Megjárva a nagy csúcsokat Kedves Komám kellőképpen elfáradt, így ő már a vacsora után lepihent.
Drága Férjemurammal mi még bírtuk az ébrenlétet - bár gyanítom, ha akkor, este 7-kor ledőltünk volna, mi sem keltünk volna fel reggelig. Kitaláltuk, hogy elmegyünk sétálni, megnézzük Raurist.
Jó sokat gyalogoltunk, mire elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan jól be lehetett látni az egész kis városkát. Találtunk ott egy padot, és leültünk kicsit. Sokáig csak csendben nézelődtünk, gyönyörködve a tájban, és közben az itthon maradt "két kis oroszlánra" gondoltunk :) ...
Raurisban járva, és persze végig utunk során, sokszor az jutott eszünkbe, hogy hogy lehet, hogy így is tudnak élni emberek? Rendben, tisztaságban, kerítések nélkül, barátságosan. Az embernek nem kell ahhoz semmit tennie, hogy megszólítsák a boltban, hogy ráköszönjenek az utcán.
Pl. indulásunk reggelén Drága Férjecskémmel elindultunk a helyi Spar-ba, hogy az útra csomagoljunk egy kis elemózsiát. 7:05-kor értünk, a 7:00-kor nyitó üzlethez. Beléptünk a bejáraton - gyanítom, aznap elsőként - és egyből mosolygós eladók, péntárosok között találtuk magunkat. Hangosan köszöntek, és nem löktek fel a takarítógépükkel sem... azért ez tiszta hülyeség, hogy ilyen apróságokat észreveszek, de nyilván nem véletlenül....
Na de elkanyarodtam az eredeti bejegyzésem témájától. Gondolom az utazástól is, gondolom a friss levegőtől is, de mindhárman olyan jókat aludtunk Raurisban. :) /És közben álmodtunk, még ébren is :)/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése