Épp legutóbbi lagzinkra készültünk. Péntek este a fiús háznál volt egy kis előlagzi, ráhangolódás. Tudtam, hogy a vőlegény - illetve most már férj - meghívott egy erdélyi családot is, akikkel sok éves barátságot ápol.
Egy asztalhoz kerültünk velük, és olyan jó volt hallgatni ízes beszédüket, történeteiket. Azt is sikerült megtudnom, hogy Csíkszeredaiak. Keresztapukám is szeredai, sőt, nagy hokis család az övék, mégsem mertem megkérdezi Csongiékat (mert így hívják a férjet), hogy ismerik e a Pál családot. Olyan hülyén éreztem volna magam. Én is sokszor mosolyogtam azon még fővárosi lányként, ha valaki itt vidéken megkérdezte, hogy ismerem-e ezt, vagy azt, hiszen ő is abban a kerületben él...stb....
Így eltelt a lagzi, és jött másnap - vasárnap - a levezetés, utólagzi. Ott Kedves Férjem szóbaelegyedett velük... és megint kiderült, hogy milyen kicsi a világ.
Kiderült ugyanis hogy ismerőseink, rokonaink szomszéd utcájában laknak, és a feleség óvónénije keresztapum anyukája volt.... hát ez nemsemmi. :)
Jó lenne jövő nyáron kimenni, remélem nem jön közbe semmi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése