Hármasban Hallstattban :) - Ausztria 1. rész

Hát az úgy volt, hogy .... többféleképpen is kezdhetném.

Pár hónapja Drága Komám kitalálta, hogy el kéne mennünk hármasban egy kicsit kirándulni. Tudom, hogy főleg engem akar az ilyen kirándulásokkal kimozdítani itthonról :) Készültem is nagyon, és úgy gondoltam, három napot kibírok én is, és a gyerekek is nélkülünk.

A helyszínt is már korábban eldöntöttük. Ausztria. Közel is van és gyönyörű :)

Az indulás előtti napokban már kicsit rosszabbul éreztem magam. Kétségek között örlődtem. Jót teszek-e azzal, ha így itthon hagyom őket? Egy anyuka előrébb helyezheti néha a saját "szórakozását"?

Szóval nem volt könnyű, de aztán útra keltünk, és persze tudtam, hogy pestimamával jól meglesznek itthon, és valószínűleg ez is sokkal jobban megvisel engem, mint őket.

...

Első napra Hallstatt-ot céloztuk meg. A hely érdekessége, hogy korábban, amikor még irodában dolgoztam, és napi 8-9 órában a monitort bűvöltem több mint egy éven keresztül ugyanaz a háttérképem volt. (Nálam ez azért is érdekes, és megemlítendő, mert elég gyakran váltogattam azokban az időkben a képet, mégis ez az egy annyira megfogott, hogy öröm volt ránézni nap mint nap.)

Amikor elkezdtem nézelődni, hogy hova is megyünk, döbbentem láttam, hogy a google - képkeresgélés közben - többek között az én háttérképemet is kihozta Hallstatt-ot beírva :) Húúú, hát szuper, nagyon vártam, hogy odaérjünk. És nem csalódtam.

Az idő amúgy végig nagyon kegyes volt velünk. Sokszor esett az eső, de amikor odaértünk egy-egy előre kiszemelt helyszínhez, akkor mindig elállt :)

Így volt ez Hallstattban is. Igazi mesebeli városka. Tisztaság, rend. Ahogy kell :) Azt hiszem egy egész napot el lehetne tölteni ott. Sajnos sok időnk nem volt, mert a hegyekben, egy lezárt útszakasz miatt, több mint két órás kerülőt kellett tennünk. De CSODASZÉP volt. Megbeszéltük, hogy a lányokat is elvisszük legközelebb, mert ezt látniuk kell :)

Hallstattról bővebben:

Hallstatt egy csöppnyi ausztriai barokk kisváros, melynek neve a kelta hagyományok szerint „a só helye”, lakosainak száma 1 000 fő, ami a hely szűke miatt lényegében évek óta nem is változik.

A városka érdekessége, hogy egyetlen főutcából (Seestrasse) áll. Különleges ékszere a festői természeti környezetén kívül az a kis gótikus templom, melynek három különösen szép szárnyasoltára van.

A helyszűkével küzdő kisváros különös és egyben bizarr nevezetessége a templom kertjében található teraszos temető, melyben a halottak maradványait 10 évente kiássák, majd koponyájukat kifehérítik. A koponyákat festett virág- és babérkoszorúkkal ékesítik, majd a fehér „homlokra” gót betűkkel vésik fel a elhunyt nevét. A templom melletti sziklafalba vájt Csontház így őrzi a megboldogult földi maradványait.

A városka a szikla lábához, egymásra épült házak csodálatos sorából áll, a városlakók a már említett helyszűke miatt, a ház falához gyümölcsfákat ültettek és felfuttatták azokat a falon.

/Forrás: wikipedia/

Ki hitte volna?

Én biztos nem.

...

Ha valaki két héttel ezelőtt azt mondja, hogy Dorka június végére elfelejti a pelust, valószínűleg kinevettem volna.

Dorka 2 és fél nap ovi után "szobatisztáVÁltozott" :) (ahogy ő mondaná) :) És élvezi az ovis élet minden percét. Ma már kiválaszthattuk a jelét is. Nálunk, az oviban úgy szokás, hogy ha tesók együtt járnak, akkor igyekeznek minél közelebb szekrényt biztosítani nekik. Így kettőből választhattunk, Zsofka csigabigája közelében: Olló vagy Fenyőfa. Én ez utóbbit választottam, mégiscsak a természet áll hozzánk közelebb, mint az vagdosás :D :)

Így hát elindultunk tényleg egy úton. A babaillat lassan elillan a házból, és az eddig pelustól roskadozó szemetest is üresebben találja keddenként a kukásautó. :)

A helyzet fokozódik :)

Ma - a délelőtti "nemtalálomahelyemet" után - délben elindultam az oviba, hogy elhozzam másodszülöttemet. Az az igazság, hogy amíg itthon voltam (délelőtt) egyedül, már kezdtem teljesen "megkattanni". Ha valamit leejtettem, vagy valamivel csörömpöltem a konyhában, rögtön azt gondoltam, hogy ejjejj csendesebben, mert felébresztem Dorkát.... miközben ő vígan játszott az oviban. Azt hiszem ez már-már kóros :) De lesz jobb is, ugyi??? :)

Szóval elmentem érte. Mire odaértem, az egyik óvónő jött ki elém, és közölte, hogy nyugodtan menjek haza, mert Dorkus lefeküdt a többiekkel.... (Rongyibongyi nélkül, mert hogy azt nem is vittem el neki reggel).....

