Négy lábbal többen

A hét egyik napján dolgozni mentem, eközben Drágam Férjemuram volt itthon a lányokkal. Délután elmentek kedves rokonainkhoz "állatokat nézni" és - tudtomon kívül - "leüzleteltek" egy kiscicát. :)

A lányok már régóta rágták a fülünket, hogy nekik a két kutyusunk, Manci és Rozi mellé jó lenne egy kiscica is, de eddig (sikeresen) ellenálltunk. Hát most aZuram egyedül "kevésnek" bizonyult az ellenállásban :)

Így munkából hazajövet, egyenesen értük mentem, és már hoztuk is Negrót :)

A kutyákkal egyelőre ismerkedik, a lányok dögönyözését jól viseli :)

Ja, és amit majnem elfelejtettem, pedig ide kapcsolódik. Zsofka aznap este, lefekvés előtt nyugtázta, hogy már Rozi, Manci és Negró is alszik, és hogy most már csak egy valami hiányzik a boldogságához. Az pedig nem más, mint egy ló, egy IGAZI LOVACSKA!!! :)

Na Bumm! :) Mondtam neki, hogy egy lovacskának nagy hely kell. Persze kapásból jött is tőle a válasz: "Majd Apuci épít neki istállót"....

... hát igen, mi sem egyszerűbb. :)

Hogy én micsoda csodát láttam!!! :)

Bár már többször láttam (természetesen) életemben szivárványt, mégis mindig gyermekien rácsodálkozom. Amit azonban most láttam, olyat azelőtt még sohasem.... dupla szivárvány piciny falum égboltján :)

Sasfészek :) - Ausztria 4. rész

Utazásunk harmadik reggelén egy kiadós reggeli után, elköszöntünk vendéglátóinktól, a Gasthof Alpenrose "anyjától", Nagl asszonytól - akin látszott, hogy kora ellenére ott van minden folyamatnál, a konyhában, a recepción és ami nekem külön tetszett, itt-ott az étkezőben Őt véltem felfedezni egy-két festményen is :) Az is nagyon szimpatikus volt, hogy a falakon sok oklevél, elismerés is helyet kapott. Többek között egy születésnapi díszlap, amit Nagl asszony (néni) tavaly kapott Rauris polgármesterétől 70. születésnapjára. Szerintem lenyűgöző ez a figyelmesség. (Itt is megjegyzem, van még mit tanulnunk!)

Harmadik napunkon uticélul a "Sasfészket" tűztük ki. Így, nem is olyan sok autózás után, már át is léptünk a osztrák-német határon, és meg sem álltunk Kehlsteinhaus-ig.

/A Sasfészekről annyit mindenképpen érdemes tudni, hogy Hitler egyik kedvenc üdülőhelye volt, bár nem tisztázott, hogy hányszor is pihent ott valójában. /

Autóval nem lehet felmenni az épület közelébe sem. Egy hatalmas parkoló mellett, egy szintén elég nagy buszmegállóból 30 percenként indul 4 busz egyszerre felfelé, eközben 4 fentről lefelé jön, és félúton találkozva elengedik egymást, az út ugyanis olyan keskeny, hogy két busz nem is férne el rajta egymás mellett. (Érdemes megemlíteni azt is, hogy nem csak busszal, hanem gyalogosan (!!!) is fel lehet túrázni a Sasfészek bejáratához. Hááááát, minden elismerésem annak, aki ezt meg is teszi :) )

Ahogy kapaszkodtunk fel az úton, azon töprengtem, - vagy talán ki is mondtam a fiúknak, már nem emlékszem - hogy ilyen magasságban már nincs félelemérzetem sem, mert ez már felfoghatatlan :) Míg egy-egy hídon állva, letekintve, néha megremeg a lábam, addig itt semmi ilyet nem éreztem, pedig nagyon-nagyon magasan jártunk, és nagyon-nagyokat kellett a busznak kanyarodnia. :)

Útközben csendesen nézelődtem. Tényleg volt valami a levegőben. A hatalmas fákat néztem, az út mentén a köveket, szikladarabokat, és közben azon gondolkodtam, hogy ezeket vajon ő is látta? Hitler is ezek között a fák között autózott felfelé? Drága Jó Férjemuram meg is jegyezte, hogy itt bizony vannak olyan idős fák, amik már akkor is itt lehettek. Én hittem neki, így az egész környezet méginkább elcsendesített....

