2009. november 10., kedd

Déditől

Ez a bejegyzés már hetek óta érlelődik bennem.

Amikor Dédi meghalt, mi, Kedves Férjemmel nem álltunk oda "osztoszkodni" a rokonság közé. Annyira méltatlan lett volna az egész, Dédihez.

Aztán a temetés, és halotti vacsora után a kertben, a bokrok alatt megpillantottam egy cserepet, belekeményedett a föld, és valami növény lógott ki belőle, szinte élettelenül. Természetesen hazahoztam, mert pár virágot a kertből is elhoztam, hogy Dédi féltett kis növényei itt, a mi kertünkben erősödjenek, éljenek tovább.

Akkor még fogalmam sem volt, hogy milyen növény lehet ez, olyan rossz állapotban volt.

...

Pár hete Szlovákiában jártunk, Drága Komám szüleinél. Tudtam, hogy az anyukájának valamilyen növényt szeretnék vinni. Sokat tipródtam a virágosnál. (Nem szeretem a vágott virágot, virágcsokrokat. Ha valakitől ilyet kapok, nem is igazán tudok neki őszintén örülni, mivel két nap után az egész elhervad, és mehet a szemétbe) Így Drága Komám anyukájának is mindenképpen cserepes növényt szántam. Olyat szerettem volna adni, ami szép, esetleg virágzik is, és amikor ránéz, akkor eszébe jutunk. Szerencsére anyum is velem volt a virágosnál, és a karácsonyi kaktusznál megállva, mondta, hogy neki egy évben kétszer is virágzik.... Húú, hát ez szuper - gondoltam - ez az én növényem. Meg is vettem, el is vittük, át is adtam, és remélem azóta esetleg már virágzik is (és ha ránéz, eszébe jutunk) :).

Na de jól elkanyarodtam az eredeti történetemről. A Dédi-féle növény egész nyáron a teraszon "nyaralt" aztán pár hete beköltözött a lakásba. És szép lassan olyan szépséges lett...
...És IGEN, végre felismertem, nekem is van már egy KARÁCSONYI KAKTUSZOM, DÉDITŐL!!!

2 megjegyzés:

  1. Gyönyörű virág! :) És gyönyörű ajándék Déditől!:)

    Azért cserepes virágot mégsem lehet mindenkinek ajándékozni, mert ha ismered az illetőt, és esetleg tudod, hogy nem gondozná, akkor kár és vétek lenne azt vinni neki. De amúgy teljesen igazad van a vágott virággal kapcsolatban.:)

    VálaszTörlés
  2. Ez a szín szerintem még ritka is. És virágozni fog neked húsvétkor is. Így a dédi minden nagyobb ünnepen ott lesz majd veletek! Nekem is van ilyen kaktuszom, csak rózsaszín. Nagyon hálás növény!:)

    VálaszTörlés