Nap, Kert, és egy kis szomorkodás is

Megint jó régen írtam... már nem is mentegetőzöm :)

Történt sok minden az elmúlt napokban. Kezdem a szomorkásabb történésekkel. Múlt héten felcuccoltam a családomat a fővárosba. Nagymamám temetésére készültünk. Bár (sajnos) nem álltunk túl közel egymáshoz, mindenképpen szerettem volna ott lenni, és elbúcsúzni. Most felnőttként jöttem rá, hogy szeretek temetésre menni. Na jó, ez így elég "perverz". Szeretek elbúcsúzni, szeretem helyretenni a lelkemben a dolgokat.

A lényeg, felmentünk Pestre, belváros, természetesen egy gyufaszálnyi parkolóhelyet sem találtunk, így beálltunk oda, ahova máskor is. A Reáltanoda utcai automata garázsba. Sok volt a csomag (váltóruha, játékok, egy kis nasi), így Férjem és én a kabátunkat a kocsiban hagytuk.

Pár órával később, indultunk volna a temetésre (gyerekek maradtak pestimamánál addig). Megyünk a parkolóházba. Mondják, van egy kis gond, a négy garázsból az egyik elromlott. Az 1-es, a miénk. Dolgoznak rajta. A garázs egyébként úgy működik, hogy be kell állni egy kis garázsba, kipakolni, kijönni és innentől a gépekre van bízva az autó. Kapu bezár, lift felvisz, pörget ide-oda, elhelyez..... na itt várakoztunk, két órán keresztül.... temetés lekésve, szemem kisírva.... felírták az adatainkat, kárpótolni fognak.... egyébként rendkívül kedvesek voltak az ott dolgozók, és igazából nem az ő hibájuk..... Szóval így jártunk :) Mehettünk volna tömegközlekedve is, de kabát nélkül már nem mertem elindulni, mivel csak egy póló volt rajtam.

Aztán: múlt héten történt, hogy kétszer is elestem, mindkétszer lépcsőn botlottam meg, szanaszét zúztam a térdeim, a tenyerem :) tiszta lila mindenem. Illetve most már sárgás :)

Nézzük csak, azt hiszem ennyi rossz elég is, meg talán más nem is nagyon történt. Nátha még van, de kibírható mértékben :)

Jöhet a szebbik rész. TAVASZ VAN. Igen, ez mostmár biztos :) Veteményeskertben sóska, spenót, borsó, zöldség - egyelőre ennyi. Virágmagok is szétszórva itt-ott. Annyira vártam ezt az időt, hogy azt elmondani nem tudom, most úgy érzem, hogy mosolyog még a lelkem is :) Hosszú volt a tél, itt piciny falunkban ez rendszerint rettentő hideggel párosult... szóval már kellett nagyon.

Ibolyák azóta leszedve, és kandírozva - de erről majd a másik blogban :)

Még mindig csak három éve élek itt. De úgy érzem, évről évre egyre jobban meglátom, megérzem a természet szépségeit. Azt, ahogy megjelennek a madarak, és csicseregnek, ahogy kibújnak a kis növények, illatoznak. Kis konyhakertünkben növekednek a zöldségek..... SZÉP. Milyen jó madárcsicsergést hallgatva ebédet főzni, napsütésben olvasni, miközben a gyerekek homokoznak. Igen, mert épp olvasok - mert most a gyerekek ezt is engedik Napközben :) két könyvet is egyszerre. Az egyik A kis herceg, a másik pedig a Tanár Úr kérem :)

Pesten járva ismét megállapítottam, hogy képtelen lennék visszatérni. Annyira idegen, és sűrű, és zajos, és idegbajos (legalábbis nekem). Itt jó, ahol vagyok!!!! KÖSZÖNÖM :) Hogy ez az álmom valóra válhatott :)

Gyerekszobai virágaink az utca irányából: (És persze Anyamanya pillangói) :)