Megérkeztünk a bejárathoz. Egy nagyon hideg és nedves alagúton átgyalogva elérkeztünk a lifthez, ami felvitt bennünket magához az épülethez. A lift is érdekes volt, minden eredeti benne, még egy réges régi fekete "tekerős" telefont is felfedeztem a liftajtó mellett.

Hát felérkeztünk. Szép tiszta, napocskás időben, így minden irányban nagyon messzire el lehetett látni. Mesés volt, tényleg. Lánykáim már nagyon hiányoztak. Biztos vagyok benne, hogy oda, egy ilyen "körútra" el kell mennünk velük is. Mindenképpen.

Fent az épületen, épületben egyébként szinte semmi sem utal már arra, hogy egykor kié is volt a "házikó". Ma már étteremként funkcionál. Olvastam, hogy 1945-ben lebombázták az épületet, mert azt gondolták, hogy ott bújkál Hitler, és más vezetők. Ezután az amerikai hadsereg pihenőhelyévé vált, majd 1960-ban visszakerült Bajorországhoz, és azóta több felújítást végeztek rajta. Ottjártunkkor is fel volt állványozva éppen.

Végül hazaindultunk....

Drága Egyetlen Komám! :)

Ha véletlenül erre jársz. Köszönjük. KÖSZÖNÖM!!!!! MINDENT! Tudod! :)

Édes álmok Raurisban - Ausztria 3.rész

Megjárva a nagy csúcsokat Kedves Komám kellőképpen elfáradt, így ő már a vacsora után lepihent.

Drága Férjemurammal mi még bírtuk az ébrenlétet - bár gyanítom, ha akkor, este 7-kor ledőltünk volna, mi sem keltünk volna fel reggelig. Kitaláltuk, hogy elmegyünk sétálni, megnézzük Raurist.

Jó sokat gyalogoltunk, mire elértünk egy olyan ponthoz, ahonnan jól be lehetett látni az egész kis városkát. Találtunk ott egy padot, és leültünk kicsit. Sokáig csak csendben nézelődtünk, gyönyörködve a tájban, és közben az itthon maradt "két kis oroszlánra" gondoltunk :) ...

Raurisban járva, és persze végig utunk során, sokszor az jutott eszünkbe, hogy hogy lehet, hogy így is tudnak élni emberek? Rendben, tisztaságban, kerítések nélkül, barátságosan. Az embernek nem kell ahhoz semmit tennie, hogy megszólítsák a boltban, hogy ráköszönjenek az utcán.

Pl. indulásunk reggelén Drága Férjecskémmel elindultunk a helyi Spar-ba, hogy az útra csomagoljunk egy kis elemózsiát. 7:05-kor értünk, a 7:00-kor nyitó üzlethez. Beléptünk a bejáraton - gyanítom, aznap elsőként - és egyből mosolygós eladók, péntárosok között találtuk magunkat. Hangosan köszöntek, és nem löktek fel a takarítógépükkel sem... azért ez tiszta hülyeség, hogy ilyen apróságokat észreveszek, de nyilván nem véletlenül....

Na de elkanyarodtam az eredeti bejegyzésem témájától. Gondolom az utazástól is, gondolom a friss levegőtől is, de mindhárman olyan jókat aludtunk Raurisban. :) /És közben álmodtunk, még ébren is :)/

Nyárból a télbe - Ausztria 2.rész

Első napunk estéjén, épphogy "beestünk" vacsorára a szálláshelyünkön, Raurisban. Sőt, már régen túl is voltak rajta, de nagyon kedvesen fogadtak, és egyből, bejelentkezés után kaptuk is a meleg leveskét és a második fogást.

