Visszaszámlálás indul...

... Holnaphoz egy hétre megkezdődik piciny falum, nagy rendezvénye: az V. Váci Egyházmegyei Találkozó /+ Falunap/

Nagyon izgatott vagyok. A gyerekprogramok rendezőjeként boldog vagyok, mert úgy érzem, hogy sikerült elég színvonalas programokat összeállítanunk a Találkozó legkisebbjei számára.

Lesz Bábelőadás, ügyességi verseny, kézműves foglalkozások, kvíz játékok.

Az is boldogsággal tölt el, hogy az egész falu megmozdult. A közmunkások rendezik a falu képét, rendbeteszik a középületeket, kerítéseket, parkokat (mert hiába pici a falu, rengeteg virágot kell napról napra locsolniuk) :) Az óvónők, anyukák készülnek a gyerekek fogadására. Az idős asszonyok sütik az igazi, hamisíthatatlan "nagyi sütiket". Holnaputántól elkezdődik a sátrak építése, és "több10" sátor alatt a főzés.

200 ember szervezi a rendezvényt. Ez a 200 ember a magja, ebbe nem számoltuk bele azokat, akik az általam kihelyezett gyűjtőládákba beletettek színes lapokat, ceruzákat, egyéb kreatív kellékeket (így ezekre már nem kell pénzt költenünk, mert annyi összejött). Vagy azokat, akik sütnek. Vagy azokat, akik különböző hozzájárulással segítik a Találkozót. És itt nem feltétlenül anyagi hozzájárulásról van szó. Vannak akik több zsáknyi krumplit felajánlottak, vagy rengeteg húst, vagy annyi savanyúságot, amennyi az egész rendezvényre elegendő..... nagyon jó érzés.

Ma pl. beszéltem egy bábelőadó hölggyel, aki Vácról fog érkezni társaival. Amikor kérdezte, hogy hogy állunk, könnybe lábadt szemekkel mondtam, hogy jól, hiszen összefogtunk, és tényleg mindenki megmozdult.

Más feladatot is kaptam. Igazi ludányi népviseletbe kell öltöznöm, Férjemurammal, és még egy-két párral. Mi fogjuk fogadni szombaton a meghívott vendégeket. Nagyon szeretem ezeket a ruhákat, és most még különösebbé teszi, hogy speciálisan ránk készített, vadiúj ruhák készülnek. És ami felteszi a koronát az egészre az az, hogy a fejemen ludányi főkötő lesz (vagy ahogy itt mondják "farkas fékető"). Ennek a főkötőnek van egy kedves története is. Amikor Petőfi Sándor piciny falunkban járt, annyira megtetszett neki, hogy eldöntötte, ha egyszer megnősül, innen fog a feleségének főkötőt vitetni.)

És mégegy szívemhez közel álló dolog: elkészült a Találkozó Programfüzete. Ez már magában is csodálatos, hogy végre a kezünkben tartjuk azt, amit több hónapja (fél éve) szervezünk. DE a címlapon két általam készített fénykép szerepel :)

Nem maradt más hátra, mint a MEGHÍVÁS:

Aki szeretne egy gyönyörű vidékre kirándulni, vagy gyakorló katolikus, vagy nincs még programja 2009. június 26-27-én, VÁRJUK SOK SZERETETTEL, (és egy tál melegétellel, kedves vendéglátókkal :) ;) ) az V. Váci Egyházmegyei Találkozóra, Ludányhalásziba :)

"Nyugalom szigete" eladó

Sajnos az élet úgy hozta, hogy DÉDI háza eladásra kerül. Fáj a szívem (hát még a Férjemé), de sajnos most esélyünk nincs arra, hogy csupán "kedvtelésből" mégegy házat rendbetegyünk. Hiszen a mi saját házunk is egy pénznyelő, és még hol van a vége.

Így ma elmentünk A HÁZhoz. Oda, ahova pár hónapja még sütizni, beszélgetni, nevetgélni, régi sok évtizedes történeteket hallgatni mentünk. Oda, ahol Dédi mindig jókedvűen várt minket.

Ejj, ha ennek a háznak a falai beszélni tudnának. Sok törénetet elmesélnének. Pl. azt, amikor a katonák a faluban különböző házakban laktak, és dédi baltával a párnája alatt aludt, nehogy hozzáérjen bárki is. Vagy amikor az asszonyok fontak, hímeztek együtt. Közben friss krumplibukta, káposztás haluska illata járta be a szobákat.

Azt hiszem, ha valaki belép ebbe az udvarba, házba, akár idegenként is, meghallja, hogy itt bizony ezek a falak tényleg beszélnek. Elmesélik, hogy (bár) régen sokat dolgoztak az emberek, sokat nélkülöztek, de mégis boldogok voltak, mert együtt voltak. Nem volt tv, rádiót sem hallgattak, "csak" beszélgettek. Sokszor mondta Dédi, hogy nekünk mennyire nehéz most, fiatalon. Mert a mi korosztályunk a nagy rohanásban, sok tanulásban, munkában, elfelejt a másikkal beszélgetni, nincs ideje ápolni a tágabb rokoni kapcsolatokat.... olyan igaza van/volt.
Hiányzik Dédi, nagyon. A hétvégén pl. egy prospektust osztogattak a műv.házban (később majd erről is beszámolok) és én vettem belőle anyumnak, anyósoméknak, nővéreméknek, és dédinek....

...

Szóval itt van ez a ház. Mivel nem sürgős az eladása, így mindenképp kivárnánk azt, vagy azokat, akik nem lerombolnák, hanem megpróbálnák így, eredeti formájában megőrizni.

A kert rendezett. A ház melletti részen parkosított, 3 óriás meggyfával, egy "égig érő" hársfával, szívvirágokkal, szőlővel, fehér és rózsaszín pünkösdi rózsákkal. Hátul az istálló mögött pedig ott van a konyhakert.

A házikó 3 és fél szobás. Ebből egy szoba külön bejáratú. Igazi régi parasztház, minden szobából egy másik nyílik.

Van fürdő, konyha, és egy elég nagy kamra is. /Víz, gáz, telefon. /

Hogy miért nyugalom sziget? Nem is tudom, mégis ez volt az első, ami eszembe jutott erről a házikóról. Az utcáról nézve egy teljesen átlagos házikó. Aztán ahogy belépünk a kapun, és lépdelünk párat egyből a kert szívében találjuk magunkat. Annyira jól meg lett építve, és körülnőtték a növények, hogy az ember egy kicsit kiszakad a malomból és hirtelen azt veszi észre, hogy hallja a csöndet, a madárcsicsergést. Olyan tényleg mintha egy kis szigeten lennénk. A nyugalom szigetén :) hát ezért!

További képek ITT !

És azt hiszem, itt most helye van egy kis falubemutatásnak is.

Kicsiny falum Közép-Kelet Európa leghosszabb faluja. Az Ipoly folyó partján helyezkedik el, mely egyben országunk határa is.

Budapesttől 100 km-re fekszik.

Ezek ilyen könyvszerű adatok. Így nem is folytatom, inkább azt írom le, hogy nekem mit jelent Ludányhalászi - mert így hívják az OTTHONOM :) (Most végre elárulhatom) :)

Már egészen kis koromban valami magával ragadott, megbabonázott ezen a vidéken. Sőőt, mai napig, ha autózunk bármerre a megyében, szinte nincs olyan alkalom, hogy ne mondanám Drága Férjecskémnek: "Milyen gyönyörű vidéken élünk!!". Hegyek között, gyönyörű színekben pompázó hegyek között. És biztosan állíthatom, hogy nálunk még az ég is kékebb és a fű is zöldebb :)

Akik messziről eljönnek hozzánk látogatóba, rögtön meg is értik, hogy miért is élek én itt. Sok fővárosi vesz házikót a környéken, mert megcsapja őket is a palóc levegő, és a palóc emberek szeretete.

Nagyjából ennyi jutott most eszembe, na meg jó lenne aludnom is egy kicsit :)

Zsofka ballagtat - "Kisss, kissss kígyó tekeredj a fára..."

Jól el vagyok maradva kisnaplóm írásával. Most is legalább ötféle téma forog a fejemben. Az első és legfontosabb, a múlt héten tartott ovis ballagás. Ahol nagy keresztlányom, Viki elbúcsúzott a játékos, ovis évektől és elindult az iskola felé. És ahol Zsofka örömmel, táncolva és énekelve fellépett a barátnőivel, kiscsoportosaival (mert ő csak így hívja őket, a csoporttársait). Ez a fellépés egészen más volt, mint az anyák napi. Itt nyoma nem volt a lámpaláznak, félénkségnek. Hiába no, tényleg az én lányom. Ha beszélni kell színpadon, én is majdhogynem megkukulok. De táncolni, mókázni??? Na abban én is benne vagyok. Édesek voltak a lányok az egyforma szoknyákban. Látszott rajtuk, hogy jól érzik magukat ebben a "szerepben".

Ami viszont meglepett, az az, hogy az ovis ballagás már majdnem olyan "cécó" mint egy ált.isis, vagy egy középiskolás. Virágcsokor hegyek, boríték hegyek, otthon nagy eszem-iszom. Valahogy az én időmben (júúj öregszem, hogy már én is így mondom)... szóval kb. huszon éve kaptunk egy batyut, benne sót, pogit és egy emléklapot. És ezt a kis tarisznyát mindig is nagy becsben őriztem. Mai napig megvan. Megvolt a varázsa. Nem értem, hogy miért kell már ezt is elrontani a formaságokkal. Vagy csak én vagyok ilyen?????

Természetesen nem a gyerekektől sajnálom az ajándékot, inkább csak azt gondolom, hogy ők ezt még igazán nem is érzik. Vagy igen?!

Egy szó, mint száz, a ballagási műsor nagyon tetszett, sokat kacagtunk, mert a nagycsoportosok előadták a Rátóti csikótojás történetét is. :) Sokat készültek. Ismét sok köszönet az óvónéniknek.

A képek minősége sajnos botrányos. A műv.házban még a sötétítők is be voltak húzva :(

Dorka 1,5

Dorka ma másfél éves. Így hát ő is megkapja a kis leírását :)

Itt sem lesz könnyebb dolgom, mint Zsofkánál, de azért megpróbálok minden fontosat leírni. Bár tegnap este fürdés közben még Zsofkáról is eszembe jutott valami, de persze mire a géphez kerültem, már elfelejtettem.

Szóval akkor Dorka:

Érzékeny, ugyanakkor hisztis bestia :) De erre azt hiszem meg is tudom mondani a magyarázatot. Amikor Őt vártuk, kiderült, hogy toxoplazma fertőzésem van (amit mai napig sem értek, hogy miért pont akkor kaphattam el valamitől - hiszen korábban, gyerekként macskával éltem, mindig megkóstolom a fasírtot sütés előtt...stb; na mindegy, ezen is már túl vagyunk). A 12. héten derült ki. Mai napig emlékszem Drága Orvosom, Ruttner Zoltán telefonhívására. Sírtam, Ő megértett. Még azon a héten látni akart, felmentünk Pestre. Mindent rendben talált, de ránkbízta a döntést, hiszen ez a toxoplazma fertőzés mindhárom trimeszterben okozhat tragédiát. Végig mellettünk állt a doktor úr, így döntöttünk: "Ha a JóIsten adta, mi bizony megtartjuk, bármi is lesz." Innentől viszont mindig ott volt bennünk egy kis félsz, aggodalom. Azt hiszem Dorka talán ezért is lett ennyire érzékeny. Na és a hisztijei?? Húú azok is kemények tudnak lenni, de én mégis azt hiszem, hogy ez is ennek köszönhető egy kicsit. Próbáljuk Őt kordában tartani, tehát azért nem őrjöng vagy ilyesmi :)

Dorka bújós, pusziosztós kislány, viszont idegenekkel bizalmatlan. Kell neki pár perc, hogy barátkozni kezdjen, de van olyan is, akivel egyáltalán nem hajlandó.

Szeret velem az oviba menni Zsofkáért. A gyerektársaságban sokkal gyorsabban megnyílik, és el is megy játszani, nélkülem is.

Nem tud egyhelyben megülni. Képtelenség vele végigülni egy előadást, egy szentmisét, de még a bevásárlókocsiból is kimászik. Mászik fel mindenre, a lényeg, hogy minél magasabban legyen.

A KERT a minden. Szíve szerint mindig kint lenne, és koszolná magát. Olyan szurtospeti tud lenni, hogy húú, állandóan locspocsol, homokot eszik, motorozik, kutyázik, Zsofkát utánoz.

Nagyon szereti Zsofkát, és ezt Zsofkánál el is felejtettem említeni, hogy rendkívül JÓ TESTVÉREK.

Dorka kb. 80 cm, és 13 kg (ezek becsült adatok) :D és 22-23-as cipőket hord.

