2009. június 9., kedd

Dorka 1,5

Dorka ma másfél éves. Így hát ő is megkapja a kis leírását :)

Itt sem lesz könnyebb dolgom, mint Zsofkánál, de azért megpróbálok minden fontosat leírni. Bár tegnap este fürdés közben még Zsofkáról is eszembe jutott valami, de persze mire a géphez kerültem, már elfelejtettem.

Szóval akkor Dorka:

Érzékeny, ugyanakkor hisztis bestia :) De erre azt hiszem meg is tudom mondani a magyarázatot. Amikor Őt vártuk, kiderült, hogy toxoplazma fertőzésem van (amit mai napig sem értek, hogy miért pont akkor kaphattam el valamitől - hiszen korábban, gyerekként macskával éltem, mindig megkóstolom a fasírtot sütés előtt...stb; na mindegy, ezen is már túl vagyunk). A 12. héten derült ki. Mai napig emlékszem Drága Orvosom, Ruttner Zoltán telefonhívására. Sírtam, Ő megértett. Még azon a héten látni akart, felmentünk Pestre. Mindent rendben talált, de ránkbízta a döntést, hiszen ez a toxoplazma fertőzés mindhárom trimeszterben okozhat tragédiát. Végig mellettünk állt a doktor úr, így döntöttünk: "Ha a JóIsten adta, mi bizony megtartjuk, bármi is lesz." Innentől viszont mindig ott volt bennünk egy kis félsz, aggodalom. Azt hiszem Dorka talán ezért is lett ennyire érzékeny. Na és a hisztijei?? Húú azok is kemények tudnak lenni, de én mégis azt hiszem, hogy ez is ennek köszönhető egy kicsit. Próbáljuk Őt kordában tartani, tehát azért nem őrjöng vagy ilyesmi :)

Dorka bújós, pusziosztós kislány, viszont idegenekkel bizalmatlan. Kell neki pár perc, hogy barátkozni kezdjen, de van olyan is, akivel egyáltalán nem hajlandó.

Szeret velem az oviba menni Zsofkáért. A gyerektársaságban sokkal gyorsabban megnyílik, és el is megy játszani, nélkülem is.

Nem tud egyhelyben megülni. Képtelenség vele végigülni egy előadást, egy szentmisét, de még a bevásárlókocsiból is kimászik. Mászik fel mindenre, a lényeg, hogy minél magasabban legyen.
A KERT a minden. Szíve szerint mindig kint lenne, és koszolná magát. Olyan szurtospeti tud lenni, hogy húú, állandóan locspocsol, homokot eszik, motorozik, kutyázik, Zsofkát utánoz.

Nagyon szereti Zsofkát, és ezt Zsofkánál el is felejtettem említeni, hogy rendkívül JÓ TESTVÉREK.

Dorka kb. 80 cm, és 13 kg (ezek becsült adatok) :D és 22-23-as cipőket hord.

Szeret enni, mindent és sokszor, sokat. Nem tudom mennyit bírna enni, ha nem lenne kontroll alatt. Persze ennek örülök, sokkal jobb, mintha nem enne, vagy válogatna, csak nehéz egy másfélévesnek megmagyarázni, hogy ennyi és nem több. :)

Beszélni még mindig nem beszél. Egy pár szó van, amiket előszeretettel használ:

HITTA (hinta), OKKA (Zsofka), Keaaa (keresztapu), CICCCA, APU. Amúgy Öööö, és egyéb halandzsa, és ezzel a nyelvvel ő mindent megértet velünk, mi meg értjük is, csak nem tudom, hogy így mikor fog valóban megszólalni :)
Csoda, (a)hogy megszületett :) és ajándék Ő is természetesen :)

1 megjegyzés:

  1. Majdnem pont két év van köztük? Gyönyörűek! Neki is boldog félszülinapot!

    VálaszTörlés