2009. január 28., szerda

Így fejlődünk mi :)

Múlt hét egyik reggelén az "ojiban" hallottam, ahogy a nagycsoportos szülők tanakodnak egymás között. Valami adatlapot kellett kitölteniük, amiben ilyen kérdések voltak. "A gyermek mikor állt fel először", "Mikor kezdett el kúszni"... hát még szerencse, hogy nem nekem kellett kitöltenem, mert bizony némelyik kérdésnél bajban lettem volna. Na nem azért, mert nem érdekelnek a gyermekeim :) inkább csak azért mert annyi minden történik (De szerencsére a legfontosabbakat mindig feljegyeztem egy kis naplóba). Azt tudom, hogy Zsofka másfél évesen már beszélt, mert azóta szinte be sem áll neki a szája :).

Gyorsan össze is szedem, hogy ki, mikor és mit :)

Zsofka:

Szopizás: csupán 3 hónapos koráig, (sajnos kórházba kerültem, gyógyszereket kaptam, amit azóta is szedek - pedig rengeteg tejem volt)

6 hetes korától átaludta az éjszakákat

4 hónaposan kinyomta magát hason

6 hónaposan hasáról a hátára fordult, aztán vissza

6,5 hónaposan első fogacska megjelent

8 hónaposan fülbevaló

8,5 hónaposan hason kúszni kezdett

9,5 hónaposan megállt négykézláb

10,5 hónaposan felállt a kanapéba kapaszkodva

1 éves korára: ült, állt, tapsolt, 4 foga volt.

15 hónaposan volt szüksége az ELSŐ cipőjére, addigra járt önállóan, biztosan

18 hónapos korától mondatokban beszél (a legelső érthető szava egyébként a Tatto = traktor volt)


2 évesen 20 fog, be nem álló száj, és egy kistesó :) Ekkor a kedvenc szavaink ezek voltak Tőle: "kértetem" = kérem szépen; "becicipároz" = ennek jelentése többféle, pl. beken (desodor), ráken (majonéz a tányérra), de a kardigán be zipzározásánál is ezt a szót használta. A kedvenc állat pedig a "lópaciló". Lovaglás = "lóhátazás". Fogkefe = "toka". Zokni = "lokni". Felveszem = "tinnyeszem". Engem = "tégem" :)

2,5 évesen nappal már nem kellett pelus. Szokásos mondata: "Aju, keressünk mesét, biztos jól viselkedtem, nem hisztiztem, biztos".

3 évesen, nagy ovis, bár még mindig szopja az ujjait (BAL KÉZ GYŰRŰS ÉS KÖZÉPSŐ UJJ)


Dorka:

Szopizás: 6 hónapos korig, teljesen programozva a gyógyszereim szerint. De már ez is csoda, hogy ennyi ideig sikerült kihúznom, hiszen most is rengeteg tejem volt.


5 hónaposan hasáról a hátára fordult

6 hónaposan hátáról hasára

7 hónaposan első fogacska kibújt

8 hónaposan fülbevaló

8 hónaposan felállt a kiságyban, ült egyedül

10 hónaposan járt, ELSŐ cipőjét ekkor kapta


1 évesen 6 foga volt, teljesen egyedül járt, és mindent megevett :)

Hát kb. most itt tartunk. Látszik, hogy két lánykám teljesen másként fejlődik. Zsofka később állt fel, és kezdett járni, viszont korán beszélt. Dorka korán kezdett járni, viszont van egy olyan érzésem, hogy később fog beszélni... majd kiderül :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése