2009. december 6., vasárnap

Ho-ho-ho-ho :) Nálunk is járt :)

Tavaly két "picinyfalumbéli" (már nagyobb gyermekes) apuka kitalálta, hogy meglepi a gyerekeket. Egyikük Mikulásnak öltözött, a másikuk a "minihintó" elé befogta kispóniját és elindultak a hosszú falu utcáin. Akkor mi nem tudtunk erről, mivel tavaly decemberben szinte emberek közé sem tudtunk menni (ugyanis amilyen betegséget el lehet kapni, mi azt mindet "kipróbáltuk, akkor, egy éve).


Idén viszont tudtuk, és vártuk Őt, Őket :)


Tudtuk, hogy a falu végéről 4-kor indulnak, de mivel Közép-Kelet Európa leghosszabb falujában élünk :), így már 1/2 8 is elmúlt mire ideértek :)


Kimentünk az utcára. Összegyűlt még egy-két gyermekes család a szomszédos házakból, és a gyerekek elkezdték: "Hull a pelyhes fehér hó...." :)


Férjemuram forralt borral kínálta a már kissé fáradt :) Mikulást és kísérőit, a gyerekek pedig csillogó szemekkel hallgatták a Mikulás féltő, intő, óvó, tanító szavait :)


Jól sikerült azt hiszem. :) És jó érzés volt részese lenni. És jó, hogy vannak ilyen emberek, akik ezt kigondolják, és meg is valósítják.


Egyik nap arról beszélgettünk, miközben Szécsényben a Karácsonyi fények között sétáltunk, és a gyerekek el-el szaladtak mellőlünk, hogy a mai gyerekek sokkal hamarabb felismerik a valóságot. Sokkal előtt rájönnek, hogy a Mikulás és a Jézuska ajándékai honnan is származnak. Nem tudom, hogy ez miért van. Talán a reklámok. Vagy az, hogy már november elején (!!!) kiteszik az üzletek polcaira a Mikulás csokikat és a kirakatokba a karácsonyi dekor elemeket? Hát nem tudom, de olyan jó lenne, ha egy pár évig kitartana még ez a varázs, mert azok az ámuló szempárok csodálatosak :)
Itt még "jaj de izgultak" , hogy mikor ér már ide az a "Kulááás" (Dorka így mondja) :D


Ma reggelre az ablakokba kitett, tegnap este fényesre pucolt csizmájukba is érkezett még egy-két apróság. Amikor Zsofka észrevette, az arcára csapott a két kezével (mint Kevin, a Reszkessetek betörőkben, az arcszesztől :D) és ezt mondta: "Ezt nem hiszem eeeeel!!!" Olyan boldog volt, hogy a Mikulás még éjjel visszatért, (hogy a "NAGYON JÓ GYEREKEK" között szétossza a megmaradt ajándékokat).
Hát így történt :)

3 megjegyzés:

  1. Itt pityergek, mert olyan jó érzés volt olvasni!:) Örülök, hoyg ilyen szép élményben volt részetek.:)

    Szerintem a felnőttek nemtörődömsége az oka annak, hogy hamarabb megtudják. Mert kevesen vagyunk olyanok, akik sokáig fenn akarjuk tartani ezt az illuziót, akik azt szeretnénk, hoyg gyermekeink minél később értesüljenek a valóságról. Mert kevesen tesznek olyasmit, amit a faludbeliek is, mondván: minek, egyszer úgyis megtudja? Azért szerintem nem mindegy, mikor tudja meg.
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Nálunk is végigment a falun a Mikulás, de erről majd úgyis írok. Volt egy már kisiskolás kislány, aki amikor végignézett a társaságon, meg is jegyezte: Ági néni! Géza bácsi! De utána pont úgy viselkedett velük, mint a Mikulással és az angyallal. Mert benne van még a csodavárás, mert hinni akarja még. Mindent meg lehet nekik magyarázni, ha akarjuk. Én pl. a sok csokimikulásra mindig azt mondtam, hogy a Mikulásnak vagy a manóknak is be kell szerezniük valahol!

    VálaszTörlés
  3. Az egyik képen rengeteg angyal van! Látod őket??
    Az a kép, ahol sötét van, és sok fehér gömb van a képen, mintha buborékok lennének. Azok állítólag angyalok, illetve lelkek, akik itt vannak körülöttünk!

    VálaszTörlés