2009. augusztus 16., vasárnap

Programajánló - 2009. augusztus 20.

Gőzerővel készülünk!

Bár, a lányok és én csak "háttéremberek" vagyunk, de bizton állíthatom, hogy ez van olyan jó, mint a színpadon állni.

Az egész még hónapokkal ezelőtt kezdődött. Megkeresték a Drága Jó Emberemet és felkérték Torda szerepére. Lázas készülődés vette kezdetét, és most már itt vagyunk a célegyenesben. Vagyunk... azért merem ezt írni, mert általa mi is teljesen magunkénak érezzük ezt az egészet. Mert Zsofka kívülről énekli az összes István, a Király dalt. Mert ott vagyunk minden próbán. Mert annyi kedves, közvetlen emberrel ismerkedünk meg. Mert zajlik az életünk.

Igazából az utóbbi időben kezdem azt érezni, hogy "befogadtak" itt vidéken. Itt egy pesti, mindig is városi, orrát fennhordó ember marad. Nagyon nehéz eljutni odáig, hogy valaki meg is ismerjen és az alapján ítéljen meg, amit tapasztal velem kapcsolatban. Szóval sok-sok pozitív élményem van mostanság. Persze már a lányokkal is egyre jobban el lehet menni bármerre, azért ez is sokat számít. :)

És akkor maga a programajánló!

Szécsény városában, /mely pl. híres erről: II. Rákóczi Ferenc 1705-ben e térségben, amelyet «borjúpást»-nak neveztek, országgyűlést tartott a szabad ég alatt./ 2009. augusztus 20-án, este 8 órakor, közvetlenül az esti harangszó után kezdődik az az előadás, melyre több hónapja lázasan készül sok idősebb-fiatalabb "amatőr színész" :), néptáncos, hip-hop táncos ... az

ISTVÁN, a király

Ha van kedved, gyere, érdemes megnézni őket!!! Szerintem csudajók :)
A BELÉPÉS DÍJTALAN!!!

1 megjegyzés:

  1. Téged is meg szeretnélek hívni egy kis játékra :) Tudom, volt már olvasós játék, de ez most egy kicsit más.

    VálaszTörlés