsákszámra hazahordanunk.

Most kap Cebion cseppeket folyamatosan, csináljuk a Bronchovaxom kúrát... tehát úgy érzem, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt, erre most jön egy ilyen. Fogalmam sincs, hogy milyen, mert még életemben nem volt tüdőgyulladásom. Sőőőőt, az én ovis éveim a játékkal, homokozással, játszóterezéssel, rajzolással, mondókázással teltek. Nem pedig otthon töltött beteges napokkal. Persze tudom, hogy ezen mindenkinek át kell esnie.... de a mi időnkben (na jó ez olyan öreglányos duma) miért nem volt ilyen?

Persze senki ne gondolja, hogy én most örjöngök vagy ilyesmi. Örülök, hogy Zsofka szeret oviba járni. (Olyannyira, hogy most pl. azt kellett neki füllentenünk, hogy az ovi zárva lesz, mert ugye most megint minimum egy hét itthon.)

Egyedül az bánt ebben az egészben, hogy ők még olyan kicsit. Kicsik ahhoz, hogy gyógyszereket szedjenek, és kicsik ahhoz is, hogy éjjel ne tudjanak pihenni.

Na és ugye itt van Dorka, aki még alig múlt egy éves, és kapja a "finomabbnál, finomabb" bacikat.

Gergőmről nem is beszélve, akit ezek az "ovisvírusok" úgy földhöz csapnak, hogy alig bíz kikászálódni belőlük.

Hát most itt tartunk éppen.

De azért történt örömtelibb is a héten... majd egy új bejegyzésben.... na nem kell nagy valamire gondolni, de mi már ilyen kis apróságoknak is nagyon örülünk. :)

Egy-két kép a mai napról: Zsofka és a repülő kutyák :)