2009. április 21., kedd

Az első szó

Végre valahára Dorka is megszólalt. Persze eddig is gagyorászott, meg talán Aja-ként hívott, de ez a szó, amit most kimondott, ez már teljesen egyértelmű.

16 hónapos. Zsofka ilyenkor már kis tőmondatokban beszélt, viszont csak ekkor kellett neki cipőt venni. Dorka már 10 hónapos korában megkapta első cipellőjét, viszont csak most szólalt meg :) Mennyire mások, pedig minden ugyanúgy történik most is, mint két évvel korábban. Ugyanannyi mese, ugyanannyi éneklés.

Zsofka első szava a TATTO volt, ami nem más, mint a traktor. Az egyik mesekönyvében rengeteg traktor szerepelt, és ez volt az első ami ennyire megragadt, hogy meg is osztotta velünk.

Dorka első szava pedig a HI-TTA :D ezt így, kicsi szünetet hagyva a két szótag között. Na és hogy mi is ez? Hát nem más, mint a hinta. Nagyon sokat hintázunk, és persze éneklünk: "Hinta, palinta, régi dunna, kis katona, ugorj az .... Ipolyba, Zsupsz" :D csak hogy stílusosak legyünk, és hazabeszéljünk :)

Hát itt tartunk most, végre :D Lassan majd szóhoz sem jutok :D

1 megjegyzés:

  1. Bizony, bizony, kötheted fel a gatyádat!;) Nálunk ugyanaz a helyzet, Boró még csak vagy 2-3 szót mond, mire Kriszta ilyenkor már mondókákat is elmondott. De nem vagyunk egyformák (közhellyé sülyledt kijelentés), miért lennének ők azok. Pedig nálunk annyira fej-fej mellett haladt a fejlődésük, hogy még nekem is meglepő volt. Mindent max. néhány nap különbséggel csináltak.

    Dorkának gratulálunk az első szavához, hamarosan jöna többi is! Apropó, Krisztának tudod, mi volt az első szava? "bude vagy budé", ami büdit jelentett. :D Na gondolhatod, hányszor elhangzott nálunk, hogy megjegyezte!:D

    VálaszTörlés