Szeret enni, mindent és sokszor, sokat. Nem tudom mennyit bírna enni, ha nem lenne kontroll alatt. Persze ennek örülök, sokkal jobb, mintha nem enne, vagy válogatna, csak nehéz egy másfélévesnek megmagyarázni, hogy ennyi és nem több. :)

Beszélni még mindig nem beszél. Egy pár szó van, amiket előszeretettel használ:

HITTA (hinta), OKKA (Zsofka), Keaaa (keresztapu), CICCCA, APU. Amúgy Öööö, és egyéb halandzsa, és ezzel a nyelvvel ő mindent megértet velünk, mi meg értjük is, csak nem tudom, hogy így mikor fog valóban megszólalni :)

Csoda, (a)hogy megszületett :) és ajándék Ő is természetesen :)

Zsofka 3,5

Három és fél éves már a nagylányom. Annyira hihetetlen. Itthon már olyan nagynak látom, aztán amikor elmegyek érte az oviba, és látom a barátnőivel, akkor tűnik csak fel igazán, hogy milyen pici még közöttük. :)

Igazából semmilyen magasztosat nem akarok írni most, inkább csak annyit feljegyeznék az "utókornak", hogy most épp miket csinál, hogyan telnek a napjai, milyen is ő, ZSOFKA:

Nem is tudom, hogy hol kezdjem :) Nehéz ezt összeszedni.

Alapvetően nem hisztis (ellentétben Dorkával, aki viszont nagyon az) :), hamar oldódik, gyorsan beilleszkedik más gyerekek közé, az idősebb korosztállyal is megtalálja a hangot. Szeret templomba járni, szeret énekelni, táncolni, zongorázni, hintázni, csúszdázni, motorozni, focizni, pancsolni, anyukás-kislányos játékot játszani Dorkával. Fontos még, hogy nagyon szeret velem sütni-főzni. Bármit maga mögött hagy, csak ott lehessen és keverhessen-kavarhasson a konyhában.

Kb. 1 méter magas és 18 kg, 26-27-es cipőket hord. :)

Az utóbbi időben kicsit bújósabb lett, de nem egy ömlengős, puszilkodós fajta. Ki kell érdemelni a szeretetét :)

Boldog kis ovis, 4 barátnővel - még az óvónők is szokták mesélni, hogy mennyire gyorsan beilleszkedett a többiek közé, és hogy így 5-en, a barátnőivel nagyon jó kis csapatot alkotnak.

Nagyon szeret oviba járni. Ha beteg, előfordul, hogy azt kell füllentenünk, hogy az ovi zárva van annyian betegek. Különben ő menne betegen is.

Mindenevő, nem válogatós. De ez így volt a kezdetektől :)

Erős, kemény kiscsaj. Ha elesik nem hisztizik, feláll és megy tovább. (Ezen az ovi kicsit rontott, de nem vészes) :)

Szeret "vásárlóhelyre" menni. Itt be is tartja családunk egyik játékszabályát. Egy héten, egy vásárlás, egy kedvére való keksz vagy csoki. Egy és nem több. Ő ezt megérti, és megfontoltan, mérlegelve választ :)

A kertben is szeret tenni-venni. Férjecskémmel kapálni, füvet nyírni. A művelet közben sokszor megkérdezi tündéri hangsúllyal: "APU, SOK DOLGUNK VAN?" :)

Hát ilyen ő. Ajándék nekünk :)

Egyveleg szöveg nélkül

"Budapest, Budapest de csodás..." (?!?!)

...Bizonyos szempontból biztosan csodás.

Tegnap Szepykénél olvastam egy érdekes bejegyzést, illetve többet is :) de egynél nagyon meg is kellett szólalnom.

Mivel nem akartam az ő blogját teleírni a saját történeteimmel, élményeimmel, csalódásaimmal, így elhatároztam, hogy - ez kitöltene nálam akár egy egész bejegyzést is - írok.

Már sokat beszéltem róla, hogy egészen Zsofka lányom születéséig Budapest belvárosában éltem (24 éven keresztül).

Most már itt élek, Nógrád megye északi részén, egészen a szlovák határnak számító Ipoly folyó mentén, egy piciny faluban (a nevét is elárulom, ígérem :) de ez majd egy másik bejegyzés).
Itt most válaszolok is Ágnesnek egy nagyon régen feltett kérdésére, ami az volt, hogy hogy is kerültem én ide :)

Anyai nagyszüleim is itt születtek ebben a faluban, majd a 60-as évek elején felköltöztek a fővárosba. Aztán anyum hozzáment apumhoz, aki pesti fiú :) így ők maradtak Pesten. Sokat jártunk ide nyaralni, és én már tizenévesen hangoztattam, hogy én itt szeretnék élni. Sok rokon és ismerős ilyenkor csak legyintett: "hjaj a kis butuska pesti lány... na mindegy, majd kinövi"

Én meg nem nőttem ki :) sőőőt egyre inkább erősödött bennem az érzés, hogy csakis itt tudom elképzelni majdani CSALÁDOS ÉLETEMET! Ha pesti fiúval ismerkedtem volna meg, azt hiszem akkor is minden követ megmozgattam volna, hogy jöjjünk. De erre nem volt szükség, mert egy nyáron (egészen pontosan 11 évvel ezelőtt), megláttam ŐT :) (anyum is mellettem állt, amikor megpillantottam, és csak ennyit tudtam mondani: "Anyukám, Ő AZ" :) és ő lett, tényleg :) Annyira érdekes, hiába a sok nyár, amit itt töltöttem, azelőtt sosem találkoztunk, hiszen ő már a középiskolát is messze végezte, nem beszélve az egyetemről.....

Hát Ágnes :) nagyjából ennyi ez a történet, bár tudnék még róla ömlengeni akár órákat is :)

Szóval az eredeti témám, hogy Pest VAGY vidék. Természetesen én egyértelműen azt mondom, hogy vidék. Vagy inkább azt, hogy nem is kell ezt ennyire elkülöníteni.

Pesten pl. több a lehetősége egy fiatalnak arra, hogy tanuljon, szórakozzon. Vidéken viszont friss levegőn nőhet fel egy gyermek, a kertből csipegetheti a gyümölcsöket, zöldségeket, és úgy egyáltalán szerintem az emberi értékeket is jobban fel tudja ismerni. Pesten élve (amikor már fél lábbal vidéken is laktam :D ) mindig azt éreztem, hogy az emberek rohannak. Rohannak dolgozni, rohannak tanulni, rohannak bevásárolni. Fellökik egymást a nagy rohanásukban. Elfelejtenek beszélgetni, vagy ha beszélgetnek, akkor is keserű a szó. Sok a panasz. Persze itt vidéken is sok a probléma, de mégis. Épp az imént jöttem haza Dorkámmal egy kis sétáról. Nem volt semmi extra, csak fel a postáig, meg vissza :) ezalatt az út alatt is kb. 4-en állítottak meg. Kérdezgettek. "Hogy tetszik Zsofkának az ovi? Hogy van anyósom? Milyen egyformák ezek a lányok!?.".stb És ezt én úgy szeretem :)

Na persze a falusi életnek van rossz oldala is. Pl. nem szeretem a pletykákat, de már megszoktam, hogy ez is ehhez tartozik. Vagy, autó kell ahhoz, hogy az ember elintézzen bármit... bár azt hiszem lassan pesten is ez a helyzet.

Itt már igazán nincsenek távolságok. Éppen 100 km-re lakunk a fővárostól. Durván másfél óra alatt fent szoktunk lenni (mert ugye kanyarogni kell lefelé a váci hegyekben). Szerintem ennyit Pesten is elautózik egy átlag ember, ha el akar jutni A-ból B-be.

Aztán Szepykével szóbakerültek még a gazdák, a magyar termékek. Hogy lassan nem marad semmi. Látom én is a környezetemben, hogy azok, akik esetleg még 10 éve mertek több hektáron krumplit termelni, ma már bérbeadják a földjüket, valami nagy fejesnek, mert nem éri meg. Nincs ára a magyar krumplinak. :( Rettenetes ami itt megy. Engem sosem érdekelt a politika. Igazán most sem érdekel, hogy épp kik bohóckodnak aközben, miközben az országban kéne rendet tenni, és biztonságot teremteni. DE ami itt megy, az már felháborít. Nincs munkalehetőség, az embereket szorongatják mindenfelől, az oktatás a béka segge alatt van, az anyukák már nem lehetnek otthon 3 évig a gyermekükkel (miközben nincs normális bölcsi, ovi). Szerintem ez egyszerűen nem normális.... folytathatnám a sort, azt hiszem napokig is, sajnos, de nem szeretném teleírni ezt a naplót, mégiscsak elsősorban Zsofkámnak és Dorkámnak írom :) Remélem, ha majd egyszer elolvassák, nekik már könnyebb lesz, mint most a jelenben :)

PEST VAGY VIDÉK?? Talán egyre megy. Én mégis azt mondom, hogy VIDÉK :)

Ismét scrap - Lufivilág

Felhasználtam: MaeliaDesigns_MonPetitJardin