Az egészre úgy készültem, mint máskor. Mármint, ami a locsolkodást illeti. Nem szeretem, sosem szerettem, gyermekként sem emlékszem semmi jó érzésre ezzel a szokással kapcsolatban, illetve egyre talán mégis. Amikor rengetegen érkeztek hozzánk egyszerre (kb. 15-20 fiú - ekkor kb. 18 éves lehettem), és én mit sem sejtve kimentem nyitni nekik az ajtót, ekkor előkerültek a szódásszifonok, vödrök, locsolókannák, és a belváros szívében, a harmadik emelet úszni kezdett, na meg én is, ruhástól... na ez jó móka volt.
Szóval így készülődtem, sütöttem azért ezt-azt, biztos, ami biztos. Aztán délelőtt megérkezett elsőként Kedves Komám :), utána nem sokkal később Drága Férjecském unokatestvére és kisfia. Beindult a kölniáradat, sütievés. És valahogy én is úgy leengedtem, és hagytam magam sodródni az eseményekkel. Talán az is segített, hogy Zsofka csillogó szemét láttam, amikor a "Zöld erdőben jártam ..... Szabad - e locsolni" versikére IGEN-nel válaszolt, és már mutatta is a haját, hogy hova mehet a pacsuli :)
Jöttek sorra a Rokonok, és a nap végén azt vettem észre, hogy nagyon jól érzem magam. Mindenkivel jó volt beszélgetni, nevetgélni, háziasszonykodni (azt hiszem lassan felnövök :D ). Olyanok is eljöttek, akik egész évben nem jutnak el, vagy akikkel csak élünk egymás mellett, észre nem véve egymást.
Mikor mindenki elment, és a ház elcsendesedett, végre végig tudtam gondolni az egész napomat. Csodálatos volt. Tényleg. Úgy éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről, igazi lélekmelengető ünnepnap volt.
Ez nagyon szép. :)
VálaszTörlés