Utazásunk harmadik reggelén egy kiadós reggeli után, elköszöntünk vendéglátóinktól, a Gasthof Alpenrose "anyjától", Nagl asszonytól - akin látszott, hogy kora ellenére ott van minden folyamatnál, a konyhában, a recepción és ami nekem külön tetszett, itt-ott az étkezőben Őt véltem felfedezni egy-két festményen is :) Az is nagyon szimpatikus volt, hogy a falakon sok oklevél, elismerés is helyet kapott. Többek között egy születésnapi díszlap, amit Nagl asszony (néni) tavaly kapott Rauris polgármesterétől 70. születésnapjára. Szerintem lenyűgöző ez a figyelmesség. (Itt is megjegyzem, van még mit tanulnunk!)
Harmadik napunkon uticélul a "Sasfészket" tűztük ki. Így, nem is olyan sok autózás után, már át is léptünk a osztrák-német határon, és meg sem álltunk Kehlsteinhaus-ig.
/A Sasfészekről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy Hitler egyik kedvenc üdülőhelye volt, bár nem tisztázott, hogy hányszor is pihent ott valójában. /
Autóval nem lehet felmenni az épület közelébe sem. Egy hatalmas parkoló mellett, egy szintén elég nagy buszmegállóból 30 percenként indul 4 busz egyszerre felfelé, eközben 4 fentről lefelé jön, és félúton találkozva elengedik egymást, az út ugyanis olyan keskeny, hogy két busz nem is férne el rajta egymás mellett. (Érdemes megemlíteni azt is, hogy nem csak busszal, hanem gyalogosan (!!!) is fel lehet túrázni a Sasfészek bejáratához. Hááááát, minden elismerésem annak, aki ezt meg is teszi :) )
Ahogy kapaszkodtunk fel az úton, azon töprengtem, - vagy talán ki is mondtam a fiúknak, már nem emlékszem - hogy ilyen magasságban már nincs félelemérzetem sem, mert ez már felfoghatatlan :) Míg egy-egy hídon állva, letekintve, néha megremeg a lábam, addig itt semmi ilyet nem éreztem, pedig nagyon-nagyon magasan jártunk, és nagyon-nagyokat kellett a busznak kanyarodnia. :)
Útközben csendesen nézelődtem. Tényleg volt valami a levegőben. A hatalmas fákat néztem, az út mentén a köveket, szikladarabokat, és közben azon gondolkodtam, hogy ezeket vajon ő is látta? Hitler is ezek között a fák között autózott felfelé? Drága Jó Férjemuram meg is jegyezte, hogy itt bizony vannak olyan idős fák, amik már akkor is itt lehettek. Én hittem neki, így az egész környezet méginkább elcsendesített....
Megérkeztünk a bejárathoz. Egy nagyon hideg és nedves alagúton átgyalogva elérkeztünk a lifthez, ami felvitt bennünket magához az épülethez. A lift is érdekes volt, minden eredeti benne, még egy réges régi fekete "tekerős" telefont is felfedeztem a liftajtó mellett.
Hát felérkeztünk. Szép tiszta, napocskás időben, így minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Mesés volt, tényleg. Lánykáim már nagyon hiányoztak. Biztos vagyok benne, hogy oda, egy ilyen "körútra" el kell mennünk velük is. Mindenképpen.
Fent az épületen, épületben egyébként szinte semmi sem utal már arra, hogy egykor kié is volt a "házikó". Ma már étteremként funkcionál. Olvastam, hogy 1945-ben lebombázták az épületet, mert azt gondolták, hogy ott bújkál Hitler, és más vezetők. Ezután az amerikai hadsereg pihenőhelyévé vált, majd 1960-ban visszakerült Bajorországhoz, és azóta több felújítást végeztek rajta. Ottjártunkkor is fel volt állványozva éppen.
Végül hazaindultunk....Drága Egyetlen Komám! :)
Ha véletlenül erre jársz. Köszönjük. KÖSZÖNÖM!!!!! MINDENT! Tudod! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése