2009. január 23., péntek

Itt a farsang, áll a bál - vagyis az előkészületek

Hát bizony, a farsangi időszak kellős közepén járunk. Hétfőn megyek életem első szülői értekezletére, ahol megbeszéljük a részleteket. Már nagyon izgatott vagyok :) Tudom ez is hülyeség :)

Első lépés - amiről azt gondoltam, hogy nem fog fejtörést okozni - jelmez keresés. Hát tévedtem. Az egyik ezért nem megfelelő, a másik azért. Már az összes aukciós oldalt végignéztem. Azért is nehéz, mert Zsofka a maga 3 évével még nem is nagyon érti, hogy mi ez az egész. Azt már tudja, hogy lesz egy nap, amikor mindenki jelmezben lesz az oviban, de hogy ez miért van, ennek a lényegét még nem érzi át. Szóval így indultunk neki az első farsangnak!

És amikor már teljesen elkeseredtem, pestiMama telefonált. Mondta, hogy majd körülnéz a kedvenc " kincskereső helyén" (egy belvárosi turiban). Este el is ment. És megtalálta :) Egy habosbabos rózsaszíncsodát :) így az is eldőlt, hogy Zsofka tündérke lesz. Bár még egy felsőt kell hozzá készítenem, meg valami varázspálcát kreálni (vagy milye van egy tündérnek?) :) na de az legyen a legkevesebb :)

1 megjegyzés:

  1. Szia, megint itt. Most tettem fel a bejegyzésemet a VKF-re, különben már régen aludnék.
    Igen, én már felfedeztelek és olvasgattam ezt a naplódat is. Megcsodáltam két gyönyörű angyalkádat!!! Lányaink majdnem egyidősek, Krisztám áprilisban lesz 3, Borókám pedig 5-én múlt egyéves. Úgyhogy, mindent tudsz. :) Kriszta még nem jár oviba, csak ősztől fog menni.
    Szerintem nagyon csinos és biztos nyertes is lesz Zsofka (milyen édes becenév!) a farsangon!
    nem ígérem, hyog rendszeresen írok, de biztos vagyok benne, hogy rendszeresen követem mindennapjaitokat! És természetesen,a konyhádat is. A mi másik naplónk: http://krisztaboro.blogspot.com/
    Puszillak: Edith

    VálaszTörlés