Éjjel, szokásunk szerint jó sokáig beszélgettünk, mert nem fogynak a szavak :)

Másnap reggel ismét útra keltünk. A napi úticél: Grossglockner Hochalpenstrasse.

Őszintén szólva, amikor elindultunk bele sem gondoltam, hogy ott még ekkora hó lehet, és hogy repkednek a mínuszok. Kicsit furcsa érzés is volt, hogy egy idő után nem tudtam szinte kezelni a fényképezőgépet, mert megfagytak az ujjaim (a kesztyűmet ugyanis jól itthon felejtettem).

Szóval Grossglockner:

Az út fizetős. Napijegyet kell vásárolnia annak, aki fel szeretni menni a "felhők közé". A fizető kapun áthaladva elkezdődtek a kanyarok és brutális emelkedők. A kanyarok még számozva is vannak, de egy pár kacskaringó megtétele után már nem azt néztem, hanem az útra próbáltam koncentrálni. Nem, nem én vezettem, tehát nem ezért meredt előre a tekintetem :) hanem azért, mert olyan köd volt, hogy nem is tudom, valahogy ösztönösen előre kellett figyeltem. Felfelé kapaszkodva a nagyon ködös emelkedőn, még egy mormotával is találkoztunk. Szaladt előttünk egy darabig. :)

Az útról letértünk egy "zsákútra", ami felvezet egészen Edelweisspitze-re. 2571 méter magasban jártunk. Hatalmas hó, köd és rettenetes hideg fogadott bennünket. A hajamra folymatosan ráfagyott a pára, és az ujjaim itt már tényleg teljesen elfagytak. Drága Férjemuram meg is kérdezett egy hölgyet - aki a fent működő ajándékboltból jött ki kérésünkre, hogy készítsen rólunk fotót - hogy júniusban itt mindig ilyen idő van? A hölgy mondta, hogy ez egy nagyon rossz év, nem igen jellemző ez az időjárás ebben a hónapban már. Mi ilyennek láttuk június utolsó hetében Edelweisspitze-t:

Visszaszálltunk az autóba melegedni, és persze folytattuk az utat tovább. Következő "állomásunk" a Kaiser Franz Josefs Höhe (Ferenc József magaslat). Hatalmas parkolóház fogadott bennünket, ami elsőre döbbenetesnek tűnt, de később beláttam, hogy nyilván szükség van ekkorára, hiszen - mint megtudtam - Ausztria három leglátogatottabb helyszínének egyike a magaslat (a Schönbrunni kastély és Hohensalzburg vára mellett).

A látványról itt sem nagyon tudok mást mondani, csak azt, hogy Csodaszép! :) Tényleg sokáig csak álltunk és néztük a nagy magasságokat, mélységeket. Itt már több mormival is találkoztunk, több helyen etették is őket, így még modellt is tudtak állni nekünk egy-két fotó erejéig :)Fogalmam sincs mennyi időt töltöttünk fent a Ferenc József magaslaton, mert az órára, telefonra egyszer sem néztem. Elkápráztatott a látvány, és minden percben, másodpercben, próbáltam a szememmel is "fotózni" a látottakat, hogy ezt ne felejtsem el soha, amíg csak élek :)

Aztán elindultunk visszafelé, de persze útközben itt-ott még muszáj (!) volt megállni :) mert ki hagyna ki egy találkozást egy óriás fa mormotával pl.?

Mai kirándulós napunk

Kicsit félbeszakítom az ausztriai élménybeszámolómat, ugyanis ma nagy kirándulós napunk volt :)

Zsofka az ovisokkal Pestre, az Állatkertbe látogatott, így - hogy Dorkusnak is meglegyen a kirándulás élménye (őt még nem merték vinni) - mi ketten átmentünk Hollókőre/be.

