2009. április 16., csütörtök

Kirándulás, babaúszás Puszta módra

Tartottam egy kis tavaszi szünetet - na de csak az írásban, az élet közben zajlott azért.

Nem is tudom, hogy hol kezdjem.

Múlt héten kirándulást tettünk Eger városában. Kedves Férjecskémnek volt ott munkahelyi elfoglaltsága, mi pedig elkísértük. És milyen jól tettük. Az idő is nekünk kedvezett, igazi kiránduló idő volt. Egyetlen hátránya volt csak az utazásnak, hogy tőlünk az út Egerig eléggé kanyargós, így a lányok már nehezen viselték. Főleg szegény Dorka, ki is adta a reggelijének egy részét.

Amikor megérkeztünk, a lányokkal mi elmentünk sétálni a Dobó tér felé, és környékére. Nagyon hangulatos Eger, de valamiért élni nem tudnék ott, úgy érzem. Lett volna lehetőségünk, mert Drága Férjemuram dolgozott ott több hónapon át. Akkor még nem voltak gyermekeink, nyitott volt a kérdés, hogy HOL? éljünk. Sőt, attól tettük függővé a letelepedésünk helyét, hogy Gergőm hol talál állást, mert úgy gondoltam, hogy én mérlegképes könyvelőként könnyebben elhelyezkedek bárhol, mint Ő a szakmájában. Tehát lehettünk volna akár egri lakosok is, de valamiért én nem szerettem volna..... így kerültünk ide, (ahol élünk), gyermekkori álmaim helyszínére :) ... na de erről majd egyszer bővebben :)

Szóval Egerben a Dobó téren kezdtünk, amíg Gergőm dolgozott. Utána csatlakozott hozzánk, és együtt elmentünk a Székesegyházba, ahol olyan hideg volt, hogy csak végig"szaladtunk". Gyönyörű, hatalmas, szívesen ültem volna még ott.






Végül a városi uszodát céloztuk meg, ahol megkapták a lányok, életük első uszósapkáját :) és már mentünk is csobbanni. A kiscsajszik annyira élvezték. Főleg Dorka, ő egyből felfeküdt a vízre, Zsofka azért már óvatosabb volt, de látszott, hogy vele sem lesz gond, ha majd úszás tanulásra kerül sor. Én igazi hableány vagyok :D ja nem, nem azért mert olyan sellőalakom lenne, sajnos olyan nincs. De úszni, pancsolni, áztatni hab(na innen a kifejezés) testemet... ha tehetném állandóan vízben lennék , na jó, azért ez így túlzás, nem mindig, de SOKSZOR :) és SOKÁIG :)


1 megjegyzés:

  1. Aranyosak a lányaid, biztos jól eljátszanának az enyémmel. Nem is tudtam hogy te is könyvelö vagy...

    VálaszTörlés