2010. január 13., szerda

Egy pesti éjszaka :) vagyis "gyerekmentesen" Pesten :)

Már szinte hetekkel ezelőtt tervezgettem :) szervezgettem :) aztán utolsó pillanatban úgy volt, hogy nem is lesz belőle semmi. Már kezdett úrrá lenni rajtam a csalódottság, aztán mégiscsak sikerült.
Az egész úgy kezdődött, hogy tudtam, anyum január első munkahetének második felét itt tölti majd nálunk. Ilyenkor, amikor jön, igyekszem mindig szervezni valami kis programot magunknak, hiszen nekem a gyerekek szempontjából csak ő az egyetlen segítségem. Csak akkor tudok "mozdulni" ha itt van.
Szóval megcsapott a "szabadulásom" szele és egyből beindult az agyam, HOVA? MIT? KETTEN? HÁRMAN? :)
Végül maradt a HÁRMAN, és PEST és hogy MIT??? na ez az egy dolog volt az, amit egyáltalán nem terveztem, terveztünk. És talán pont ettől is lett annyira jó (na meg az elfogyasztott kubai rum mennyiségétől) :) ÁÁ csak viccelek :) Anélkül is nagyon jó volt.

Délután indultunk
1 fő FérjemÚr :)
1 fő KomámÚr :)
és 1 fő, én magam :)
Útközben felfelé kiderült, hogy Drága Komám három mozijegyet lefoglalt a Westendben a Sherlock Holmes-ra, biztos, ami biztos alapon :)
Megálltunk a Tescoban Újpesten, vettünk egy kis elemózsiát, na és persze szomjoltót :)
Felmentünk anyum lakásába, aZuram hozott kedvenc gyors gyrososunktól három gyrost, ettünk-ittunk, jóllaktunk, aztán elindultunk mozizni. A film felülmúlta a várakozásaimat. Látványos volt, és vicces is. Szóval nekem tetszett :)
Hazaérve leültünk, és csak beszéltünk, beszéltünk.... mígnem 1/2 4 lett (éjjel..... vagy ez már hajnalnak számít???). Ledőltünk két órácskára, mert reggel korán kellett visszaindulnunk.
Hát így történt. Olyan jó volt egy kicsit "felnőttesen" szórakozni :) egy kicsit átadni magam a spontán dolgoknak. Jóóóó volt :) Na és igen, jó kis csapat ez a miénk :) nem is adnám semmiért :) és senkiért!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése