Jól vagyok

Teljesen jól vagyok. Túl vagyok a kétségbeesésen, és dühöngésen. Egészen gyorsan :) Hogy miért?

Rájöttem, hogy nagyon szerencsés vagyok. Olyan embereket tudhatok magam mellett, akikre bármikor számíthatok. Talán ez ilyenkor, a bajban derül ki igazán. Néhányukat meg is nevezném, amennyire szabad :)

Itt van pl. Nővérkém. Vele éjszakákba nyúlóan szoktuk el"szkájpolni" ügyes-bajos dolgainkat. Jó neki elsírni a gondokat, és jó elmesélni az örömöket is :) - remélem ez fordítva is igaz :)

Aztán Drága Komám: Ő már csak hivatásánál fogva is, lelkem egyik fő ápolója :) főztöm egyik dicsérője. BARÁT. Csupa nagybetűvel.

Meg kell, hogy említsem Csacskamacskát és férjét, exkollégámat, Rigót :) Ők is az elsők között siettek segítségemre. Amit itt is KÖSZÖNÖK mégegyszer! Marha jól esett! Már csak az is, hogy kibeszélhettem :)

A sort folytathatnám, de igazából már "csak" ŐT, AranyDrágaEmberemet, Férjuramat szeretném megemlíteni. Persze itt a sorban utolsó, de életemben az ELSŐ.

Általában kettőnk szövetségét az jellemzi, hogy ő a pesszimista (magát általában realistának nevezi :) ) én pedig az optimista. Így vagyunk mi ketten EGY. Aztán néha "cserélünk", én leszek rosszkedvű, kételkedő, kétségbeeső... és ilyenkor mindig ott van, és támogat, és segít, és .... és .... folytathatnám.

Bár az évek alatt sokat változtunk, főleg külsőre :) hiszen én pl. szépen "megasszonyosodtam", de az egymás iránt érzett szerelem, szeretet, tisztelet azt hiszem töretlen. Sőőőt, ha mondhatom azt, ilyen bajok, keserűségek után, tán még erősebb is.

Szóval - bár anyagi téren, most kissé megtorpantunk - a szívem mégis Boldog, BOLDOG VAGYOK!

Anyáknapi élményeim

Túl a tegnapi dühöngésemen, összeszedtem minden gondolatomat, és lejegyzem, hogy hogyan is éreztem magam életem első, szervezett anyáknapi ünnepségén. Mert persze eddig is, minden évben kaptam virágot, azért ez idén már mégis csak más volt. Volt műsor, ének-zene-tánc. Könnyek, nevetés. Minden.

Ami nem tetszett, hogy a műv.házban volt, együtt az általános iskolásokkal. Így tömeg volt a nézőtéren. Mi már csak egészen az ajtóban tudtunk megállni, így a színpadtól jó messze voltunk, még egy normális képet sem tudtam készíteni az én kis virágszálamról :)

Mondtak versikéket. A kicsik is, de amikor Zsofkához ért a sor, ő nem mondta el azt az egy mondatot, amit Zsuzsa néni szerint már az oviban nagyon szépen ment neki. Nem baj, majd legközelebb. Nem is csodálom. Annyi nép volt a nézőtéren, azt hiszem én, majdnem 30 évesen is megkukultam volna. Lehet, hogy ebben rám ütött, nem pedig az Apukájára, aki viszont képes akár a semmiről is órákig beszélni (ejj, milyen jól is jött neki ez anno az egyetemen :) )

Szóval ilyen volt. Szép volt, ahogy énekeltek, táncoltak együtt. A könnyek folyamatosan összegyűltek a szemem sarkában, és csak hatalmas önkonrtollomnak köszönhető, hogy nem bugyogtak ki, és folytak végig az arcomon. :)

Kaptam ajándékot is. Ami azóta már a büszkeségfalunkon virít :D ami a hűtő egyébként :)

Azt azért el kell, hogy mondjam, hogy érdekes érzések kavarognak bennem ezzel az ünneppel kapcsolatban. Nem szeretem azt, amikor ünnepelni KELL. Talán ezért sem a szívem csücske a húsvéti locsolkodás, vagy a valentin nap. Ez utóbbi nálunk nem is kerül külön "megemlékezésre".

Úgy gondolom, hogy teljesen átlagos anyuka vagyok. Hol kedves, bűbáj, megértő, játékos... hol pedig haragos, következetes, esetleg igazságtalan. Amikor hallok gyönyörű anyáknapi versikét, akkor inkább elszégyenlem magam, mert lehet, hogy rám a fele sem igaz, a magasztos gondolatoknak.

Persze azért könnyek így is voltak. Volt ami a meghatódottságtól, és volt, ami a szomorúságtól (hiszen lehetnék jobb is, sokkal jobb)...

Méreg, düh, szomorúság

Mérges vagyok.

Dühös vagyok.

Szomorú vagyok.

Mától nincs munkahelyem.

Minket is elért a válság, így tőlem is szabadulni kellett.

Hogy hogyan tovább? Fogalmam sincs. Átlagos család vagyunk. Két növekvő csemete. Autóhitel, lakáshitel. Folyamatosan felújítandó ház.

Egy csapásra sok változás következik. Még nem nagyon látom bizakodva a következő hónapokat. Hiszen még Dorkával itthon vagyok. Még csak másfél éves.

Mérges vagyok. És ahelyett, hogy meghatódva, könnyek között leírnám életem első anyáknapi ünnepségét (ami tegnap volt)... ahelyett könnyek között, de kétségbeesve a jövőn kell idegeskednem.

Rettenes ez az időszak számomra. És valahogy azt érzem, hogy ez ennél még rosszabb is lehet.

Persze tudom, valahogy majd csak lesz...... :(

Az élet megy tovább

Sajnos Dédi nélkül, de megy, mennie kell tovább. Nagyon nehezen találom, találjuk a helyünket. Szinte mindenről eszünkbe jut. Pl. amikor reggel Zsofkát az oviban hagyom, és Dorkával indulnánk haza. Sokszor a kormány inkább jobb felé kanyarodna, mama háza felé. Vagy az üzletben, pl. a joghurtok előtt állva. Mindig nyúlnék az ő kedvenceiért. Vagy hétvégén, ebéd után, a desszertet csomagolnám neki. A kedvenceit: madártej, diós piskóta, és mindenféle krémes nyalánkságok. A sor hosszú, és nincs is vége.... de menni kell tovább.

...

Itt van a jóidő, így sokat vagyunk kint a kertben. Sokat fotózunk. És néha kedvem támad ilyeneket gyártani:

Ez pedig csak úgy, hiszen holnap Anyák napja:

"Szeressük egymást gyerekek...."

Ma hajnalban elaludt örökre DÉDI. Épp hétvégén ünnepeltünk a 91. születésnapját.

11 éve (amióta megismerkedtem KedvesFérjemmel, az Ő unokájával), nagymamám helyett nagymamám volt. Olyan Igazi, Kedves, Szeretetreméltó. Családunk BÁZISA. Köszönjük a JóIstennek, hogy ilyen szép kort élhetett, és köszönöm, hogy megismerhettem. Nagyon fog hiányozni, illetve már most is hiányzik.

Hiányozni fognak a telefonhívásai, a közös sütizések, a történetei, a jósága, szeretete, összetartó ereje, mindene.

Hiányozni fog a gyerekeknek is - akiknek még nem tudom, hogy hogyan fogom elmesélni. Sokszor volt olyan, hogy Zsofka kitalálta pl. ovi után, hogy menjünk Dédihez. Most mit is mondok majd neki, miért nem mehetünk.

Sokat megélt, sokat mesélt. Hiányzik.

Most elköltözött az angyalokhoz. Szépen csendben, ahogy kívánta, elaludt. Sosem volt úgy igazán beteg, még most is jött-ment.

A JóIsten vigyázzon rá. Ő pedig ránk, odafentről...

Ezt a dalt sokszor elénekelte nekünk, amikor mesélt...

"Seress Rezső : Szeressük egymást gyerekek - dalszöveg

Az élet egy színes álmodás, Mely egyszer véget ér.

A sír lesz majd a végállomás A szív pihenni tér.