Közel van hozzánk, mégis ritkán, min. évente egyszer látogatunk át. De talán jó is így, így nem múlik el a varázsa. Most sikerült délelőtt még a csendesebb időben menni, sehol nem botlottunk senkibe, miénk volt az egész ófalu. :)

Szép időnk is volt, így Dorkus a szabadban fogyaszthatta el, az előző nap gondosan a táskájába készített elemózsiáját :)

Úgy tudom, hogy Zsofkáékról is lesznek képet, amint hozzájutok, dokumentálom :)

Hármasban Hallstattban :) - Ausztria 1. rész

Hát az úgy volt, hogy .... többféleképpen is kezdhetném.

Pár hónapja Drága Komám kitalálta, hogy el kéne mennünk hármasban egy kicsit kirándulni. Tudom, hogy főleg engem akar az ilyen kirándulásokkal kimozdítani itthonról :) Készültem is nagyon, és úgy gondoltam, három napot kibírok én is, és a gyerekek is nélkülünk.

A helyszínt is már korábban eldöntöttük. Ausztria. Közel is van és gyönyörű :)

Az indulás előtti napokban már kicsit rosszabbul éreztem magam. Kétségek között örlődtem. Jót teszek-e azzal, ha így itthon hagyom őket? Egy anyuka előrébb helyezheti néha a saját "szórakozását"?

Szóval nem volt könnyű, de aztán útra keltünk, és persze tudtam, hogy pestimamával jól meglesznek itthon, és valószínűleg ez is sokkal jobban megvisel engem, mint őket.

...

Első napra Hallstatt-ot céloztuk meg. A hely érdekessége, hogy korábban, amikor még irodában dolgoztam, és napi 8-9 órában a monitort bűvöltem több mint egy éven keresztül ugyanaz a háttérképem volt. (Nálam ez azért is érdekes, és megemlítendő, mert elég gyakran váltogattam azokban az időkben a képet, mégis ez az egy annyira megfogott, hogy öröm volt ránézni nap mint nap.)

Amikor elkezdtem nézelődni, hogy hova is megyünk, döbbentem láttam, hogy a google - képkeresgélés közben - többek között az én háttérképemet is kihozta Hallstatt-ot beírva :) Húúú, hát szuper, nagyon vártam, hogy odaérjünk. És nem csalódtam.

Az idő amúgy végig nagyon kegyes volt velünk. Sokszor esett az eső, de amikor odaértünk egy-egy előre kiszemelt helyszínhez, akkor mindig elállt :)

Így volt ez Hallstattban is. Igazi mesebeli városka. Tisztaság, rend. Ahogy kell :) Azt hiszem egy egész napot el lehetne tölteni ott. Sajnos sok időnk nem volt, mert a hegyekben, egy lezárt útszakasz miatt, több mint két órás kerülőt kellett tennünk. De CSODASZÉP volt. Megbeszéltük, hogy a lányokat is elvisszük legközelebb, mert ezt látniuk kell :)

Hallstattról bővebben:

Hallstatt egy csöppnyi ausztriai barokk kisváros, melynek neve a kelta hagyományok szerint „a só helye”, lakosainak száma 1 000 fő, ami a hely szűke miatt lényegében évek óta nem is változik.

A városka érdekessége, hogy egyetlen főutcából (Seestrasse) áll. Különleges ékszere a festői természeti környezetén kívül az a kis gótikus templom, melynek három különösen szép szárnyasoltára van.

A helyszűkével küzdő kisváros különös és egyben bizarr nevezetessége a templom kertjében található teraszos temető, melyben a halottak maradványait 10 évente kiássák, majd koponyájukat kifehérítik. A koponyákat festett virág- és babérkoszorúkkal ékesítik, majd a fehér „homlokra” gót betűkkel vésik fel a elhunyt nevét. A templom melletti sziklafalba vájt Csontház így őrzi a megboldogult földi maradványait.

A városka a szikla lábához, egymásra épült házak csodálatos sorából áll, a városlakók a már említett helyszűke miatt, a ház falához gyümölcsfákat ültettek és felfuttatták azokat a falon.

/Forrás: wikipedia/