Így szépen hazakullogtam. Egyedül. És vártam a délután 3 órát, amikor ismét mehettem értük :) Pelus téren is jól állunk, ma egy sem fogyott :D

A legkisebb ovis

Megint eltelt jó sok nap, hogy nem írtam. Pedig zajlik az élet. A víz szépen visszahúzódott, és túl vagyunk egy falunapon is.

De ami a legfontosabb: mától Dorkus is ovis lett. Igaz még csak délelőttönként, mert ebéd után hazahozom (ugyanis még kissé hadilábon áll a szobatisztasággal, de megnyugtattak, hogy az oviban pillanatok alatt át fog szokni a pelusról, ahogy látja majd a többieket. Hát úgy legyen).

Furcsa érzés. Ma délelőtt, miután hazaértem az oviból EGYEDÜL, olyan furán éreztem magam. Nem találtam a helymet sehol, csak tébláboltam itt, tébláboltam ott, és közben még a cipőmet sem mertem levenni, mert mi van, ha jön a telefon, hogy mennem kell Dorkáért valami miatt. De a telefon csak nem jött (hála Istennek) :) így ebéd után mentem a lányokért. Az már most látszik, hogy Dorka ovisként is másként fog "működni", mint Zsofka. Már ma, fél nap után is többet mesélt az aktuális (ovis) történésekről, mint Zsofka eddig valaha :) De nem baj, ettől szép, hogy ennyire különböznek :) :D

Kavarog minden a szívemben. Persze vártam már nagyon ezt az időszakot is, hogy többet tudjak dolgozni, hiszen most van lehetőségem, ölembe pottyant lehetőségek sokasága, amivel élnem kell, hiszen látom a környezetemben, hogy sokaknak milyen nehéz a helyzete munka terén. Mégis rossz, hogy Dorkust, akit még most is sokszor szinte babának látok, és még babaillata van :) ki kellett adnom a kezemből, még olyan kicsike. Tudom, hogy ez az élet rendje, de mégis.....

Természetesen tartom magam, nem bömbölök az ovi előtt vagy ilyesmi :) csak úgy belül most nagyon rossz.

Víz, víz, víz...

... elöntötte piciny falumat is.

Nem is gondoltam, hogy ilyen gyorsan emelkedhet a vízszint. De igen, egy délelőtt elég volt ahhoz, hogy egészen az úttestig "felkússzon" és ott elterüljön. Itt-ott fénykép is készült. Drága Jó Férjemuram kértem meg, hogy néha (két homokzsák pakolása között) kattintgasson. Volt olyan hely, ahol nem készült fotó. Ott ahol az emberek már csak homokzsákokon jutnak be a házukba. Abban a házba, ahol akár már bent is áll a víz.

Nagyon elkeserítő, bár mi, itt Pusztaházban nem mondhatunk egy szót sem, mégcsak a pinckénk sem nedvesedik.

A faluban nagy az összetartás, kb. mint épp egy éve, amikor az Egyházmegyei Találkozót szerveztük. Együtt pakolja a homokzsákokat, közmunkás, fiatal, idős, férfi, nő. Még egy "celeb" (bár hú de utálatos egy szó ez) is jelen volt egész nap, és hordta a zsákokat. A réges-régi szerencsekerekes fickó, Klausmann Viktor. Eddig teljesen közömbös volt számomra, de ez mindenképp pozitív dolog, hogy itt, egy ilyen piciny faluban, amihez tudomásom szerint semmi sem köti (és fogalmam sincs, hogy hogyan került ide), fogja magát és elkezd homokzsákokat cuccolni. Egy quadot is hozott magával, és azzal egészen lehetlen helyekre is "bejutott" a zsákokkal. (Ezért mindenképp említést érdemel)

Hát ez a helyzet nálunk, most... így nyár elején.

Unom...

... az esőt,
- mert minden csupa sár,
- mert az autó csupa kosz, kívül-belül
- mert a lányok be vannak "zárva", és igazán nehezen viselik a kertnélküliséget
- mert a földeken áll a víz, alatta a vetéssel
- mert a kimosott ruhák nem száradnak meg napok óta, és így csak tornyosul a szennyes
- mert a szépséges virágaim lassan kirohadnak
- mert semmi kedvem semmihez
- mert MOST IS ESIK :(

Gyönyörű keresztleányom elballagott :)

Szinte hihetetlen.

Kb. 9 éves lehetett, amikor megismertem. Drága Férjemuram unokatestvérének kisebbik leánya.

Egy esküvőn ültünk egymással szemben. Mosolygós, nyíltszívű, kedves tekintetű, csacsogós kislányra emlékszem. Teltek a hónapok, az évek. És ha találkoztunk, mindig így fogadott, ahogy akkor, először.

....

Aztán egy napon, egy kérdéssel állt elő, mégpedig azzal, hogy lennék-e a bérmaanyukája. Nagy Örömmel vállaltam.

...

És most itt tartunk. Már nem kislány, de még mindig mosolygós, nyíltszívű, kedves tekintetű, csacsogós:).

Elballagott. Érettségizik. És én nagyon DRUKKOLOK NEKI!!!!!!!!!