Álmodjunk mindig szépeket, Hisz úgysem- tart soká.

A gyorsan elszálló éveket Tegyük, mi boldoggá!

Refr.:Szeressük egymást gyerekek, A szív a legszebb kincs.

Ennél szebb szó, hogy szeretet A nagyvilágon nincs.

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!

Az élet egy színes álmodás. És nincs felébredés.

Ha elszáll a színes látomás A sír megásva kész.

Kacagjuk át az életet Mert úgysem tart soká

A gyorsan elszálló éveket Tegyük mi boldoggá.

Refr.:Szeressük egymást gyerekek, A szív a legszebb kincs.

Ennél szebb szó, hogy szeretet A nagyvilágon nincs.

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!

Az élet úgyis tovaszáll, A sír magába zár.

Szeressük egymást gyerekek, Hisz minden percért kár!"

KÖSZÖNÖM DÉDI!!!

Az első szó

Végre valahára Dorka is megszólalt. Persze eddig is gagyorászott, meg talán Aja-ként hívott, de ez a szó, amit most kimondott, ez már teljesen egyértelmű.

16 hónapos. Zsofka ilyenkor már kis tőmondatokban beszélt, viszont csak ekkor kellett neki cipőt venni. Dorka már 10 hónapos korában megkapta első cipellőjét, viszont csak most szólalt meg :) Mennyire mások, pedig minden ugyanúgy történik most is, mint két évvel korábban. Ugyanannyi mese, ugyanannyi éneklés.

Zsofka első szava a TATTO volt, ami nem más, mint a traktor. Az egyik mesekönyvében rengeteg traktor szerepelt, és ez volt az első ami ennyire megragadt, hogy meg is osztotta velünk.

Dorka első szava pedig a HI-TTA :D ezt így, kicsi szünetet hagyva a két szótag között. Na és hogy mi is ez? Hát nem más, mint a hinta. Nagyon sokat hintázunk, és persze éneklünk: "Hinta, palinta, régi dunna, kis katona, ugorj az .... Ipolyba, Zsupsz" :D csak hogy stílusosak legyünk, és hazabeszéljünk :)

Hát itt tartunk most, végre :D Lassan majd szóhoz sem jutok :D

Húsvéti érzéseim

Az egészre úgy készültem, mint máskor. Mármint, ami a locsolkodást illeti. Nem szeretem, sosem szerettem, gyermekként sem emlékszem semmi jó érzésre ezzel a szokással kapcsolatban, illetve egyre talán mégis. Amikor rengetegen érkeztek hozzánk egyszerre (kb. 15-20 fiú - ekkor kb. 18 éves lehettem), és én mit sem sejtve kimentem nyitni nekik az ajtót, ekkor előkerültek a szódásszifonok, vödrök, locsolókannák, és a belváros szívében, a harmadik emelet úszni kezdett, na meg én is, ruhástól... na ez jó móka volt.

Szóval így készülődtem, sütöttem azért ezt-azt, biztos, ami biztos. Aztán délelőtt megérkezett elsőként Kedves Komám :), utána nem sokkal később Drága Férjecském unokatestvére és kisfia. Beindult a kölniáradat, sütievés. És valahogy én is úgy leengedtem, és hagytam magam sodródni az eseményekkel. Talán az is segített, hogy Zsofka csillogó szemét láttam, amikor a "Zöld erdőben jártam ..... Szabad - e locsolni" versikére IGEN-nel válaszolt, és már mutatta is a haját, hogy hova mehet a pacsuli :)

Jöttek sorra a Rokonok, és a nap végén azt vettem észre, hogy nagyon jól érzem magam. Mindenkivel jó volt beszélgetni, nevetgélni, háziasszonykodni (azt hiszem lassan felnövök :D ). Olyanok is eljöttek, akik egész évben nem jutnak el, vagy akikkel csak élünk egymás mellett, észre nem véve egymást.

Mikor mindenki elment, és a ház elcsendesedett, végre végig tudtam gondolni az egész napomat. Csodálatos volt. Tényleg. Úgy éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről, igazi lélekmelengető ünnepnap volt.