2009. szeptember 21., hétfő

Szüreti készülődés

Kicsit furcsa, hogy már itt tartunk. Nem is olyan régen, még a nyarat vártam, a meleget, a hosszú nappalokat... most meg már vége is.

Most épp a szüreti felvonulásra készülünk. Pontosabban kettőre is.
Az első most szombaton lesz, itt piciny falum igen hosszú főutcáján :) Ismét magamra ölthetem azt a gyönyörű népviseletet. Mondjuk táncolni és le fel mászni egy hintón még nem tudom, hogy hogy fogok benne... de majd megoldom valahogy :) Merthogy táncolunk is. Anno 11 éve, amikor megismertem Arany Férjuramat, akkor táncoltunk együtt először ilyen felvonuláson, és ha jól emlékszem, talán azóta sem vettünk részt rajta. Sok olyan év volt, amikor nem is éltünk még itt, amikor meg már itt voltunk, hol az egyik lány volt még pici, hol a másik.... de idén megyünk, és próbáljuk a táncot nagyon lelkesen :)

Tavalyi képek
itt.
Megyünk egy másik szüreti felvonulásra is, és hogy hogynem, ott is táncolunk. Egy hét múlva, Szécsényben, sok-sok profinak mondható néptáncos között, mi is ott leszünk a nagy körtáncban, ami ha jól tudom, már sok éves múltra tekint vissza, tradicionális, mindig ugyanazt táncolják.
Táncolni nagyon szeretek. De a néptánc egy teljesen új műfaj az életemben, viszont nagyon tetszik. Viccesen meg is jegyeztem Drága Férjemnek, hogy szívesen eljárnék rendszeresen néptáncra.... szegény kikerekedett szemekkel, csak annyit mondott: "Menj nyugodtan" :D
Remélem, mindkét szüretikor az idő kegyes lesz velünk, és sok-sok nézelődőnek, idelátogatónak mosolyt tudunk majd csalni az arcára :) ha mással nem, hát jó sok borral :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése