Nem is tudom, hogy hol kezdjem...
... pedig annyiszor eszemben van, hogy ezt is megjegyezném, azt is leírnám. Valahogy mégsem követte tett a nagy elhatározásaimat.
Hosszú idő telt el, mióta úgy éreztem, hogy mély hallgatásba merülök. Nem tudom miért. Akkoriban nem éreztem erős közlési vágyat, pedig az életünk zajlott, zajlik. Rengeteg dolog történt velünk, körülöttünk az elmúlt több, mint egy évben.
A legszomorúbbal kezdem: elveszítettük Apósomat. Sok dologban különböztünk. Én városi lányként csöppentem bele az ő (jó értelemben) "paraszti" életébe. Nem volt sok közös témánk, pont emiatt, de azt tudom, hogy a lánykáinkat rajongásig szerette a Papi. Soha nem felejtem el azt a napot, amikor Zsofkával hazajöttünk a kórházból, és elsőként Őket látogattuk meg. Apósom sietett elénk, segített kiszállni a kocsiból, és könnyekkel a szemében csak annyit mondott nekem: "Édesanya".
...
Természetesen biztosan ért sok egyéb szomorúság is, de azok mind-mind eltörpültek már az idő múlásával.
Talán a legnagyobb változás, hogy Zsofkánk elsős lett. Ebbe ha belegondolok, még most is elképedek, hiszen (bár ugye ez közhelyes, meg elcsépelt, de tényleg úgy érzem) most született.
Jó látni, ahogy napról napra okosodik, és úgy érzem, hogy jót tett neki a környezetváltozás. Sokkal magabiztosabb, vidámabb, egyszóval BOLDOGABB, amióta iskolába jár. Egyelőre a kötelező órákon kívül kézműves szakkörre jár és a városi művészeti iskola zenei alapképzőjére. Szeretném, ha megtanulna valamilyen hangszeren játszani alap szinten. (Én sajnos nem tudok, és mindig csodálattal nézem Drága Férjemuramat, aki simán megszólaltat egy orgonát, zongorát, trombitát, gitárt, furulyát...stb) :)
Dorkuskánk is előre lépett :) Már középső-nagycsoportos. Ennek is annyira örültem, hiszen az első pár hét nem volt zökkenőmentes az iskolakezdés környékén, (de így Dorka is érezte a bőrén, hogy már ő is NAGYcsoportos, és már a nagycsoportos fürdőben van a törölközője) :). Mivel a lányok addig a nap 24 óráját együtt töltötték, rettentő nehezen tudták kezelni azt az új helyzetet, hogy csak délután találkoznak. Az első héten csak marakodás hallatszott ki a gyerekszobából délutánonként. A következő hetekben már ez: "Jajjj anyu, még most kezdtünk csak el játszani, még ne engedd a fürdővizet!" :) Aztán valahogy beállt a rendszer, és minden megy a maga útján.
Hálás vagyok nekik, hogy továbbra is nagy szeretettel vannak egymás iránt, és remélem, hogy ez végigkíséri majd egész életüket.
Munkahelyi területen is elég nagy változáson mentünk keresztül. Férjemuram ugyanazon a munkahelyen, de más beosztásban :) én viszont új helyen vagyok, egy számomra teljesen ismeretlen területen. De úgy érzem - így fél év után - hogy jó helyen vagyok :)
Az elmúlt egy évben is sokat kirándultunk, rengeteget fényképeztem, és egyre inkább körvonalazódik bennem, hogy végre merjek, és valósítsam meg egyik nagy álmomat. Hát most ezen leszek! :)
